A harmadik lakást egyedülálló, jómódú férfi számára kellett berendezni, nevezzük bankárnak. Gyakran fogad nővendéget, soha nagyszámú vendégsereget. A női vendégek miatt igen fontos, hogy meglegyen a tér forgatókönyve: belépés, első jó benyomások, egy ital a feszültség oldására, gyertyafényes vacsora, kilátás a városra, halk jazz a zongorán, stb.
A hétköznapokon azonban a tulajdonos olvas, zenét hallgat, tv-t néz, mint bármelyik otthonban.

bankar_moodboard.jpg

A lakás alaprajza itt a legszabadabb, a leginkább loft jellegű. Először a nappali falát is nyitva akartam hagyni, de akkor komoly mennyiségű tárhelyről kellett volna lemondani. Így oda kerültek a könyvek: az előszoba felől Lingel szekrényekbe. A lépcső alatt egy nagy gardrób szekrény kapott helyet, fényes felületű ajtókkal. A nappali oldalán a zárt komód dvd-k, cd-k tárolását oldja meg.

bankar_alaprajz_v_felirattal.jpg 
Az egész nagyvonalú, szellős, és csak a legszükségesebb tárgyak kerültek a térbe. Az előszoba falát kőkockás burkolat borítja, hatalmas tükörrel. A konzolasztalra lehet ledobni kulcsot, levelet. A tükörben a mosdó látszik.

bankar_eloszoba_vil.jpg

A korábbi terekhez képest íme egy változtatás: a lehetőségekhez képest megnövelt mosdó, amely szintén elegáns részletekkel bír. (A falakat ideiglenesen eltávolítottam, hogy be lehessen nézni rendesen.) 

wc_vil.jpg

A "mini bár" azonnal rendelkezésére áll az érkező vendégnek, ha a moodboardon szereplő kellékek – az "OPEN" felirat és a piák – még nem is üzemkészek.

bankar_bar.jpg

 Már látszik a lakás többi része, ami falnézetben így néz ki:

f3_bankar_nappal_v_vil_.jpg

A konyha egy hatalmas kubusból – egy nagy pult tömbből – és egy hengerből áll, ami nem más, mint a hűtő. Fekete, fémes, kő felületű, letisztult az egész.
A fal vertikális növényfal (ezt csak szimbolikusan sikerült érzékeltetni).

bankar_konyha_nappal_vil.jpg
A pulthoz kapcsolódik egy üveglapból álló asztal, két egyszerű vonalú székkel. Mindez kényelmesen nyit a nappalira. 

f2_bankar_konyha_nappali_jo_vil.jpg

A kémény falán kapott helyet a modern vonalú, de látható tűzterű kandalló, fölötte a TV. Nincs semmi felesleges.

bankar_nappali_konyha_vil.jpg

f1_bankar_nappali_jo_vil.jpg

Az utolsó falnézet új infót nem tartalmaz, csak izgalmas a lépcső látványával komponálva. De ez csak elméletben létezik, ilyen szögből soha senki nem látná. 

f4_bankar_nappal_vil.jpg

Talán a három közül nem ezt a lakást választanám, de tervezés közben egészen megszerettem az egyszerűségét. Különösen a konyhát.
Ti tudnátok választani a három lakás közül, vagy ki van zárva? Hogy rendeznétek be ezt az alaprajzot?

Babarczy Veronika


A terv koncepció, egy feladat megoldásaként készült: ugyanazt az alaprajzot 3 családmodell számára kellett megtervezni.
Íme, a másik két változat:
1 tér, 3 lakás (orvosék)
1 tér, 3 lakás/2 (művész pár)