A festés mellett a parketta renoválást vártuk nagyon. Az új lakásunk egyik nagy adottsága a 65 négyzetméternyi, régi parketta.
Az öreg parketták iránti rajongásomat eddig sem rejtettem véka alá, sőt egy nagyon jó kis összefoglalás is született róluk, itt a blogon, amely részletesen kitér az ápolásra. Ilyen módon sok száz évig megőrizhetők ezek a felületek. A miénk "csak" 80-100 éves lehet, és a semmi pénzért nem cseréltetnénk (illetve, ha igen, az 800 ezer-1 M fölé rúghatna).
A történet úgy kezdődött, hogy a Construmára mentem ki interjút készíteni Pataki Mátyással, a Pataki Tiles tulajdonosával, aki kézzel készített csempéiről híres. A csempék a Loft Interior standján voltak kiállítva, és ha már ott voltam, jól megnéztem kik ők, és mivel foglalkoznak. Nagyon tetszettek a bútoraik, természetesen később cikket is írtam róluk. A padlóikat pedig jól megjegyeztem magamnak: biztos voltam benne, jól jön még ez az infó. Voltak kültérre, beltérre valók, ezen belül is nedves helyre alkalmazható megoldások, különféle színű olajokkal kezelt szépséges felületekkel. A színezett olajat különösen is megjegyeztem.
Olyannyira, hogy amikor megvettük a lakást, az első utunk a Loft bemutatótermébe vezetett. Ugyan egy pillanatra fölmerült, hogy megtartsuk a meglevő lakkos felületet, de az én fantáziámat igencsak izgatták a Loftban látott megoldások. A 65 m² pedig elég szép nagy felület ahhoz, hogy kezdjünk vele valamit. A színezett olaj ismét meggyőző volt, immár mindkettőnknek.
Amikor addig jutottunk a munkálatokkal, kijött a cég parkettás szakembere, Kálmán Attila (aki egyébként egy asztalos dinasztia harmadik generációs tagja), maga faipari mérnök, hogy szemrevételezze a terepet. Ő is az olajra szavazott, viszont innentől nyitva hagytuk a natúr olaj lehetőségét is.
Persze mindehhez először elő kellet készíteni a felületet egy mignon-nal (=aranyos franciául).
Mivel extra poros melóról van szó, mindent nagyon gondosan letakartunk. A festési munkálatok az alapozásnál tartottak, tehát már szép fehérek a falak, de a nagyja még hátra van. Éppen azért, hogy a por nagyja ne a friss falakra kerüljön. A festők majd lekartonoznak mindent, és tollseprűzik a falakat a folytatás előtt.
A fotón a jobb sarokban a korábbi cserépkályha helyének pótlása zajlik a háttérben.
Jól látszik az ún. vakpadló, amire a keményfa parketta került. A miénk bükk. (Amikor lebontattuk a cserépkályhát, amit a 60-as években raktak, ott volt alatta az eredeti parketta, csak kissé tönkrement a melegtől. Olyan lakásom is volt, ahol a fürdőszoba falát rakták a régi parkettára...)
A meséhez hozzátartozik, hogy úgy 15 éve felújították ezt a lakást, eladásra. De ez afféle felületi kezelés volt, hogy jól nézzen ki. Gyors festés, parketta lakkozás – amit olyan aljasan igénytelen módon csináltak meg, hogy laikusként is hüledeztünk a bemart, hullámos, kókler minőségen.
Amikor Kálmán Attila megnézte a felületet, megkérdezte, nem zavar-e minket a recsegés. Mivel mindkettőnk fontos gyerekkori helyszínei recsegős parkettás házak voltak, számunkra szinte hozzátartozik az otthon érzéshez. Viszont legalább megtudtuk a recsegés az okát: a fa, mint élő anyag, folyton változtatja a helyét, párásabb, szárazabb, lassan elmozdul az idők során (lásd 100 év!), így az eredeti szögek befeszülhetnek picit, és ezek adják a jellegzetes hangot, Amitől némelyek megőrülnek, másoknak nosztalgia...
A pótlást színben majd szépen összehozzák.
Még ezt a magányos hibát is.
Mindenki beöltözött, volt, aki kalóznak és kezdődhetett a buli.
A fotós sem úszta meg a védőmaszkot.
Több zsák finom lakk- és faforgácspor gyűlt össze a munka során.
És irtó látványos volt a változás.
Amikor megnéztük az új parkettát, nem bírtunk betelni vele. Állati jól néz ki. De nem maradhat natúr felület, illetve nem maradna ilyen makulátlan, muszáj védeni valamivel. Ugyan a bükk keményfa, mégis hosszabb élettartama lesz, ha kezelik.
Van lehetőség arra is, hogy a nagyobb réseket kitöltsék az öregebb parketták felújításánál, de mi nem kértük. Tetszik ez a kifejezetten rusztikus hangulatú felület, amin nyomot hagyott az idő.
De jött a dilemma (már megint egy!), milyen színt válasszunk hozzá. Ehhez felkenték nekünk azokat a lehetséges színeket, amelyeket előzetesen latolgattunk, a mintateremben látottak alapján, és kaptunk pár nap gondolkodási időt.
Balról az első minta a natúr olajos felületet mutatja. A középső a színezett olaj, a jobb oldali pedig a natúr lakk. Utóbbi biztosan kilőve. Lazúrt, pácot sem akartunk, mert látni szeretnénk ezt a szép fafelületet. Hosszas tanakodás után, nagy nehezen el is döntöttük, miként...
Ti melyiket választanátok?
Babarczy Veronika
Fotó: Oláh Gergely Máté
A cikk folytatása: itt.
