Korábban is bemutattuk nektek a Brit Építészek Királyi Intézetének megtisztelő díját, a RIBA Stirling pályázóit és nyertesét (cikkünk). Az újabb megmérettetés (2014) ezúttal a nagy épületek versenye volt, egyetlen lakóház sem jutott be a fináléba.
Tartsatok velünk a mustrára!
A manchesteri művészeti egyetem 60-as évekbeli megfáradt épületét újraálmodták, hogy a mai kornak jobban megfeleljen, de leginkább egy olyan inspiráló belső teret akartak létrehozni, ahol diákok és dolgozók egyaránt megvalósíthatják elképzeléseiket a különböző szakmai területeken, mint például színészet, textilfestés, lakberendezés, fotográfia vagy a digitális animáció.
Az épület öt szintből áll, 4 emeletnyi stúdió, két galéria és egy tetőterasz adja az egyetem vázát. Az építészeknek adott iránymutatás szerint szükség volt tanulótérre, és közösségi térre is. A kettőt igény szerint lehet egybenyitni vagy éppen elválasztani. Ebben a több emeletnyi magas, repülőgéphangár ajtókra hasonlító panelek segítenek. A vezetők mindenképpen szerették volna, hogy az 1800-as évek elején alapított iskola a jövőben is meg tudja mutatni a városnak, világnak, hogy a diákok mivel is foglalkoznak. A tanulótereket folyosók és tantermek helyett kreatív stúdiókra osztották fel. Elveszett a tanári asztal, elveszett a hierarchia, helyette jöttek a körasztalok, az egyenlőség és az elérhetőség. Különösen fontosnak tartották a válaszfalak lebontását, hogy a különböző csoportok sokkal közelebb legyenek egymáshoz, könnyebben kommunikáljanak, nyitottak legyenek együtt dolgozni.
London School of Economics Diák központ –
Az LSE negyven éve nem kapott új épületet, nem csoda, hogy amikor végre eljutottak idáig, mindenből a leg-et akarták: a megrendelés szerint az ország legjobb, leginnovatívabb, legkörnyezetbarátabb diákközpontját keresték. A tanulók szerint az iskolájuk végre arcot kapott, hiszen a világ többi nagy egyetemével ellentétben a londoni gazdasági egyetemnek nem volt látványos főépülete. Fontos megemlíteni, hogy a központ nem jöhetett volna létre egy volt diák nélkül. Az 50 éve végzett Saw Swee Hock (ma már professzor) olyan büszke az Alma Materre, hogy jelentős anyagi támogatásban részesítette őket, olyan jelentősben, hogy az épületet róla nevezték el.
Első ránézésre furcsa külsőt kapott a nagyon geometriai struktúra, amelyben az építészek igyekeztek maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló teret. Ellenálltak azonban egy újabb csillogó üvegpalota építésének, és inkább London tradicionális stílusánál maradva, vörös téglát használtak. Van itt minden, ami a diákoknak kell: diszkó az alagsorban, internetkávézó, diák televízió csatorna és rádióállomás, karriertanácsadó iroda, profi konditerem sőt, még egy hit-terem is helyet kapott. A britek imádják a multifaith szobákat. Ezek olyan semleges termek, ahova bárki, aki imádkozni akar, bemehet, attól függetlenül, hogy milyen szent könyv szerint él.
Library of Birmingham –
A harmadik versenyző a birminghami nagykönyvtár. A városvezetés 15 éve gondolkozott azon, hogy hogyan lehetne a könyvtárukat a modern igényeknek megfelelően felújítani. A sokemeletes épületben végül helyet kapott egy gyerek könyvtár, egy amfiteátrum, mindenféle modern technológiai berendezés és persze a könyvek! A látványos könyv rotonda az épület szíve, négy emelet magasságban, körös-körül vannak elhelyezve a kötetek. Persze nem az összes, a könyvtár 9 emeletes! Helyet kapott még egy titkos kert is – végre rájöttek az építészek, hogy a friss levegőt nem pótolja semmi sem. Valószínűleg igazi látványosság lesz az 1882-ben épült Shakespeare emlékszoba is: az évek során már többször költöztették, így a mostani átépítés előtt a termet megint darabokra szedték, és az új épület legtetejére beépítették.
Természetesen kívülről sem elhanyagolható a dizájn. Az üvegborítást alumíniumból készült sötét és világos-szürke kör alakú mintákkal vonták be, ezáltal már nem ömlik be a nappali fény olyan erősen, és az árnyékoló redőnyökkel együtt kellemes légkört biztosítanak az olvasáshoz. A megrendelők számára fontos volt, hogy az új épület látványos legyen, de beilleszkedjen a környezetébe is, ami sokak szerint jól sikerült.
London Aquatics Centre –
A 2012-es Londoni Olimpiai játékok egyik fő helyszíne. Először meglepődtem, hogy a már több mint két évvel korábban is használt épület hogyan kerülhetett a RIBA 2014-es esélyesei közé, de aztán kiderült, hogy a nyilvánosság csak 2014. március 1. óta használhatja a hamar legendássá vált uszodát. Az Olimpia ideje alatt ugyanis az épületet jelentősen kibővítették, a 2800 férőhelyet megtoldották még 12200 darab székkel. Ehhez szükség volt kívülről szárnyszerűen hozzáépíteni egy lelátót, és természetesen az is eltartott egy ideig, amíg ezt lebontották, illetve a homlokzat végleges üveg burkolatot kapott. Az építészek mindenképpen szerették volna, ha az épület külseje tükrözi, hogy a víz hogyan mozgat meg tárgyakat. Ebből az elképzelésből ered a ’hullámzó’ tetőszerkezet, amely igazán látványos már messziről is.
A megbízók szerint az uszoda Az Úszás Katedrálisa nevet is kaphatná, hiszen van itt minden, ami kell: 10 sávos, 50 méteres versenymedence, 25 méteres tanmedence (itt két részre osztották a medencét, hogy a szülők könnyebben taníthassák úszni a csemetéiket), és persze van egy műugró medence is. Nagy Britanniában nincs akkora úszáskultúra, mint mondjuk Magyarországon. Feszített víztükrös medencével alig találkozni. Nagyon ritka az Olimpiai méretezés is, ezért az Aquatics Centre minden szempontból érdekesség.
Az összes medencét állítható aljzattal látták el, így a vízmélység tetszőlegesen alakítható. Meglepődve olvastam, hogy a versenymedence eredeti mélysége 3 méter mély, hogy gyorsabban lehessen úszni! Gyurta Dániel az ötös sávban úszott aranyérmes világcsúcsot és a mai napig ugyanazok a sávelválasztó bóják vannak a vízben – biztatnék mindenkit, aki a közelben jár, hogy próbálja ki az uszodát, mert érdemes. Aki már járt ott, az meséljen nekünk róla: tényleg érdemes háton úszni, hogy a mennyezetet is megcsodáljuk?
London Bridge Tower, azaz The Shard –
Az angol főváros első modern felhőkarcolója. Nem mintha tárt karokkal fogadták volna, sőt. A helyi lakosoknak egyáltalán nem tetszett az elképzelés, mégis a London Bridge Tower tervezése kis csúszással, de megkezdődött 2008-ban. A tradicionális angol építészeti stílust és értékeket megőrző egyesület, az English Heritage (róluk is írtunk már korábban) egyenesen azt állította, hogy az új torony ’mint egy üvegszilánk, úgy áll majd bele London történelmi szívébe’. Errefelé ugyanis nagyon ritkák voltak az igazán magas épületek eddig. A tervezők azonban nagyon megkedvelték a Shard (üvegszilánk) jelzőt, és mára már nem is London Bridge Tower, hanem csak szimplán The Shard az épület neve.
A torony igyekszik tisztelettel adózni a történelemnek: itt keltek át az ókori rómaiak a Temzén. Az építők egy függőleges falut szerettek volna létrehozni, ahol lehet dolgozni (irodát bérelni), enni (éttermek) és aludni (szálloda illetve magán apartmanok) is. A külső üvegburkolat arra hivatott, hogy a különböző napszakok rajta megtörő fényei mindig másként hassanak a bent levőkre. Kívülről sem elhanyagolható a látvány!ű
A Shard legteteje turistaközpont. Aki igazán előre foglal jegyet, utazhat a 6 méter/másodperc sebességgel közlekedő liftek egyikében. Persze nemcsak belépővel lehet bejutni, elég, ha a 34-52. emeleteket elfoglaló hotelben bérelünk egy szobát. Vagy asztalt foglalunk az épületben található 3 étterem egyikében. Vagy lakást vásárolunk az 53-65. emeletek valamelyikén. Persze igyekezhetünk bejutni valamelyik céghez is, de az izgalmasabb kilátás egészen biztosan a 30. szint felett kezdődik!
Everyman Theatre, Liverpool –
Amikor egy színházra gondolunk, többnyire patinás, sokat látott épület jut eszünkbe. Nagyon ritkán épülnek új színházak, és az építészeknek mindig nehéz dolguk van, hogy a modern hangtechnikát és berendezést szépen ötvözzék az előadóművészeti hagyományos elemeivel. A liverpooli Everyman Színház 1964-ben nyitotta meg kapuit a hajdani Hope Hall kápolnában. A millenniumra azonban az épület már nem bírt több renoválást, így alapos megfontolás után inkább a lebontása mellett döntöttek. Az újraépítést alapos konzultáció előzte meg. A tervezők és a színház vezetősége egyetértett a mottóban: Az Everyman mindenki színháza, ezért minden embernek szeretnie kell. Nemcsak rendezőket, írókat és színészeket kérdeztek meg, mit szeretnének az új színházban, hanem a színházba járókat is. Három év alatt készült el az új épület. Az egykori kápolna tégláit megmentették, és felhasználták az erkélyre vezető lépcsőház falához. Nincs mennyezet, a megvilágításhoz használt csövek és felső hidak a nézőtérről is jól láthatóak. A nézőtéren csupán 8 széksor van, és nincs színpad. Az első sor a színészek előtt ül, ami közelebb hozza a nézőt a színdarabhoz és a színészt a nézőhöz.
Kívülről igyekeztek megtartani az ismert és szeretett vonalakat, például a színház felirata ugyanaz a betűtípus maradt, mint az 1964-ben megnyitott épületen volt. A név azonban néha kötelez, így az alkotók 105 helyi lakosról készült fotóval borították a homlokzatot. Az eredmény pontosan az, amit szerettek volna: helyi színház helyi elemekkel. Nem csoda, hogy a RIBA 2014-es fődíját az Everyman Theatre kapta meg.
Kiss-Takács Kati
fotók: google.com
Korábbi cikkünk a díj történetéről és a tavalyi díjazottakról: itt.
