A nyár főleg azzal telt, hogy előkészítettem, szerveztem, vártam. És vártam. Csúszott sok minden, de addig is lettek más feladatok. Biztosan ismerős a képlet. Korábban mindezt igen rosszul éltem volna meg, most egyszerűen csak elfogadtam, ha nem minden (=nagyon sok minden nem) úgy alakul, ahogy terveztük (értsd akár több hónapos csúszásokkal). És ez most mindenre vonatkozik: munka, szabadidő, utazás. Egyszerűen ez ilyen időszak volt.
Nos, azon túl, hogy a nyári vakáció kicsit a blogírásra is vonatkozik nálunk, részben már meg is volt a szabadkozás, hogy miért nem írtunk túl gyakran. Egyszerűen nem készültek el, vagy éppen az utolsó simításra várnak hosszú ideje mindazok, amiket szerettem volna megmutatni. De, ami késik, nem múlik!
Most viszont arról az élményről szeretnék beszámolni, amit a facebook oldalon már megpendítettem, egy nyári rendrakáséról, illetve egy újfajta rendszemlélet megismeréséről.
A blogon elég gyakran szó volt az elmúlt években takarításról és rendről, olyannyira, hogy a rend szó a címkék között is szerepel. Mindig is fontos téma volt tehát. De azt nem mondhatom, hogy különösebb sikereket is elértem volna a rendteremtés területén, sőt, a legújabb lakásunk egyenesen kudarc kategória lenne, ha... Fontos megjegyeznem, hogy rendteremtésen nem a takarítást értem, hanem egy gyakorlatias, jól működő tárolási rendszert.
Eljutottam a felismerésig: nem tudok úrrá lenni az újra és újra kialakuló káoszon. Ugyanis az ittlétünk néhány éve alatt több tucatszor megszületettek rendek, amelyek azután újra felborultak és tönkrementek, nem voltak tarthatók. Hiába árusítottam ki időközben rengeteg tárgyat, csak nem sikerült elérkezni az áhított rendig.
Az első felismerésem a megoldáshoz vezető úton az volt, hogy kellene egy hely, ahol mindazokat a munkákat végezhetem, amiket eddig a konyhánkban szoktam. Ezek nagy vonalakban a következők: betonozás, bútorfelújítás, kárpitozás, maciház készítés, papírmasé, textilfestés.
Ugye, nem lakásba való műfajok? Erre jutottam én is. Amikor az ember belekezd egy hosszabb folyamatba, akkor vagy napokig ott van a felfordulás, amíg szárad, alakul, épül, stb. amit elkezdett, vagy naponta el kell pakolni. Akármelyik is, mindegyik idegőrlő, ha ugyanott élünk. Vagyis megszületett a vágy az életterünk és a munkám fizikális szétválasztására. Mindezekhez a tevékenységekhez rengeteg extrém alapanyag és gép is hozzátartozik, amelyeknek a tárolása évek óta komoly fejtörést okozott a tipikusan városi lakásunkban (padlás és tároló nélkül).
A nyár vége felé a kezembe került Marie Kondo könyve, amely egyetlen dologra nyitotta rá a szememet: tudatosított valamit, amit régóta körüljártam már, mégsem ismertem fel.
Amikor néhány óra alatt elolvastam a könyvet (és szigorúan leszűrtem belőle azt, ami nekem kell, tehát azóta sem beszélgetek a tárgyaimmal), azon lepődtem meg, hogy milyen messzire eljutottam magamtól is a rendkeresésben – sok-sok lépcsőfokát végigjártam annak, amit ő is kipróbált, majd később a módszerébe is beemelt. De a megoldásig, azaz a tartós és könnyen tartható rendig mégsem sikerült eljutni. Próbáltam a rendszerezést tökéletesíteni, hogy a tárgyakat elhelyezzem, és időnként szanáltam is, de nem vezetett igazi eredményre.
A könyv olvasása előtt már megtörtént egy nagyon komoly előkészítő lépés, amikor a stylist és művészeti vezető barátnőm szigorú következetességgel felpróbáltatta és megnézte rajtam minden egyes(!) ruhámat, majd külön válogatta (=kegyetlenül kiszórta) azokat, amelyek nem állnak jól.
Ez lélektanilag elég rendesen megalapozta a következő szakaszt: az "emlékeim" felszámolását (ez már Marie Kondo kategóriája), azaz a megválást mindazoktól a tárgyaktól, papíroktól, jegyzetektől. kurzusanyagoktól, réges-régi névjegyektől, szerződésektől, levelektől és egyéb gyűjteményektől, amelyekhez valamiért kötődöm és igen sok helyet foglaltak. Mostanára jutottam el ugyanis oda, hogy elfogadjam: ezeket a jövőben sem fogom használni, nézegetni, olvasgatni, feleleveníteni, miként az elmúlt hosszú-hosszú évek során sem tettem.
Megkérdezhetitek: ez volt az az óriási felismerés? Igen. És vele több szelektív gyűjtőnyi mennyiség távozott a lakásunkból. Egy napig sokkoló volt, amit hirtelen megtettem, de mindössze 1 napig. Hozzáteszem, Marie Kondo persze kíméletesen építi fel mindezt, hogy el tudjuk engedni a régóta őrzött dolgainkat, de nem akartam ezzel bíbelődni, úgy éreztem, elég sokat vacakoltam a témával ahhoz, hogy belecsapjak a közepébe.
Vele ellentétben viszont a használható cuccaimat nem kidobom, hanem elajándékozom/értékesítem. Nagy könyvadomány ment például az alma máteremnek, ruhák a Nagycsaládosok Egyesületének és más karitatív helyekre. Így a rendteremtés folyamata igencsak elhúzódik, de legalább jó helyre kerülnek a tárgyak.
Párhuzamosan jó alaposan végigtakarítottam a lakást is, amiről majd mesélek részletesebben, és rengeteg apró-cseprő félbehagyott dolgot befejeztem. A listánkról is lekerült pár feladat. Már csak a dolgozó-nappali tengely problémás, jelenleg épp itt zajlanak "átfogó munkálatok".
Persze nélkülözhetetlen volt mindebben, hogy különválasztottam az ún. kreatív cuccaimat, amelyek egyúttal el is költöznek a lakásunkból. Időközben ugyanis egy igen fontos lépés történt: lett egy hely, egy belvárosi műhely, ahol már zajlik a felújítás, és hamarosan oda költöztethetek mindent, ami oda való.
Alig várom, hogy bemutathassam nektek, megosztva a részleteket!
