Ez a szó jutott először eszembe, amikor a napsütéstől megrészegedve betértem egy útba eső konyhafelszerelés-szaküzletbe. Levettem a napszemüvegem és csak akkor szembesültem a ténnyel, már megint itt vagyok. „Orsi, most még hátat fordíthatsz, kisétálhatsz a boltból.”
Persze, hogy nem tettem. Még áltattam magam azzal, hogy csak körbenézek, nem veszek semmit. Megjelent előttem egy buborékban a kamrám zsúfoltsága: NEM VESZEK SEMMIT.
Persze, hogy vettem. :) Diadalittasan kiléptem a járdára, kezemben két újabb sütőformával.
Másnapra megnyugtattam magam, hogy igenis szükségem van ezekre. De aztán újabb csapás ért: a hétvégi rendeléseim alapanyagait szereztem be, mikor megláttam egy halom csodálatos konyharuhát. Igen, nyakig van a konyhaszekrény második fiókja textilekkel. De ismét sikerült érvekkel alátámasztanom, hogy miért is van szükségem három újabbra. :)
Ekkor már nevettem: én vagyok a konyhai kiegészítők Gombóc Artúrja. Ez már biztos. Többször eljátszottam a gondolattal, hogy elköltözöm ebből a lakásból. 5 éve élek itt, szeretem minden zegzugát, de időnként vágyom valami újra. Csak azért nem vetettem még bele magam a hirdetések böngészésébe, mert a világ összes kartondoboza sem lenne elég, hogy összepakoljam a konyhát és a kamrát. Van itt minden, mint a jó búcsúban: kerek tortaformák, szögletes tortaformák, kerámiák, szilikonok, kiszúrók, tésztagép, minden méret, minden szín.
Függőség. Amikor a homokozó formák láttán is a kekszekre, mézeskalácsokra asszociálok.
Bódis Orsi
