Egy szebb időket megért, de jelen állapotában is nagyon szép régi villában jártunk vendégségben.
Nem szoktunk ilyet (de ezután többször fogunk:), hogy rárontunk a vendéglátóinkra egy fényképezőgéppel, és végigfotózzuk a lakást úgy is, hogy a tulajdonosok egyáltalán nem készültek fel erre. Mi kérünk elnézést, ezúttal muszáj volt, nem bírtuk visszafogni magunkat, és máskorra hagyni a fotózást.
Fokozatosan újítják föl a lakást, és még nem értek a végére, de annyi szín és hangulat van benne, hogy élmény ott lenni. A helyiségek más-más falfestést kaptak, és bátran bántak a színekkel.
Nem trendi lakás, mégis nagyon otthonos, játékos, és ettől csupa derű. Az apró részletek mind-mind szemgyönyörködtetőek.
A nappali faburkolatáig még nem jutottak el, ez a 80-as évek tetőtér lakásait idézi.
A régi szőnyegekkel és a mustár sárga fallal azonban remek hangulatot teremtetettek. A parketta merész borvörös színt kapott, a délutáni napban csodálatosa árnyalatokban játszik.
A ládától balra álló beépített kanapé/ágy takaróját a háziasszony varrta, ahogy sok minden mást is a lakásban. A ládából az 1800-as évek végén kezdődő családi fotóalbumok kerültek elő, végiglapozgatva őket egy szép régi világ régi nyaralóhelyein járhattunk képzeletben, napernyőket tartó, hosszú ruhákban sétáló nők társaságában.
Különös kedvencünk lett a konyha, különös tekintettel a picike ablakra.
Az étkező közönséget zenészek szórakoztatják.
A ház asszonya talán magát, talán egy konyhai pillanatát, vagy más bánatát komponálhatta bele ebbe a lányfigurába.
A fürdőszoba hívogató fényei.
És kedves, vicces részletei, amelyeket a Bellville randevú c. rajzfilm ihletett.
Eltöltve ebben a lakásban egy nagyon jóízű délutánt, óhatatlanul is eszembe jutott egy korábbi cikkünk, ahol dr. Dúll Andrea környezetpszichológussal beszélgetve azt fejtegettük, mitől érzi magát jól az ember egy adott térben.
Ha szívesen elemeznétek és értenétek jobban a saját reakcióitokat akár az otthoni, akár a munkahelyi helyzetekben, érdemes fellapozni: itt.
Mindenesetre ismét megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy amely már szinte közhely, hogy a magazinokból vett minták helyett sokkal otthonosabb egy magunk alkotta tér. A sok kétkezi alkotás pedig mintha olyan plusz töltet volna, amely megmagyarázhatatlan melegséggel tölt be egy-egy személyes teret, amit mindenki megérez, nem pusztán a benne élők, hanem a rövid időre betérők is.
Minket nagyon feltöltött ez a délután, ami szívélyes vendéglátáson túl magának a lakásnak is betudható.
Babarczy Veronika
fotó: Oláh Gergely Máté
Aki nem ismeri, mindenképpen nézze meg Sylvain Comet rajzfilmjét, magával ragadó hangulatteremető és mesélő tehetség! (0.35-től van itt egy jó kis részlet:)
