„A fánk európai elterjedésének történetéről két híres legenda él a köztudatban. Az egyik, hogy Marie Antoinette (1755 – 1793) királyné, XVI. Lajos hitvese egy farsangi álarcosbálból megszökött, álruhában elvegyült az utcán kavargó tömegben. Megéhezvén egy mézeskalácsos mestertől vásárolt egy fánkot, amely rendkívül megízlett neki, ezért az őt kísérő lovagoknak meg kellett vásárolnia az egész kosár tartalmát. Később, a karnevál elmúltával a mestert a palotába rendeltette, aki elmesélte a királyné cukrászának a receptet és az elkészítés módját. A királyi cukrász kicsit finomított, módosított rajta és ettől kezdve a királyi lakomák kedvelt finomságává vált a fánk.
A másik forrás szerint a fánk bécsi eredetű édesség. A történet úgy szól, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozott, így a műhelyét az özvegye vezette tovább. A város legtávolabbi részéről is elzarándokoltak ide az emberek, mert itt volt a legfehérebb és a legfinomabb a kenyér. Ám történt egyszer, hogy egy napon nem lett időben kész a kenyér és a dühös vásárlók vagy üres kézzel távoztak, vagy dühükben cifrákat mondtak. A pékné végképp kijött a sodrából és egy darabka kenyértésztát valakinek a fejéhez akart vágni, de rosszul célzott és a tészta belepottyant a kályhán lévő lábasba, amelyben zsír forrdogált éppen, és a tészta néhány perc alatt aranysárgára sült benne. Ennek a véletlennek köszönhetően született meg az első fánk, amit a bécsiek azóta is Krapfen-nak neveznek.”
(Halász Zoltán: Mesélő szakácskönyv)
A legtöbb felnőttnek nehéz gyerekkora volt.
Azon a nyáron, amikor az óvodát iskolára váltani készültem, meghalt az édesanyám. Ketten maradtunk apuval, örökre. Kalandos évek következtek. Apa nem volt járatos sem a háztartásban, sem a főzés tudományában, de valahogy elboldogult mindennel. Amivel mégsem, arra ott volt Mici néni, a szomszédasszony.
Egy idő után szállóigévé vált, ha valami kifogott rajtunk: Mici néni tudja. Így esett meg, hogy egyszer farsang idején fánkot szerettem volna sütni, de úgy hallottam, nagy tudomány a jó féle farsangi fánk készítése! Hát, az én fánkomnak bizony nem volt sem szalag a derekán, sem könnyű tésztája, úgy megszívta magát olajjal, mint a szivacs.
Elpanaszoltam Mici néninek, mire ő azt mondta, nem úgy van az. Először tanuld meg a csörögét, majd ráérsz a kelt tésztával boldogulni!...
Megtanultam. Még ma is azt receptet használom, pedig már jóval túl vagyok az ő akkori életkorán. Mert Mici néni tudta.
Hozzávalók:
25 dkg liszt, 3 tojássárgája, 5 dkg vaj, 1 ek porcukor, 2 ek tejföl, 1 ek rum, csipet só
Elkészítése:
A lisztet átszitáljuk, a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a tojások sárgáját, a cukrot, tejfölt és a rumot meg a csipetnyi sót. Jól összegyúrjuk, a tésztát folpackba csomagoljuk, fél órára a hűtőbe tesszük.
Vékonyan lisztezett deszkán kb 2-3 mm vastagságúra kinyújtjuk és derelyemetszővel tenyérnyi, rombusz alakúra vágjuk, középen hosszában bemetsszük, majd az egyik csücskét a nyíláson keresztül áthúzzuk.
Bőséges, nem túl forró olajban mindkét oldalát arany barnára sütjük.
Hamar sül, vigyázni kell, nehogy megégjen.
A kisült fánkokat papírtörlőre szedjük, majd még melegen mindkét oldalát megporcukrozzuk, és rummal elkevert, megforrósított sárgabaracklekvárral kínáljuk.
szöveg és fotó: Oláh Kati*
*Kati új írónk a blogon, a linkre kattintva megtaláljátok a bemutatását az impresszumban. Fogadjátok szeretettel!
