A skót származású Sir James Stirling a hatvanas években szerzett hírnevet, de tehetségét csak a következő évtizedben kezdték elismerni. Építészeti újítása abban állt, hogy neoklasszicista elemekhez társított erőteljes modern vonásokat. Az általa tervezett múzeumok, egyetemi épületek világszerte elismerést váltottak ki. A nyolcvanas években több fontos angliai megbízást is kapott. A Brit Építészek Királyi Intézete 1996 óta – Stirling halála után 4 évvel –  adja át a Stirling Díjat (RIBA Stirling Prize) olyan tagjainak, akik az elmúlt évben a legtöbbet tettek a brit építészetért. A díjazott építészt 7 millió forinttal jutalmazzák.

Az idei pályázó épületek Anglia, Észak Írország és Írország területén helyezkednek el.


Limerick Egyetem, Írország
Két épületből álló campus: igényes kollégiumi épület, vele szemben orvosi egyetem. A főépületben szépen kapcsolódnak a vaskos fa gerendák a nyersen hagyott betonburkolathoz. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy nincs benne semmi különleges, azonban maga a tény, hogy ekkora figyelmet fordítottak egy egyetemre és az ahhoz tartozó diákszállásra, már önmagában fontos. Alacsony költségvetés esetén könnyen áldozatul eshet a szépség, de Limerickben nem ez volt a helyzet. A célszerűség mellett gondosan ügyeltek arra, hogy ebben az épületben jó érzés legyen időt eltölteni.

limerick2.jpg

Turisztikai Központ, Óriások Útja, Észak-Írország
A Giant’s Causeway már önmagában is egy látványosság. Egy kis földrajz gyorstalpaló következik: 60 millió évvel ezelőtt folyamatos lávakitörések voltak errefelé, amikor a hirtelen kihűlő láva bazalttá keményedett. Jó pár százezer évig nem is történt semmi, de aztán ismét megnyílt a föld és még több láva tört fel. Ezúttal azonban nem hűlt ki olyan hamar, csak szépen elterült. A folyamatos, lassú lehűlés jellegzetes, hexagonális oszlopokat alakított ki. Azóta büszkén őrzik az Észak-Ír tengerpartot.

A turisztikai központ építésekor fontos szempont volt, hogy a környezetet ne zavarja meg, annál ne legyen pompásabb az új épület. Így füves tetőt kapott és épületelemként bazalt oszlopokat. Igyekszik kihasználni a természetes fényt, méltó otthont adva a jegyirodának, az állandó kiállításnak, a kávézónak és az ajándékboltnak. A természeti jelenség ilyen módon visszaköszön az épületen is. A tengerparttól egy kilométerre építették, ahonnan a kirándulók a tizenötezer éves érintetlen tájat láthatják.

Giants causeway 4.jpg
GC Informacios kozpont 2_1.jpg
GC Informacios kozpont 1_1.jpg
Newhall Be Lakótelep, Anglia
A Londontól 50 kilométerre fekvő Harlow városát a második világháború után építették, hogy a nagy légitámadás után csökkentsék a fővárosban fellépő lakáshiányt. A tervező irodának tehát nem kellett igazodnia évszázados utcaképekhez, amikor a Newhall Be lakótelepet tervezték. A költséghatékonyság itt fontos szerepet játszott: a kertek méretét megfelezték, ami hat luxusháznak adott helyet. Az abból befolyó összeget olyan épületelemekre  költötték, amelyeket a legtöbb építkezésnél ki kell hagyni, takarékosság miatt. Itt azonban az egész falat betöltő ablakok, a beépíthető tetőterek és az előre kialakított dolgozósarkok alapfelszerelésnek számítanak. Olyanoknak ajánlott, akik nem bánják, ha a házuk külseje egy halászkunyhóra emlékeztet, és akik szeretnének egy apró kertet, de nem akarnak vele sokat bíbelődni. 

Newhall Be Hastings halaszkunyho 2.jpg
Newhall Be 2.jpg
Newhall Be 1.jpg
Park Hill Tömbház, Anglia
A hatvanas évek elején átadott, modernnek, praktikusnak és szépnek ítélt sheffieldi önkormányzati lakótelep pár évtizeden belül a város legvisszataszítóbb épületegyüttese lett. A növekvő bűnözés miatt még lasszóval sem tudtak lakókat befogni. 1998-ban a helyi önkormányzat végső kétségbeesésében Kettes Besorolást adott a komplexumnak. Ez a kategória azt jelenti: különösen fontos épület, melynek megőrzéséért mindent meg kell tenni. A közvélemény azonban legszívesebben berobbantotta volna a ronda behemótot. Szerencsére akadt egy befektető, aki két építészeti irodát is megbízott a felújítással. Az építészek az említett minősítés miatt szorosan együttműködtek az Angol Örökség szervezettel (English Heritage), hogy a felújítás során ne sérüljenek az eredeti vonások. A beton szerkezet meglepően jó állapotát kihasználva csontvázig visszabontották a tömböt és világos, vonzó otthonokat alakítottak ki benne. 

Felújítás előtti képek:

Park Hill 2.jpg
Park Hill 5.jpg

Felújítás után:

Park Hill 6.jpg
Park Hill 4.JPG
Park Hill 3.jpg
Bishop Edward King Kápolna, Anglia
A teljesen új kápolna egy kis Oxford melletti falu, Cuddesdon büszkesége. A kápolnát, amely kis méretét meghazudtolva hatalmas belső teret rejt, a helyi teológiai iskola és néhány apáca használja. Az épület alapja krémszínű mészkő, a puritán bútorzat és dekoráció pedig nyírfából készült. Az enyhén ovális szerkezet közepe hajószerűen süllyesztett, miközben a magas ablakok egész évben rengeteg fényt biztosítanak. 

Bishops Kapolna 6.jpg
Bishops Kapolna 3.jpg
A 2013 RIBA Stirling Díj nyertese: Astley Castle, Anglia
Nem is igazán kastély – a címet hivatalosan sosem érdemelte ki az épület – inkább kúria, amely eredetileg a 11. században épült Nuneatonban. Az elkövetkezendő évszázadok során, ahogy kézről-kézre járt, toldozták-foldozták a tulajdonosai, az adott kor igényeinek megfelelően. Éppen hotelként üzemelt 1978-ban, amikor egy tűzvész szinte teljesen elpusztította az ingatlant a berendezéssel együtt. A tulajdonosok nem foglalkoztak a felújítással, a romokat szép lassan visszafoglalta a természet. Új tulajdonosa* 2007-ben helyreállításba kezdett – az English Heritage-el közösen. Hosszas előkészületek után közösen döntötték el, hogyan is nézzen ki az új kastély. 

Astley elotte.jpg
A tudor, jakobinus és egyéb építészeti korok eklektikája miatt nem akartak csupán egy stílus mellett naradni. Inkább a külső héjat meghagyva, hozták létre az új lakóteret. Nem volt kérdés, hogy Astley Castle-nak szüksége lesz fürdőszobákra, nappalira, hálószobákra és persze konyhára is. A kúria felső szintjén a középkor és a 17. századi átépítés nyomai látszottak, így az emeleten kapott helyet a a konyha, az étkező és a nappali. A hálószobák pedig a földszintre kerültek.

Astley utana 4.jpg
Astley utana 2.jpg
Astley utana 1.jpg
Az épület legöregebb szárnya azonban annyira rossz állapotban volt, hogy nem tudták lakhatóvá tenni. A beomlott tetőszerkezetet és a falakat megerősítették, de az ablakokat nem pótolták. Az így keletkezett belső udvar lett az alsó szint közös társalgótere.

Astley utana 5.jpg

Az újonnan épített részek nem akarnak öregnek látszani, nem álcázzák magukat. Inkább hozzásimulnak, kiegészítik a múltat, és lehetővé teszik, hogy a 21. század embere egy 11. századi épületet eredetei módján megtapasztalhasson.
Az átépítés híre hamar elterjedt, úgy tűnik, mindenki az Astley Kastélyban akar megszállni. A weboldaluk szerint a következő foglalható időpont 2015 augusztusa, de akinek ez nem felel meg, az a 2016-os naptárból már nyugodtabban tud válogatni. 

                                                                                                                                           Kiss-Takács Kati

Astley utana 10.jpg
Astley utana 3.jpg
Astley utana 9_1.jpg
Astley utana 7_1.jpg

* A Landmark Trust az új tulajdonos. A szervezet célja, hogy épületeknek új életet adjon és inspiráló szálláshelyeket az utókornak. Az összes megvett és felújított házat később önellátó szállásként adják ki a különleges nyaralókat keresőknek.