Kocsis Kornélia
írása a játékos nyaralás pályázatra

969318_559001917486084_1911474915_n.jpg 
Körülbelül három hónapja történt, hogy a páromat megtalálta egy jól hangzó ajánlat Észak-Olaszországból, mi pedig nem sokat gondolkodtunk és mindent felszámoltunk az éppen beinduló Budapest-Bécs között ingázó, szinte alig találkozós közös életünkből, és kijöttünk ide egy autónyi „élettel”. Azt hiszem jó pár oldal is kevés lenne a miért, hogyan, meddig kérdésekre, ezért jobb, ha bele sem kezdek, és ugrok is gyorsan a lényeghez.

Elméletileg immáron több hónapja Észak-Olaszország, vagyis ha pontos akarok lenni, Dél-Tirol friss hegyi lakói vagyunk, gyakorlatilag azonban magyar turistaként tengetem a hétköznapjaimat, furcsán angolos, de a németre nagyon törekvő kiejtéssel, fényképezővel a nyakamban, és sosem a megfelelő túraszerkóban.  Már első látásra szerelem volt a hegyekkel, a jellegzetes tiroli házakkal. Nem tagadom, milliónyi fényképet készítettem, és nem is vagyok hajlandó leállni velük. Annyi itt kint az apró, de mégis jelentős részlet, hogy vétek lenne nem megörökíteni őket. Egyszerűen inspirálnak.

249168_535653699820906_532961959_n.jpg

Eddig sosem tudatosult bennem, hogy mennyire fontos az első benyomás, nem csak az emberek között, hanem az otthonok esetében is. Ráadásul ez még inkább jelentőssé válik, mikor kimozdulunk a saját megszokott környezetünkből, és útra kelünk így vagy úgy. Természetesen mindig a belső az igazán perdöntő, de a vélemény már akkor kialakulóban van, mikor még csak a kapuban állunk, és éppen készülünk becsengetni. Itt kint az emberek ezt valami hihetetlen érzékkel tudják, és eszerint cselekednek.

600200_554874941232115_477778108_n.jpg1013560_559002194152723_163759229_n.jpg
A lakberendezés, a dekorálás, a csinosítgatás már jóval a bejárati ajtó előtt elkezdődik, és ettől az egész vidék igazán hívogatóvá válik. Itt mindenki megtalálja a maga módját, hogy érzékeltesse a vendégszeretetét, vagy csak kifejezze a szépérzékét, amivel megáldották, és ami hát akarva akaratlanul kihat az elsőre egy messziről jött turista számára.  Van, aki virágokba borítja a házát, más a fa nemes egyszerűségét hangsúlyozza, ami ezen a hegyvidéki területen szinte már kötelező. A bátrabbak viszont játékosságot csempésznek a ház köré, apró felületeken variálnak a színekkel, újra értelmezik a kerti törpe fogalmát, és feszegetik a határokat. Vajon mi minden vihető még ki a házon kívülre. Bármit is tesznek és bárhogy, a környezetből csak úgy árad az életérzés.

971945_537221982997411_1287720207_n.jpg
922712_535654186487524_1890996936_n.jpg

Az emberek azt hiszik, hogy sok pénz és fárasztó munka a ház körüli terület csinosítgatása, pedig szerintem csak fantázia kérdése. Egy helyi művész hatalmas kődarabokból, és némi hajlított acélból jópofa baglyokat, gólyákat készít, ami egy előkertben szerintem, nem hogy nem giccses, hanem kifejezetten jópofa és barátságos. Itt elhelyeznek egy-két petúniát a pajta szellőzőnyílásaiban, kitámasztják pár fadarabbal és a kérdés meg van oldva. Gyönyörködik benne ő is én is. Kell ennél több?

96367a4f_o.jpeg969158_559002450819364_415690350_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Aztán egy napon, szemet szúrt még valami. Azt hittem csak egyszeri eset, de a dolog megtörtént többször, majd pedig szembesültem vele, hogy szinte nem tudok elmenni olyan ház mellett, amelynek a bejárati ajtaját ne díszítené egy krétával felírt sor. Kiderítettem, hogy minden év karácsonyán betlehemesek járják körbe az otthonokat, és megáldják a házakat, a bentlakókkal együtt. Krétával írják fel Gáspár, Menyhért, Boldizsár latin kezdőbetűit, és az aktuális évszámot. Szerintem igazán szép hagyomány, kár, hogy ez is szép lassan a feledés homályába merül.

00580cd7_o.jpeg
Hogy hazaérve egyszer mit kezdenék ezekkel az apró emlékekkel? Őszintén szólva rengeteg a tervem, és alig várom, hogy egyszer elkezdhessem. Ha valakit igazán megérint valami az útjai során, az beépül a személyiségébe, és ez által a tetteibe is. Szerintem igazán szép dolog mikor ezzel szembesül az ember, és rájön, hogy mindennek, ami otthonában körbe veszi, története van, és nem is akármilyen.

1094564_572625456123730_139688108_o.jpg