A párna-csata folytatódott, de igazából a tűvel, a cérnával, a varrógéppel küzdögetek. Bár legutóbb olyasmit találtam ki, amit puszta kézzel kellett megoldani, úh. a varrógép kimaradt.
Meséltem, hogy ezek a párnák, amelyeken dolgozom, afféle emlék-párnák - így neveztem el őket -, amelyekhez valamilyen emlék fűz, vagy olyan történetet hordozgatok magamban, aminek az anyagdarab letéteményese, a hangulatával, a színével. Jól esik ezekkel a megmentett anyagokkal dolgozni, egyúttal új életet, feladatot találok nekik, és nem maradnak a szekrény mélyén.
A stílust még keresgélem, de azt hiszem, a most elkészült darabbal már eléggé megvan, amit kerestem, amit nagyon-nagyon szeretek magam körül látni. És szerencsére közös kedvenc a férjemmel.
Természetesen története is van.
A zsákszövetet régóta kedvelem, és nagyon boldoggá tett, amikor egy kedves barátunk egy zsák kávés zsákkal ajándékozott meg. Épp költözésben voltunk, úgyhogy sokáig nem is került napirendre, mire használhatjuk majd őket az új lakásban. Többféle ötletet dédelgettünk, de aztán nem valósult meg egyik sem.
A kávés zsák utazásokra, kikötőkre, filmekre emlékeztet, valós és mesés emlékeket ébreszt. Eszembe juttat autóstoppos utazásokat, idegen városokat, nyitott embereket, akiket nem látok viszont. A szabadságra emlékeztet. Szeretem a zsákvászon illatát, a durva őszinteségét, a stencilezett elnagyolt betűit pedig különösképpen. Az az ötletem támadt, hogy nyúzható, kényelmes, nagy párnát csinálok belőle. Olyat, aminek támaszkodni lehet filmnézéskor, vagy akár a földre dobva ráülni. Ami nem kell félteni.
Régi lepedőből készítettem egy belső párnát (60 x 67 cm), amit szivaccsal tömtem ki. Ehhez az anyagot minden oldalán körbevarrtam, beszegtem, úgy, hogy az egyik oldalon kb. 15 cm-t nyitva hagytam. Ez azért fontos, mert a meghagyott résen, amibe belefér a kezem, tudom betömni a szivacsot. A huzatot kifordítottam, levasaltam, és tömködtem és tömködtem.
Szivacsot tömni nagyon rossz, mert pillanatok alatt feltöltődik a nyavalyás és tapad mindenhez, de szerencsére hamar megvan. A fotón látható kis zsáknyiból kettő ment bele (2 x 30 dkg, 840 Ft). Ezután a meghagyott rést szépen bevarrtam kívülről. Géppel csináltam, megspórolva a fércelést, nem is lett teljesen tökéletes, de ez már soha ki nem derül...
A párna méretét maga az eredeti zsák határozta meg, ami így rögtön három oldalon körül is van varrva. Beledugtam a belsőt, és a negyedik oldalát vastagon visszahajtva egy óriási - tényleg az! - zsákvarró tűvel... rúddal... gomblyukvarrással, más néven kézi szegéssel elvarrtam.
Innentől kezdve nem lehet kiszedni a belsőt, azaz tényleg nem kerül napvilágra többé, de ezúttal úgy döntöttem, hogy bélésestől mosom. A zsákszövet úgysem szereti nagyon a vizet, óvatosan ki kell nyomkodni kézzel nyaranta és kész!
A varrás kissé kócosra sikerült, amint látjátok. Keresgélnem kellett az emlékezetemben, hogyan is kell szélet beszegni. Íme az eredmény. A férjem rákeresett Mahmud cégére, sajnos már nincs meg.
De, hogy mi ezt a párnát már most nagyon bírjuk, az biztos!
Fotó: Oláh Gergely Máté
