Leginkább tanári vezényszó, sürgetés, nyomasztás, diktálás, teljesítménykényszer, és hasonló élményfoszlányok jutnak eszembe a fenti címszavak hallatán – a tempó-tempóra gondolok. Meg Bödőcs valamelyik kabaréja, miszerint a német cserediákokat csak nekiállították reggel a melónak, és amíg nem szóltak nekik, nyomták, csinálták, étlen-szomjan, megállás nélkül. Ha feladat van, akaratlanul kihozza belőlem a cseppnyi sváb véremet, és hasonlóan működöm, mint a kabaré béliek. Nem is volna ez baj, csak az a kockázata, hogy az ember elveszíti a lelkesedését, és úgy dolgozik, mint a gép.
Éppen ezért is álltam le egyet szusszanni. Ami persze elsőre megijeszti a kis "gépet", hogy jaj, megy az idő, a munka áll, nem haladunk. Miközben belül azt érezni: most nem megy, izzadtságszagú és rosszkedvű lenne.
A beköltözésünket olvastátok. Azt pihenem. De nem csak azt. Valami nagy-nagy fáradtságot, ami egészen az adás-vétel, felújítás nyűgeiig megy vissza. Mert ez most nagyon nagy meló volt(?).
És ilyenkor jól esik valami egészen más. Olyasmi, ami feltölti az embert. Azon túl, hogy a férjem türelmesen elvisel, és a barátaim is töltögetik belém a lelket – az Ég áldja mindnyájukat! –, a hétvégi Budapest100 volt az az esemény, ami lazulósan jól esett (több infó: itt, itt, itt). Spontán találkozások*, borozgatások, jó kis helyszínek, és nagyon eredeti történetek a város élő szövetéből. Sorsok – épületeké, bennük családoké –, amelyekből olyan módon ismerhető meg a történelmünk, ahogyan tankönyvekből sohasem. Az ember hősökkel találkozik, gondolok a háborút átélt, idős generáció tagjaira, akik töretlen életkedvvel, vígan mesélik a "kalandjaikat". És az ember észrevétlenül erőt nyer a derűjükből. Szóval ez most nagyon jól esett.
A szusszanás közben nem voltunk teljesen tétlenek sem. A lakás ugyan még nyers, úgymond félben, alakulóban van, de sok mindenben haladtunk. Még csak nagy vonalakban, de összeállt a konyha.
Ezt a fotót mutattuk róla a beköltözéskor:
A berendezést megterveztem a felújítás előtt, hisz a vízvezeték kiállása és a konnektorok miatt erre szükség volt. Utólag annyit változott a terv, hogy még hosszabb pultot kaptam, a hűtő áthelyezésével. Ez némi elektromos plusz feladatot jelent majd, de szerencsére megoldható volt. A korábbi tervben a bal oldalon levő mosogatógép helyén szerepelt. Így a jelenlegi konyhapult szemben 3 méter, balra 1,8 méter lett. (Ajtók hiányoznak, fogantyúkat orvosi selyem ragszalag helyettesíti, ami baromi strapabíró. Szerencsére már eldőlt, milyen lesz!)
Még a villanyosokat is visszavárjuk.
Összeállt továbbá az az ideiglenes terv is, amit már itt, helyben alkottunk meg, belakásos kipróbálással, és abból főzünk, amink van. Úgy néz ki, a kredenc marad, de erősen megváltozik. Az eredetileg ide tervezett bútorok beépítését későbbre halasztjuk. Azt érezzük, hogy a tervezett elképzeléseket előbb ki kell tapasztalni.
Egyúttal felfedjük az eddig rejtegetett változtatást: a korábbi paravánt az előszoba felé építettük be. Hogy tetszik?
Mi több szempontból is nagyon boldogok vagyunk vele. Elválaszt, mégsem zár le. A bejárat közelsége miatt a hőszigetelés, a főzés miatt az ételszag miatt praktikus. Hangulatos, eredeti, és ilyen módon sikerült megőriznünk is. Azóta láttuk az eredeti építési terveket, és kiderült, hogy a paraván egy ruhatárat választott el a konyhától. Ja, kérem, egy olyan házban, ahol központi porszívó volt, ilyen modern megoldásokra is gondoltak!
A pepita járólap, a csodálatos fényviszonyok az egyszerű berendezés talán így, félkészen is mutatja, hogy (előbb-utóbb) sikerül megteremteni azt a hatást, ami a tér nagyvonalú tágasságára helyezi a hangsúlyt. Ha még nem látszik, majd fog!
(Valahogy mindig úgy jön ki a lépés, hogy irreálisan nagy boros üvegek szerepelnek a fotókon. Ne aggódjatok, minden rendben velünk. Az elmúlt hétvégén bemutatkozó koccintás volt a lakókkal, és hát népes a ház.)
Az előszoba berendezését kitaláltuk a költözés előtt. A szekrényeket már be is szabtuk (korábban a hálószobában voltak), a többivel (fogas, tükör) picit még variálunk, keressük a jó megoldásokat. A banános dobozokat költözködő ismerősöknek gyűjtjük, részvétből...
Babarczy Veronika
Fotó: Oláh Gergely Máté
* Véletlenül megismertük a lakásunk egyik korábbi tulajdonosát – mert ugye társbérlet volt –, aki egykori Horthy tiszt fia. A társbérlet eredeti lakója egy zsidó házaspár volt, akik túlélték a haláltábort. A két család kifejezetten egymást támogatva élte át azt a néhány évtizedet, amit kényszerűségből együtt kellett tölteniük. Nagyon szép történeteket halottunk erről.
