"Ezt nem lehet megcsinálni. Nem lehet. Ezt nem." – Ismerős? Hányszor hallottam már mesterembertől, meg nem mesterembertől is ezt itthon. Arra, hogy mi magyarok – itthon – miért is érezzük ezt olyannyira igaznak, külön is érdemes volna kitérni, de most kihagyom.
Hanem arról mesélek, hogy a mesterek lemondtak a kilincseinkről.
Mikor először megnéztük őket, azt gondoltuk, rézből lehetnek. A formájuk alapján nem lett volna meglepő.
De később, amikor lekapartuk inkább alumíniumnak tűntek – legalább is a festő szerint. Aztán sokan mások is tanulmányozták. Elmondták, hogy megfeketedik majd a festékmarótól, és biztosan nem lehet megcsiszolni, és így tovább. Egyben mindenki egyetértett: kuka.
Ha rajtuk múlik, régesrég kidobtuk volna az összes eredeti zárcímkét, kilincset, ablakütközőt és gombot, mert "nem lehet megcsinálni". Nemrég emlegettem az ötvös múltamat. Természetesen nem hagyott nyugodni a dolog. Nem csak azért nem, mert szinte lehetetlen ekkora készletet beszerezni korabeli kilincsekből, de azért sem, mert ha van egy szép egységes, eredetileg is ide tervezett tárgycsoport, azt meg kell menteni!
Mivel éppen most esett át a házunk külső renováláson is – ha még nem lett volna elegünk a felújításból: volt ablak "nájlonozás" sok hétre, zaj, por, reggelente kiköszöntünk az állványokra a munkásoknak –, kivártuk a végét, és egy kiadós ablakpucolással ünnepeltük. A kilincseket – gondoltuk sokáig –, majd akkor betesszük, ha már minden elkészült. Nem is foglalkoztunk velük egészen mostanáig. Igen, eddig nem voltak kilincsek az ajtókban, csak a WC és a bejárat kapott ideiglenest.
De múlt héten, amikor eltűntek az állványok és ragyogott az ablak, fogtuk az összemázolt kilincseket, zárcímkéket és elmentünk a rokonokhoz, azaz a Hearts and Crafts műhelyébe. Itt aztán kiderült, hogy az alumínium inkább spiáter, és igenis renoválható.
Igaz, egy délután átélhettük a multik ázsiai gyárainak fílingjét (savfürdő, kraccolás, azaz rézkefés csiszolás, újabb savfürdő, újabb kracc, nagyon hideg víz, maszk, maró szagok, aztán csiszolás, paszta, kosz, benzines tisztítás, cipelés haza), de az eredményért megérte.
Egyrészt baromi büszkék vagyunk magunkra, hogy nem hagytuk annyiban, aztán azért, hogy kitaláltuk a tisztítás technikáját. De leginkább a végeredmény miatt vagyunk nagyon büszkék magunkra.
Egy icipici üröm az örömben, hogy egy hajlított ablakkilincs és egy zárcímke eltűnt még a felújítás alatt, amit csak most vettünk észre (ha tudtok ilyet, minden ötletet nagyon hálásan köszönünk!)
Itt szeretném nagyon tanácsolni, sose hagyd a festőkre, hogy begyűjtsék mindezeket! Ott kell állni és gondosan felcímkézni, melyik melyik. Ha tisztításra kerül a sor, akkor is tartani a rendszert. Körülbelül hússzoros meló, hogy újra megtaláld melyik hova való, és mit szokott meg az elmúlt száz évben. Nagyon sajnálom, hogy erre nem figyeltünk. Ők meg pláne...!
Az egyszerűbb festékréteget néha le is lehet pattintani. Csiszolni nem jó, tönkreteszi a felületet. A durva, öreg rétegekhez erős anyag kell, mi kromofágot használtunk. Már csak kevés helyen lehet beszerezni, és kifejezetten gyakorlott felújítóknak ajánlom, mert valóban nagyon v e s z é l y e s anyag. Mar, mint az állat. Kesztyű, szemüveg, fa vagy rézcsipesz kell még, és sok víz. Mindezek után pedig veszélyes hulladék kezelési eljárás. Úh. hagyjátok inkább profira. Nekünk szerencsénk volt, és igazán sokat köszönhetünk a Hearts and Crafts profi hozzáértésének. Sok tízezer forintot.
Egy szó mint száz, az alu nem alu, a spiáter pedig legalább olyan szépen felújítható, mint a réz. Igazán megszerettük. Szépek lettek, ugye?
Babarczy Veronika
fotó: Oláh Gergely Máté
