viz.jpg

Amikor a kezembe került a nemrégiben magyarul is megjelent kötet a Wabi Sabiról, az engem leginkább érdeklő fejezeteken túl – amelyek természetesen a lakberendezésről és a tárgyakhoz való viszonyunkról szólnak –, arra számítottam, hogy belemerülhetek a japán esztétika csendes és megfontolt világába, magamba szívhatom az évezredes bölcsesség titokzatos, letisztult szemléletét. Valóban így is lett, de ennél még sokkal több is történt.

nappali3.jpg

Korábban már rátaláltam és nagyon magaménak éreztem a wabi sabi világát, olyannyira, hogy cikket is szenteltem a témának a blogon (A tökéletlenség szépsége), gondoltam, nem árt, ha sokkal mélyebben is megismerem ezt a szemléletmódot. Onnantól kezdve, hogy elkedtem a könyvet olvasni, folyamatos ahha! élményben volt részem. Felismerések sora következett, ezek némelyike jólesően, mások fájdalmasan érintettek. 

szovet.jpg

Összességében azonban olyan jó élmény és annyira üdítő volt elolvasni ezt a kis kötetet, hogy mindenképpen jó szívvel ajánlom nektek is. (Sajnos csak ez a szörnyű pink jelölő volt itthon, nem gondoltam arra, hogy meg is mutatom majd! Pár dolgot megjelöltem magamnak...)

img_20190606_141450.jpg

No, de mi fogott meg a könyvben?

Beth Kempton Wabi Sabi – Útmutató a belső békéhez kötete egy európai, egy angol nő szemével és kíváncsiságával vezetett végig a japán kultúrával és életszemlélettel való találkozásán, mesélve az ott megélt élményeiről, cseppet sem fecsegő stílusban. És folyamatosan kinyitott erre a távoli, nagyon más világra, amely oly sokban különbözik a miénktől. Engem már az is megfogott, hogy a kötet ajánlója egy focista(!), nem pedig a Times újságírója, vagy egy híres professzor.

Bevezetőjében az írónő rövid és tökéletes látleletet ad arról, hogyan élünk a XXI. század modern világában és mi mindentől vagyunk boldogtalanok. Nagyon finoman szembesít mindazzal, ami a kortárs európai szemléletünkben szinte predestinál a boldogtalanságra, elégedetlenségre. 

furdo.jpg

Ettől eltérő a japán szemléletmód, amely tudatosan törekszik megragadni a jelent, az itt és most-otot, és a pillanat kínálta apró vagy életre szóló örömöket. Akkor is, ha ezek illékonyak. Megismertet azzal, hogy a japánok magát a szépet is milyen sokféle módon próbálják megragadni és, ami még fontosabb, megélni. Természetesen szó van az otthonteremtésről is, de valahogy mindig sikerül a felmerülő kérdéseket mélységükben megragadni és bölcsen, mégsem didaktikusan vagy netán életszerűtlen elvként megmagyarázni, hanem éppen a szemléletesség és kézzelfogható gyakorliatiasság a könyv egyik nagy erénye.
Az alapüzenete pedig: „Meg kell találnunk a módját, hogy ne rohanjon el mellettünk az élet. Jobban észre kell vennünk a szépséget, és meg kell engednünk magunknak, hogy ne legyünk tökéletesek."

Érdekes módon ennek a japán megvalósítása mégis szépséget eredményez a tárgykultúrában, az otthon tereiben, az ételek elkészítésében, tálalásában. Az embernek azonnal kedve támad egy kiadós takarításhoz és szelektáláshoz, hogy megteremtse maga körül azt a világos és átlátható teret, ami a rend felé segít – minden szinten. Kempton a környezetünkkel való viszonyunktól szép lassan az önmagunkkal való viszony felé vezet, szóba kerül az elfogadás, az elengedés, az önazonosság, a másokkal ápolt kapcsolataink és az elmúláshoz való viszonyunk. Továbbá beszél a munkáról, és azt járja körül, mennyire örömforrás számunkra, ahogyan élünk, dolgozunk, kiteljesedünk, vagy éppen ez utóbbit nem tesszük, és miért nem. Végül mesél sok olyan barátjáról, aki alkotó módon és szeretettel éli meg a hivatását – fazekas, szerzetes, textilkészítő, szakács, szállodás.

sarga.jpg

Mindebben persze alapelvként erősen jelen van a zen, de a magam részéről ismerős élményként fedeztem fel az európai gyökerű és a katolicizmusban is megtalálható szemlélődés lelkiségét és életszemléletét, a létezéshez való viszonyát, ahol szintén fontos elem az elfogadás, az elengedés.
Ilyen értelemben végig otthonos volt minden, ugyanakkor megmozgató is. 
Kérdéseket tettek fel nekem (az író), vagy én tettem fel őket magamnak. És nem mondom, hogy nem esett jól. Emellett pedig, a könyv segítségével kifejezetten élményszerű utazást tehettem meg – nem pusztán egy távoli országba, hanem belső tájakon is.

Jó szívvel ajánlom nektek is a wabi sabi bölcsességét, reméljük, minél többünket vezet közelebb a belső békéhez, amire egyébként, néha tudtunkon kívül is, olyan nagyon vagyunk.

Babarczy Veronika

 

 

 

 

Fotó: Nem Art Decor/Pinterest