085483home.jpg
Pár hete írtam arról, hogy mennyire érdekel a tapétázás, pláne ha nem a falra tesszük. Azóta beszereztünk egy könyvszekrényt a nappaliba, és türelmetlenül neki is estünk a hátlap tapétázásának.

Ragasztó ugyan nem volt otthon, de lelkesen bizonygattam, hogyha ügyesen illesztjük az elemeket, és a papírt becsípjük a hátoldalhoz, akkor olyan szépen feszül majd, mintha ragasztottuk volna. A férjemet így sikerült meggyőznöm, hogy hibát egészen biztosan nem ejtünk majd.

image_1.jpeg
Egyszerűnek tűnt az elmélet, a megvalósítás azonban már korántsem volt olyan könnyű. A tapéta folyton felkunkorodott, így nehéz volt egyenesre vágni. A nagyobb probléma viszont az volt, hogy mivel a szekrény hátulján dolgoztunk, csak körülbelülre tudtuk bemérni, hova kerüljön majd a minta, és nagyon kellett ügyelni, hogy a farost lemezzel meg ne sértsük, vagy ki ne szakítsuk a tapétát. Miután beigazítottuk és rászögeztük a hátlapot, csak le kellett vágni a felesleget. Az első két szekrényt ketten raktuk össze, az utolsót már hárman, de bármennyire is igyekeztünk nem sikerült a papírt rendesen kifeszíteni.

image_2.jpeg
A könyvek felpakolása után némiképp javult a helyzet. A tapéta egyenetlenségei így nem látszanak, viszont szép hátteret biztosít kedvenc olvasmányainknak. Az Ikeás szekrénnyel is elégedettek vagyunk, de a felső összekötő elem nem volt raktáron így annak felszerelésével várnunk kell pár hetet.

DSC00544.JPG
DSC00545.JPG
Addig is koncentrálhatok a hálószobánkra. Annyit nézegettem már tapétákat, hogy úgy érzem, kifejezetten szükség van egy drámai főfalra, amelynek ’puhább’, finomabb hatása van, mint a sima festéknek.


Elég bemenni egy barkácsüzletbe, tapéták százai fogadnak. Weboldalak tömegei kínálnak minden ízlést kielégítő mintákat, az árak általában 10 fonttól (3500 forint) indulnak tekercsenként, de egy felső kategóriás termék kerülhet akár 200 fontba is. A különleges tervezésű egyedi darabok még ennél is húzósabb árcímkével kelletik magukat. Fantasztikus választékból lehet tapétákat "kipróbálni" a falon, például itt!

canvas7.pngcanvas10.png
canvas9.pngcanvas11.png
Ha nem sürgős a vásárlás, akkor érdemes kivárni az árleszállításokat, ami évente többször is van, de a legnagyobb a karácsonyi/újévi. Ilyenkor alapminőségű tapéta árban lehet középkategóriás tekercsekhez jutni, de ha elég kicsi a falfelület, amit fel akarunk dobni, akkor érdemes az elegánsabb üzletekben keresgélni.

091768home.jpg
Legutóbb egy Laura Ashley boltban jártamkor találtam egy utolsó darabokkal tömött vödröt, egy tekercs csupán 4 fontba került, a teljes árnál 35 fonttal kevesebbe! Előfordul, hogy van két ugyanolyan mintázatú tekercs, de ezek szériaszáma eltérő, vagyis a színárnyalat eltérhet. Az eladók gondosan ügyelnek arra, hogy több ugyanolyan tekercs vásárlása esetén a szériaszám pontosan egyezzen.

085467home.jpg
Találkoztam azonban olyan márkákkal is, amelyek papírtapéták forgalmazásával nem is foglalkoznak.
A Tektura tapétái (vagyis falfedői) vinilből vannak. Vastagságuk miatt a fal egyenetlenségeit még szebben befedik, és a mintázott felületük lehetővé teszi, hogy az érdekesebb minták igazán különleges összhatást adjanak a falnak. Szélességük 70-80cm között mozog (a papír 52), és nem tekercsekben kaphatók, hanem folyóméterben. Az értékesítőnek elég megadnunk a bevonandó felület pontos méreteit, így nem kell nagy mennyiségű potyadékra költeni. Ráadásul a vinil nedves szivaccsal óvatosan tisztítható is, ezáltal a nagyobb strapának kitett helyiségek (pl. folyosó, gyerekszoba) tovább megőrzik újdonsült kinézetüket.

canvas4.png
A brit lakberendezésben gyakran alkalmaznak egy alsó papírréteget (lining paper) a falak, plafonok kiegyenlítésére. Különböző számozásban kapható, a legalacsonyabb fokozatú (800 grade) akkor hasznos, ha sötét falat kell világosra festeni, mert egyrészt a fal apróbb hibáit kegyesen eltünteti, másrészt festéskor kevesebb is elég a festékből. A legmagasabb fokozat (2000 grade) viszont már nem ajánlott kezdő felújítóknak. A karton vastagságú papír befedi a repedéseket, illetve az egyenetlenül betömött és rosszul lecsiszolt glett foltokat, de nagyon nehéz feltenni.

Nagy lelkesedéssel indultam neki a hálószobai tervek megvalósításának, de minél többet készültem rá, annál kevésbé mertem belevágni. Egyrészt nincsenek meg a szükséges szerszámaim, másrészt nincs tapasztalatom sem. Azt érzem, hogy a tévéből és a youtube-ról szerzett tudás nem elég a projekthez.

3552535_medium.jpg
Ismét szakember segítségéhez kell folyamodnom, és a fürdőszoba felújítás negatív élményeiből kiindulva szinte rettegek kiválasztani azt, akire a hálószoba falát (és a Laura Ashley tapétámat!) rábízhatom. Az elmúlt három hétben folyamatosan keresek, emailezek és telefonálok. Első körben az kiderült, hogy tapétázással nem mindenki foglalkozik, így csupán egyetlen magyar számot sikerült szereznem, de azon sem értem el senkit. Keresem az iwiwen és a facebookon is azt, akit érdekel a munka, de volt, aki közölte hogy egy falért neki nem éri meg eljönni hozzám. Több magyar is hirdeti magát hogy ők ilyen-olyan szakemberek, és mennyire precízen és szépen dolgoznak. Csak a z a bibi, hogy a szerszámokat az ügyfélnek kéne adni... Mivel nem szokásom liszttel a kezemben besétálni a pékhez sem, hagytam is az efféle – csábítónak korántsem mondható –  ajánlatokat.

098757home.jpg
Javasolták a checkatrade.com oldalt is, ahol postai irányítószám alapján kereshetünk otthonunkhoz közeli szakembert. Az oldal lényege, hogy az ügyfelek pontozzák a szakikat rendezettség, megbízhatóság, udvariasság, munkavégzés kategóriában, és százalékos arányban az is látható, betartotta-e az árajánlatot, vagy ha túlment (ami előfordulhat), akkor arról szólt-e előre vagy sem. Itt aztán nem lehet melléfogni – gondoltam én. A legjobb ajánlólevelekkel egy lengyel brigád rendelkezett. Nagyon kedves volt a srác a telefonban, mondta, hogy éppen nincsen nála a notesza, de ha elküldöm a címemet és a munka részleteit, este visszahív. Ez hat napja volt, azóta sem hallottam felőle. A weboldalról pedig kiderült, hogy csak olyan „kritikát” lehet hagyni, amely ajánlja az adott céget…
Némileg tompítja a dolog  élét, hogy egy másik szakember tényleg visszahívott amikor ígérte, pontosan megjelent a találkozón és amikorra mondta, meg is érkezett az árajánlat.

Szerencsére nem hajt bennünket a tatár. Addig pedig úgysem nyugszom, amíg meg nem találom azt a mestert, aki megfelelő árban és jó referenciákkal végzi el a munkát. Nem örülök, hogy elhúzódik a dolog, de tanultam a hibáimból és most nem hagyom magam!

                                                                                                                                           Kiss-Takács Kati