A Mamámtól tanultam minden kézimunkát, az első művelet a kötés óriási élmény volt. Jött a hímzés is, egyszerűbb, bonyolultabb öltések. De varrni nem tanított, inkább megcsinálta ő a babaruháimat, a varrásokítás pedig csak késett. Később jöttem rá, hogy a varrógép volt az ok.

A varrógépet igen féltette. Odafigyelő gondoskodással vette körül és gyönyörűen dolgozott vele. Csak akkor ülhettem oda, amikor egy másik gépen - egy jó öreg Singeren -, bizonyítottan remek minőségben, elkészítettem az első ruháimat. Aztán ez a korszakom véget súlyosan hosszú évekre ért, egészen addig, míg egy barátnőm ajtaja elé oda nem tett valaki egy öreg Neumann gépet. Sokáig próbálta kitalálni, miféle tréfa lehet ez, aztán elkezdett új gazdát keresni a kéretlen szerzeménynek. Én lettem az. Éppen akkoriban akart Apám varrógéppel meglepni. Megelőzték.
Gondoltam, mielőtt dolgozni kezdek vele, jó volna megnézetni: akkor jártam először a kis műhelyben, ami a város egyik apró csodája.


Először is tele van gyönyörű, felújított varrógépekkel. De a hely és a mester... hát ez az az üzlet, ahova járni kell. Akkor is, ha az ember gépet akar venni, akkor is, ha felújíttatna egy régi darabot, de akkor is, ha csak tanácsra van szüksége. Sőt, még egy kis lendületért is, vagy ha inába szállt a bátorság a varrástól való félelmében.

A mester segít: elad, javít, karbantart, mindehhez kedves és nagyvonalú. Ha kell, telefonon is (táv)tanácsad, szóval mindenre képes.
A műhelye mégis egy kis békebeli üzletecske, hiába a felgyorsult világ, ő olyasmivel foglalkozik, ami időtlen.

A régi varrógépek nosztalgiája azt hiszem, sokakat megérint, ha csak elnézem a világhálón megtalálható képeket.
Hiszen ezek a gépek elragadóan szépek. Kecsesek, egyediek, szemet gyönyörködtetők, amellett, hogy funkcionálisan is ragyogóan ki vannak találva. A magam részéről visszasírom azt a kort, ahol ilyen volt a formatervezés. Nem véletlen, hogy mára ezek a varrógépek  műtárgyak lettek, amellett, hogy a legtöbb még kiválóan működik is.

A varrás ősi mestersége, ez a csoda egyidős az emberiséggel. Igaz, a gép feltalálásáig a kézimunkának másféle nosztalgiája volt: titkos asszonyi mesterségé, amely anyáról lányra szállt. A motívumoknak küldetésük és jelentésük volt, amelyek üzeneteket hordoztak, és olyan is előfordult, hogy csodálatos szépségükkel csak egyetlen embert ajándékoztak meg.


fotó: Oláh Gergely Máté

A magyar parasztasszonyok például néha évekig hímezték az ingüket, amit fehérnemű gyanánt a ruha alatt hordtak. Lopott időben a munkától durva kezek szépséges finomságú hímzéseket, áttört motívumokat alkottak a fehérneműre, hogy szép legyen. Még, ha nem is látta senki: viselője a maga gyönyörűségére tette.
Továbbá a hímzés, varrás közösségi alkalom is volt, a nők összejöttek, közben társalogtak, kibeszélték a nehézségeket, örömöket, az életük eseményeit, a bölcsességeket. És mindez ott van a kezük munkájában... Néztetek már közelről régi hímzést? Csodálatosan precíz, finom munkák. Például ez a fehér párnahuzat is: a gyönyörűen hímzett monogrammal, és a félelmetesen munkaigényes díszítővarrással, ami a csipkét körülveszi. Egy kompozíció.

A varrógép már egy új kor divatja. Eleinte csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak, és nagy becsben tartották, aki szépen tudott dolgozni rajta, de aztán ellenállhatatlanul elterjedt az egyszerű háztartásokban is.
Mára viszont mintha kevesebbet használnánk. Egyfelől sajnos érthető, hisz mindnyájan versenyt futunk az idővel, a varrás pedig nagy türelmet, precíz odafigyelést igényel. Másfelől viszont az eredmény kárpótol, pénzben sem utolsósorban. Amíg egy kész bolti terméket, pl. egy párnahuzatot megveszel horror áron, addig némi rutinnal ötöt is kihozhatsz az árából, mégpedig olyan színben és méretben, ami neked tetszik.
Sokkal inkább teret ad az egyéniségnek. Valamiért azonban rászoktunk a tucat termékekre. Talán mert kényelmesebb és mert azonnal megvan.
Ha csak csepp kis időt is rá tudtok szánni, próbáljátok ki a varrást, egy új világ nyílik ki, meglátjátok. Én újfent belevágtam, több-kevesebb sikerrel, erről szól a folytatás...
 
Babarczy Veronika


Ez a néhány sor napok óta a fejemben van, ide kívánkozik:

Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan
    szakadós ma a szál -
    vágy nehezül rám;
mert a sudár, szép Aphrodité letepert!
    Szerető, szerető
    kell ma nekem már!

(ford. Radnóti Miklós)