Bár nem tudok varrni, legalábbis messze nem úgy, mint rokonságom idősebb generációs nőtagjai, szeretem a szép textileket. A sok-sok színárnyalat, mintázat és a szövetek szerkezete mindig varrni akarásra késztet*.
Valahogy így történhetett, hogy elvetődtem a Colefax and Fowler anyagház téli kiárusítására. Azt gondoltam, a 10 órakor nyitó vásáron alig lézengünk majd páran munkaidőben – én is csak nehezen tudtam megoldani, hogy ott legyek. Viszont a tervezett ajtónyitásra váró teázgatás helyett egy irdatlan sor végén találtam magam. Még több, mint fél óra volt nyitásig, de az előtér már tele volt elegáns kabátokat és táskákat viselő, felsőbb osztálybeli hölgyekkel, de néhány reményt vesztett férfi is álldogált közöttük. A levegő nehéz volt a drága parfümöktől és a szokásos angol sorban állást csak néha zavarta meg egy-egy telefon csörgés. ’Daaahling, éppen őőőrülten elfoglalt vagyok, dhe úgy ebédidő magasságában vissza tudlak thrillázni? Cshóókollak kedvesem’ és hasonlók.
Azt nem tudom, hogy a sok jó nevelésben részesült asszonynak honnan volt ennyi fizikai ereje, de a metrón nincs ekkora lökdösődés csúcsidőben. Ajtónyitáskor a megvadult tömeg sodort fel a lépcsőn, az anyagok birodalmába.
Annak ellenére, hogy az egynapos vásáron csakis kemény textíliákat (kárpit, függöny) és némi tapétát lehetett kapni, a vásárlók társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül tolták rá a nézelődök lábára a nehéz bevásárlókocsikat. Itt jöttem rá, hogy az a pár lézengő férfi, aki sorban állt, kocsit tolni, vagy a nehéz rolnikat emelgetni érkezett! Kis noteszekből sorra kerültek elő mérési listák, hogy a ki tudja hány hálószobás ház melyik helyiségébe milyen anyag kerüljön.
Jómagam csak tapogattam, nézelődtem, igyekeztem senkinek az útjába nem kerülni. Aztán feltűnt, hogy a ’kacatos’ asztalon nem is asztalterítő van, hanem bizony anyagvégek. Halkan leellenőriztem az egyik dolgozóval, hogy azok is eladóak-e, és az ’igen, ha ki tudod szedni’ válasz után munkának láttam. Nem volt egyszerű, mert amit megfogtam a tetején, azt valaki már marta is ki a kezemből. Persze nem adtam fel, és bárki, aki hozzá mert nyúlni az én általam kiválasztott anyagokhoz, azt olyan ronda nézésben részesítettem, hogy valószínűleg, még most is szégyelli magát! Természetesen, mire leástam a harmadik választott anyagdarabomhoz, az asztal szinte kiürült. Én viszont elégedetten távoztam a kincseimmel, és miközben ballagtam vissza a munkahelyemre azon gondolkoztam, hogy mi az ördögöt fogok kezdeni ezekkel az anyagokkal, hiszen nem is tudok varrni.
A megoldást a facebooknak köszönhetem: egy távoli ismerős felajánlotta, hogy kárpitozni tudó barátja segít nekem. A megbeszélt időpontban találkoztunk, és mire észbe kaptam, a párnahuzat már ki is volt szabva (se vonalzó, se mérő, csak nyílegyenes vonalak!), és a régi Singer gép határozottan kattogott a szép mintákon. Két párnahuzat készült el, de sokat nem tanultam, mert teljesen más, amikor szakavatott kezek dolgoznak megszokásból és más, amikor gyakorló ujjak haladnak tétovázva az anyagon. Azért nem adom fel, most a célom a többi párna saját kezű megvarrása. Elvégre azt már láttam, hogy géppel hogyan megy, kézzel sem lehet annyira bonyolult...
Az angol/amerikai lakáskultúrában hatalmas szerep jut a párnáknak és a hálószobai harmóniának. Érdekes figyelni, mennyivel másképp vetik meg az ágyakat. Igyekeztem összeszedni, mitől lesz egy megvetett ágy teljesen más, mint amit mi magyarok megszoktunk.
Hogyan ágyaznak a nagymenők?
Rétegesen és divatosan! A szemlélet fontos: magyarul megvetjük az ágyat, az angol viszont felöltözteti. Tehát a színeket, az anyagokat és mintákat olyan átgondoltan hozza össze, akárcsak a saját öltözékét vagy sminkjét.
A tervezésben segít a fejvég. Egy kárpitozott fejvéghez jobban lehet színeket válogatni, mint a kovácsoltvashoz. Ha nincs fejvég, az sem tragédia. Felszerelhetünk egy függönnyel, tapétával bevont farostlemezt, vagy padpárnát is.
Amennyiben szeretnénk, hogy látszatra teljesebb legyen az ágy, vagy csak el akarjuk takarni a lábrészt, akkor legalulra megy az ágyszoknya (bed trim vagy valance). Ez leginkább a magasabb ágyakra vonatkozik, egyébként nem szükséges. Erre kerül a matrac, amire ráhúzzuk a matracvédő huzatot. Ez egy igénytől függően vékony/vastag, steppelt anyag, ami egyrészt védi a matracot, másrészt puhább érzetet ad. Mosógépben mosható, így tiszta, kellemes érzetet is ad.
Ezután jön a lepedő. Sima vagy gumírozott. Frottírral, kreppel sosem, selyemmel nagyon ritkán találkozom a boltokban, ellenétben a pamut több verziójával is. Az egyiptomi pamutot vékonyabb pamutszálakból szövik, a pamutszatént vastagabból (a simától leginkább a szövésben tér el), de használnak vastag pamutból ún. percale-t.
Magyar megfelelőjét ennek a szónak ugyan nem találtam, de egy kis összefoglaló a pamut szövéséről talán segíthet: a thread count, vagyis a szálszám jelenti azt, hogy a lepedőhöz/huzathoz használt anyag egy négyzetcentiméterén hány szál fut át keresztben és hosszában. Minél kevesebb, annál durvább az anyag és minél több, annál puhább és lágyabb, ráadásul jobb a nedvszívó képessége is, vagyis az éjszakai izzadást jobban karban tartja. A 180-250 számozású lepedők (percale) vásárlásával biztosan nem hibázhatunk.
A következő elem a paplan. Mindenkinek megvan a maga kedvence, aszerint, hogy szintetikus anyaggal, vagy tollal töltötték meg. A lényeg, hogy mindig nagyobb legyen, mint az ágy mérete, és szépen lelógjon mindkét oldalon. Egy rögtönzött felmérés alapján a magyar válaszadók majdnem fele külön takaróval alszik, mondván így mindenkinek jut elég takaró, pedig a nagyobb paplan méret bőven elég két emberre, ráadásul a természetes töltetű paplanok jobban igazodnak a testhez. Ha mégis két paplanra van szükség, érdemes azokat is úgy leteríteni, hogy az ágykeret csücskei takarva legyenek.
Ezután jönnek a párnák. A párnára is védőhuzat kerül, majd arra a huzat. Általában egy paplanhuzathoz kétféle párnahuzat tartozik. A housewife (háziasszony) minimális anyagot használ fel, az oxford viszont széles szegéllyel rendelkezik, több a hely a dekorálásra. Az egyszerűbb párna kerül hátra, hogy támogassa az elegánsabb párnát. Fontos megjegyezni, hogy az angolszász párnaméretek eltérnek a kontinensen ismertektől, a nagypárna például pont a fele és kispárnát itt nem is árulnak.
Majdnem utolsóként kerül fel az ágytakaró (dísztakaró). Kedvenc plédtől, a legapróbb részletekig kidolgozott damaszt takarókig lehet bármi lehet, de figyelni kell rá, hogy keresztben elérje a paplan szélességét. Teljes takaró esetében viszont lógjon alá, akár a padlóig is.
A díszpárnák harmonizálnak az alvó párnákkal, az ágytakaróval és a szoba többi elemével. Ha kisebbek, mint az alvós párna, akkor előre jönnek, de az annál nagyobbakat hátra, a fejtámlához kell tenni.
Az üzletekben teljes hálószoba -textil szettek kaphatók, vagyis huzathoz illő lepedő, díszpárna, függöny, sőt, még tapéta és bordűr is. Akinek ennyire szépen tervezett hálószobája van, általában 5-6 évente újratervezi az egészet, addig pedig kitart az a három ágynemű, ami passzol a függönyhöz. Igaz olyannal is találkoztam, aki egyből három egyforma szettet vásárolt, így tudta váltogatni az ágyneműt úgy, hogy a dekor mindig ugyanolyan egységes maradt.
Kiss-Takács Kati
Varrós-párnás cikkeink: itt, itt, itt, itt és itt.
