Közel másfél éve költöztünk és rendezkedtünk be az új lakásunkban. Elsőként a hálószoba (itt és itt) és a konyha (itt, itt és itt) állt össze. Fontosnak tartottuk, hogy a vélhetően hosszúra nyúló folyamatban a pihenés és az étkezés helye otthonos, jól használható legyen.
A hálószobára azt lehet mondani, hogy már majdnem készen volt, de ebben az állapotában stagnált jó ideje, mígnem egy váratlan bejelentkezés katalizálta végleges elkészültét: a Nők Lapja Enteriőr fotózás.
A férjem először húzta a száját a felhajtástól, de neki egyáltalán nem is kellett részt vennie mindebben. Azt gondolta, hogy a miénk egy átlagos, visszafogott hálószoba, ami egy magazinban nem feltétlenül érdekes az olvasóknak, holott mi nagyon szeretjük. No, ezt döntse el az olvasó...!
Ott tartottam, hogy félkész volt a hálószoba. Még ott állt egy fiókos komód, amit el kellett adni, a helyére bevinni a régi, kopott fehér ládánkat, és a fiókokból kikerült cuccokat bepakolni a kis fehér fiókos szekrénykébe, amit előtte ki kell takarítani. Kitalálni és elkészíteni az ékszartartót. Plusz beverni néhány szöget és feltenni a képeket, meg egy tükröt, amelyik egy régi családi nyaralóból érkezett a Balatonról – felújítás miatt száműzték.
Ez mindössze néhány óra munkát jelent – ha a kis fiókos szekrény kitakarítását, és a nénink által dugóval helyettesített fogantyú átszerelését is beleszámolom –, de éppen ezek az utolsó simítások tudnak jól elmaradni. Én pedig nagyon szeretem ilyenkor, ha valami kirobbantja a leült állapotokat. Ezért volt nagyszerű alkalom ez a fotózás. Óriási felfordulást csináltam, amikor az összes bőröndöt kipakoltam a folyosóra. A szomszédaink már semmin sem csodálkoznak, áldott jó emberek, alkalmi szomszédunk, azonban, egy kanadai lány, csodálkozva nézte a jelenséget. Aztán minden szép rendben visszakerült.
A Bonanza komódot kb. a meghirdetéstől számítva 2 órán belül eladtam, a helyére bekerülhetett a láda, amiben a pokrócok, párnák kaptak helyet. A kis fehér fiókosba kerültek a fehérneműk.
Az ékszertartót bambuszból készítettem el, úgy negyedórás munkával. Két csavart becsavartam a nádba, és arra erősítettem zsineget, amivel fellógattam. Az ékszereket ikeás kampók tartják.
Mióta az előző lakásunkban képfalat csináltunk, nagyon laza lettem a szögelést és a képek elhelyezését illetően. A padlón benézem, hogy kb. hogy legyenek, és, ha netán rontok, beütöm újra. Könnyen el lehet tüntetni egy icipici glettel.
Az ágy fölé először egy nagy képet akartunk magunkról. Mivel a fotózásra nem készült volna el, több kisebb kép került oda, különböző keretekben. Bal oldalra a nővérem zománcképeit, jobbra a férjem lomtalanított angyalát tettem, egy egykori ikont. A régi Madonna kép a szüleim padlásáról érkezett. Az eddigi lakásainkban valahogy mindig túl nagynak láttam...
Hozzátartozik a hálószoba sztorijához, hogy nagyon szerettem volna 1. ez egészet kékre festeni, 2. csíkokat festeni a falra, kb. ajtómagasságban szegéllyel, fölötte fehérrel, 3. vagy legalább csak ágyvéget festeni. Mindezekről nem született köztünk egyezség. Úgy éreztem, a krémszínű bútorok gyönyörűek lennének egy kék vagy részben kék térben. Mostanára, amikor mindez így összeállt, azt gondolom, hogy így is nagyon szép és harmonikus az egész. És a kékek, amit annyira szeretek, most is jelen vannak.
fotó: Kövesdi Réka
fotó: Kövesdi Réka
fotó: Kövesdi Réka
A hatalmas horgolt ágytakaró a férjem nagymamájának a munkája, aki az én dédnagyanyám régi szőttes anyagait varrta össze és szegte be egy gyönyörű horgolt széllel.
A mennyezeti és olvasólámpák az Ikeából vannak, egyszerű textilszövetes darabok. Olvasólámpának szeretünk olyat választani, ami függetlenül kapcsolható.
A kis mokett szőnyeget a nénitől örököltük. Úgy 80-90 éves lehet, pamut, törökös motívumokkal. Eredetileg bordó és sötétkék volt, de az idő és a nap gyönyörű színt adott neki.
Az ágyat az előző lakásba vettük, a Demkó Feder gyártotta. Az ágykeret átlagos darab, a lelke a matrac, ami pedig egy remek darab. Ez az, amire mindenképpen érdemes költeni a kényelmes alvás érdekében. A többi igazából ízlés dolga, meg persze pénztárcáé.
Szigeti Zsófi megkérdezte tőlem az interjúban, hogy nem kényelmetlenek-e a régi bútorok, amire azt válaszoltam, hogy néha igen. Ezen a kérdésen sokszor gondolkodom, minden lakásfelújításnál felmerül. De még mindig nem tudtuk rászánni magunkat egy beépített szekrényre a hálóban. Talán egyszer majd lesz ilyenünk, de nem kifejezett igény, hogy a kedves öreg darabokat ilyenre cseréljük. Ja, és ez így recycling!
fotó: Kövesdi Réka
Amikor mindezekkel elkészültem, már boldogan ücsörögtem a fotós, Réka kamerája előtt. Tudtam, hogy ismét beljebb vagyunk, ismét elkészült valami. Azóta csak annyit változtattunk, hogy jobbra felkerült egy nagy színes fotó rólunk.
Így fehérben is nagyon szeretem!
fotó: Kövesdi Réka
Köszönöm az interjút Szigeti Zsófinak, és a fotókat Kövesdi Rékának. A cikk a Nők Lapja Enteriőr októberi számában jelent meg.
Aki látta a lapban, milyennek találta a négy bemutatott hálószobát, köztük a miénket?
