Hányszor hallottam az Anyukámtól: ott vagyok, ahol a mádi izraelita, amire én szertartásosan azt feleltem: és ő hol van? Idén nyáron ismét eljutottunk azokba a falvakba, és végre Mádra is, ahol feltehetően sokat járhatott az egykori izraelita, mint fuvaros. A mondás történetét a cikk végén megtaláljátok! *
Afféle nyárbúcsúztatóként és kedvcsinálóként elmesélem, milyen élményeink voltak még Tokaj Hegyalján. Egy korábbi cikkben beszámoltam a Tállya Art alkotótáborról, ahonnan a környéket bejártuk.
Valamennyire már ismerjük a vidéket, de Mádra most jutottunk el először. Az ottani virágzó zsidó közösség történetét bizonyára sokan ismeritek, nálamnál avatottabb szerzők szép számmal beszámoltak már róla.
Íme egy friss nyári cikk, amely pedig a környéket, mint borvidéket mutatja be.
Már Tállyán megismerkedtünk a mádi zsinagóga híres gondnoka, Fehér Barnabás unokatestvérével, egy kedves idős nénivel. A találkozás csak újabb lendületet adott, hogy megnézzük végre a zsinagógát és a falut.
Nem pusztán egy épületlátogatásban volt részünk, járt mellé sok minden más: zsidó viccektől kezdve elmélkedésen át a nők helyzetéről a vallásokban, és mindenféle helytörténeti érdekességek.
Kiderült például, hogy közös megegyezéssel nem épült magasabbra a zsinagóga a katolikus templomnál. Mindenki tartson illendő mértéket, legyenek egyforma magasak a tornyok, egyeztek meg az akkori elöljárók.
Megtudtuk azt is, hogy a hegyoldalban nemsokára elkészül a New York-i rabbi háza. Ez elsőre azért eléggé meglepő hír volt. Magyarázatul kiderült, hogy ő fiatalon itt Mádon volt először rabbi, és egyben a zsinagóga utolsó rabbija is. Most, közel a századik életévéhez nyilván hazahúzta a szíve. Vele sajnos nem beszélgettünk.
A falut járva láttuk, hogy van itt pincészete Lauderéknek és sok más neves családnak is.
Még jó pár csuda szép ingatlan van Mádon. Az egykori Rákóczi kúria a főutcán, gyönyörűen felújítva Barta pince néven nyitotta meg a kapuit. A Mádi Kúria Hotelt nem sikerült ugyanilyen szépen, autentikusan felújítani. A szintén impozáns épület kissé semmilyen belsőt takar.
A falu viszont küllemében bármennyire is titkokat sejtető, semmit nem tár fel ezekből. Egy átlagos napon, maga is átlagos, álmos kistelepülésnek látszik csupán, amely mintha mit sem tudna kiváltságos adottságairól.
Nem csak Mádnak, hanem egész Tokaj Hegyaljának szívből kívánjuk, hogy ébredjen, profitáljon az adottságaiból, az emberek újra tervezzenek és higgyenek a jobb jövőben: leginkább az ott élőkre gondolunk, nem az élelmes(= nem félteni való) befektetőkre.
Mád után átruccantunk Bodrogkeresztúrra, hogy meglátogassuk kedvenc pincészetünket a Fülekyt. Korábban abból az alkalomból írtunk róluk, hogy az elnyerték az év ipari épülete címet, 2012-ben.
Azóta befejezték a hozzájuk tartozó szomszédos műemléképület felújítását. Az első látogatásunkkor a szép zöld gyepes területen még javában zajlott az építkezés.
A névadó Füleky György kúriájáról van szó, az 1700-as évekből. A felújításnál gondosan figyeltek arra, hogy az épület minél több eredeti részletét megőrizze. Az öreg lépcsőt, a cserépkályhákat, néhol eredeti freskókat is sikerült megmenteni.
Másutt a kor stílusában alakították a tereket, a nyílászárókat (amelyekre külön is felhívom a figyelmet!), ilyen például a kedvencem, a csíkos szoba is.
Régiségpiacokon fellelt bútorokkal kezd szép otthonossá alakulni a majdani rendezvényközpont és szálláshely.
A borok pedig maradtak ugyanolyan fantasztikusak, mint amikor először kóstoltuk őket. A Füleky Furmintja azóta is a kedvencünk. Ha arra jártok, ne hagyjátok ki! Részletek róluk: itt.
Babarczy Veronika
fotó: Oláh Gergely Máté
* Ott vagyok, ahol a mádi zsidó, avagy egy közmondás „igaz” története
„… Abban az időben, amikor történetünk kezdődik, még nem száguldoztak autók Mád utcáin, kerékpár se igen volt még. Az asszonyok nagy része gyalog vitte eladni való portékáját a szerencsi piacra, s akinek messzebb volt elintéznivalója, a négy környékbeli város valamelyikében netán Kassán, azt Mezőzomborról és Mezőzomborig vitte a vonat. Nagy szerepe volt a lovas szekérnek, s becsülete a komoly, megbízható fuvarosnak. Sok gazdának volt lova is, szekere is, a szőlő- és földművelésben ezek voltak a gépek elődei.
Ilyen lovas, szekeres ember volt a mi hősünk is. Izraelita volt. Nem volt akkor ebben semmi különös, hiszen évszázadok óta együtt élt itt több felekezet. Az ország ezen északkeleti vidékén szinte minden településen volt zsinagóga, s legalább három, négy torony mutat az ég felé. Komoly történelmi okai vannak ennek a sokszínűségnek. Voltak hátrányai, előnyei. Összehozott, elválasztott embereket, családokat, sok megkülönböztetésnek, villongásnak lehetett oka. De az értékes embereket, jó szakmunkásokat nem eszerint osztályozták. Mindenki tudta, a hitbeli ellentéteken túl is, hogy ki a jó szakember, a megbízható munkatárs, kire lehet és érdemes számítani.
Így volt ez a fuvarosokkal is. A mádi zsidó fuvarosnak jó híre volt. Sokszor hívták hosszabb rövidebb utakra. Pontosan és hiba nélkül teljesítette a rábízottakat, lehetett vele komolyan beszélni, de lehetett tréfálkozni is. Ismerte Mádon mindenki, volt munkája bőven, s otthon vagy a fogadókban, ahová betért hosszabb utak során megpihenni, szívesen szót váltottak vele azok is, akik közelebbről nem ismerték.
A közmondássá változott történet egy késő novemberi napon esett meg. A község lakossága túl volt már a szüret nehezén, de még akadtak kisebb elintéznivalók a kádárnál, a különféle ügyfeleknél, egyszóval volt még egy csomó dolog, amit a tél beállta előtt el kellett intézni.
A mi hősünk is kapott megbízatást. Talán Zomborra vagy Tarcalra kellett elmennie, nem tudható biztosan. Egy bizonyos csak, hogy nem Tállya felé készült indulni. Hajnalban kélt. Egy kis papramorgó és kevés harapnivaló után, elvégezve a ló és a szekér körüli tennivalókat, hóna alatt az ostorral, zsebében elmaradhatatlan pipájával útnak eredt.
Sötét volt még, alig járt ember az utcákon. Csípős hideg volt. Legjobb ilyenkor felvenni a jó meleg kabátot és beleburkolózni a kellemes pipafüstbe. Ismerte a lovát, tudta, hogy rábízhatja az utat, a tempót. Nem lesz semmi hiba. A község szélén köszöntötték egymást hasonló koránkelővel, aztán a Mezőzombor felé tartó egyenes úton elcsendesedett minden, elbóbiskolt a gazda is, s a lovacska csendes békességgel poroszkált.
Így értek el a zombori kettős csárdáig. Nevezetes hely volt ez a maga idejében. Sok minden megtörtént ott. Lehetett csendesen iszogatni, köttettek nagyüzletek, s mikor a vigyázók nem látták, gazdát cseréltek némi lopott holmik is. Néha helyet adott a bujdosóknak, de, mint mondják, pincéjében nemcsak elbújni lehetett, hanem örökre elveszni is. Néhány évtizede még én is láttam romjait, mára már semmi nem utal rá a szépen gondozott tájon, csak a hírét őrzi az öregek emlékezete.
Ezen a mondott hajnalon vidám legények léptek ki éjszakai mulatozás után az ivóból. Azonnal észrevették a rájuk szembe jövő ismerős szekeret. Mikor az is nyilvánvalóvá lett előttük, hogy alszik a gazda, elcsendesedtek, s némi pusmogás után óvatosan megfordították a kordét. A gondos és precíz munka végeztével ellenőrizték, változatlan-e minden, alszik-e a gazda, nyugodt-e a ló, s miután mindent rendben találtak, elindították a szekeret Mád felé. Vissza. A lovacska továbbra is a megszokott tempóban lépegetett, egészen a neki olyan kedves kapuig, ami mögött várt rá a nyugalmas istálló. Itt aztán megállt, zökkentve egyet ezzel a megállással a szekeren.
Erre aztán felébredt a gazda és csodálkozva szétnézett. Eltűnt a félhomály, reggel lett, megélénkültek az utcák, egyre többen mentek el a fuvaros háza előtt is. Érdeklődéssel nézték, honnan jöhet ilyen korán a szomszéd, vajon mi volt a dolga és merre járt, aztán hamarosan kiderült, hogy dolgavégezetlenül került oda vissza, ahonnan hajnalban elindult.
Természetesen gyorsan híre ment az esetnek. Mint az lenni szokott, minden mesélő a szája íze szerint adta tovább, ezért útjában sokat változott a történet. Volt olyan, aki szerint szó se volt itt csintalan fiatalokról, az öreg tehet az egészről, mert nehezen gyulladván meg a pipája, megfordította a szekeret, hogy jobban menjen a művelet. A sok küszködés végeztével aztán elfelejtette visszafordítani.
Jöttek a hosszú téli esték, társas összejöveteleken sok megtörtént esemény visszaidézése során ez az eset is újra és újra elmesélésre került, mindig újabb változatokkal kiegészítve.
Telt, múlt az idő, elhalványodott a történet. Meghaltak a csínytevők, akivel az eset történt, meg akik szemlélői voltak. De a mondás megmaradt. Bejárta az országot, s ez a bizonyos mádi ember mindenki ismerősévé lett.
Aki sok fáradságot szánt, sok időt fordított egy nagyon fontosnak vélt ügyére, ami végül nem sikerült, az eredményt ma is így összegzi: na, ott vagyok, ahol a mádi zsidó.
(Tanulmányok, adatok és adalékok Mád történetéhez, részlet).
