Tudjuk, hogy egyetlen fa milyen hatalmas ajándékokkal hálálja meg gondoskodásunkat, illetve mit veszíthetünk a kivágásával. Cikkünk első része: itt. Íme számokban: egy hatalmas lombos fa egy napsütéses napon 18 kg-nyi szénmonoxidot alakít át, 36 ezer m³ levegőt szűrve meg – portól és egyéb lebegő káros anyagoktól. Így 1 nap alatt kb. 10 ember napi oxigén szükségletét állítja elő, és csaknem 400 liter vizet vesz fel és párologtat el, előnyösen módosítva a levegő páratartalmát. Kivágásakor („trendi” érvek a lombhullatás, útépítés, az „árnyékvetés”, az ágak átlógása és még sorolhatnánk) csak kb. 2000 (!) darab új facsemete ültetésével lehetne valamennyire pótolni ezt a veszteséget.
Mindezek ellenére igen kevéssé megbecsült a szerepük korunkban, amikor úgy tűnik: a fák korlátlanul pusztíthatóak. Pedig törvények, rendeletek védik őket. Napjainkban egy fát nem lehet engedély nélkül kivágni. Elvileg. 
Találékony és az élő fák hasznát, értékeit kevésbé figyelembe vevő embertársaink számos megoldást látszanak kiagyalni ennek az építkezéseket, vezetékeket és egyéb emberi tevékenységeket akadályozó fák okozta “problémának” a feloldására. A számos “megoldás” közül rendkívül figyelemre méltó az ún. “fapótlás” rendszere. Elvileg egy igen tiszteletreméltó és helyes elképzelés, amely arra irányul, hogy a beruházások, építkezések miatt kivágásra kerülő fákat a területen pótolni kötelező a beruházónak/tulajdonosnak. Már kevésbé tűnik célszerűnek a gyakorlatban ez a rendszer, amelyre hivatkozva erős, egészséges, szép és ökológiai hatásait tekintve rendkívül értékes egyedektől is “megszabadulhat” az elszánt építtető, miközben sok esetben az eltelepített új pót-fák aprók, ki tudja, megnőnek-e, és nem is feltétlenül az érintett területen kerülnek eltelepítésre, amennyiben nem marad nekik hely.
Másik “frappáns” ötlet, amelyet gyakorlatban igen sok helyen, még Budapest legfrekventáltabb útvonalainak fáinál is több ízben alkalmaznak, az ún. “ifjítás”, amikor másfél, két méter fölött derékba vágnak egy termetes fát (ti. keresztbe vágják a törzsét vízszintesen). „Hivatalosan” ez nem számít fakivágásnak… Mindenféle fasebkezelés mellett is (amely egyébként rendszeresen elmarad) kockázatos ez a huszárvágás, amely városi környezetben (beton-aszfalt körbe, kevés víz, sok szennyezőanyag) az egyébként is életükért küzdő fák nem nagyon tudnak mit kezdeni. Magyarán: nem ifjulnak, hanem kihalnak. Vagy ha ki is hajtanak néha, a kezeletlen óriási sebeken át megbetegszenek és később sok esetben ezért kerülnek végül kivágásra.
Kihalasztani egy fát persze számos egyéb módon is lehet. A számtalan módszer közül a hanyag „rátelepedés” is dívik, amikor egy vendéglátóhely kitesz maga elé némi ülőbútort, asztalt, emelt fapadozatot, nap elleni sátortetőt (esetleg még a kicsi fa köré), és nemhogy nem öntözi a körbeépített fácskát, hanem még a természetes esőtől, levegőtől is elzárja. Nem csoda, ha később sajnos ki kell vágni a kihalt fát. Pedig egy lombos, szép, élő fa bizonyosan több vendéget vonzana az árnyas teraszra…
Egyébként is elszomorító körutazást tehet egy fák állapotára érzékenyebb érdeklődő Budapesten, vagy akár más településeinken is. Például utazzunk csak végig a fekete 173-assal a Hungária körúttól a Ferenciek teréig! Hihetetlen állapotú – és még mindig, mindennek ellenére élő! – faegyedeket láthatunk sorakozni az egyik legforgalmasabb városi útvonal mentén. Lenne dolguk itt bőven a fáknak, légszennyezés, zaj, rezgés jut bőven mindkét oldalra, de csonkán, kéreg-lehántva, víz és levegő nélkül sajnos már csak ennyire futja.
Számos településünkön, ha nem mindegyiken, a közműhálózatok a fák szenvedéseinek további okozói. A különféle elektromos és egyéb légvezetékek könyörtelenül behálózzák utcáinkat, nem hagyva teret szép, nagylombú fáknak, amelyekre pedig igen nagy szükség lenne. A dísznövénytermesztés erre a problémára a törpe lombú, gömb, lapított gömb, kis tojás és egyéb kompakt koronaformájú díszfákat adta válaszként. Ezek a koronaformák valóban alkalmasak légvezetékek alá, más kérdés, hogy lombkoronájuk nagyságrendekkel marad el a normális méretű koronától, árnyékot, mikroklíma-javítást, nagyobb légszűrést, valóban hangulatos, hűsítő fasorokat ne is várjunk tőlük. (Zárójelben érdemes megjegyezni a kis vagy törpe koronájú fák rohamos térhódítását olyan helyeken is, ahol egyébként semmiféle légvezeték nem indokolja telepítésüket. Nézzünk csak körül vásárlás közben a parkolókban… majd szálljunk be a szaunává vált autónkba). A már említett “ifjítás”, “gallyazás” a légvezetékes problémára adott másik gyakori válasz, sajnos ez az évente levágott, gyakran brutálisan és kevésbé szakszerűen levágott, sebesült, beteg fák sorához vezetett és vezet jelenleg is.
A közművekkel kapcsolatos további problémát a láthatatlan hálózat jelenti a felszín alatt, amely szintén érrendszerként hálózza be településeinket. A jó szándékú, fát ültetni vágyó a települési környezetben nem ritkán szembesülhet azzal a problémával, hogy egyszerűen nincs hely a fának! Ez tervezési szinten napi problémája egyébként a többek között fákat a területekre betervezni vágyó szakembereknek is, akik a közművek vétójogával találkoznak napi szinten, akár még egy új beépítésű területen is. Előbb a gáz, a víz, az elektromos és egyéb nyomvonalak, majd nézzük meg, jut-e hely valahol még egy-két fának? A legenda szerint az új Nemzeti Színház kertművésze a tervezés során látva a tervezett közművezetékek miatt fogyatkozó fáit, végső kétségbeesésében, csak, mert más érv már nem hatott, éveinek akkori számával indokolta, hogy legalább ennyi fa azért maradjon…
A fák – és végső soron mindannyiunk – számára szomorú példák közül egy egészen különös hazai gyakorlat: a fa-körbehántolás érdemel főként valószínűleg veszélyességi fokának ismertsége híján, figyelmet. A már betelepített, kiültetett fák fejlődését jelentősen visszaveti, vagy több ízben a fa kihalásához is vezet az a különös és rendszeresen “alkalmazott” módszer, amely során damilos, vagy késes motoros kézi fűkaszával, a fa környéki gyep fenntartása során körben, vagy félig körben, de legközelebb újra, meg újra, lehántolják a fiatal fa kérgét a gyep magasságában. Mivel a fa élő része itt található, könnyen belátható (lenne), hogy ez a gyakorlat rövid, vagy hosszabb, de biztos úton a fák kihalásához, vagy legalább is fejlődésük megszakadásához vezet. Mégis közterületeink tetemes hányadán folyik a (valószínűleg „csupán” figyelmetlenségből adódó) hántolás. Nyomait, ha közelebb hajolunk egy fa törzséhez, alul, jól láthatjuk. Igaz, hogy bizonyos fák a rendszeres sebzés ellenére még életben tudnak maradni, a kihalások és fejlődési rendellenességek miatt sokszor sajnos kérdőjelessé teszi ez a „módszer” a közterületi fatelepítések értelmét gyepes területeken. 
Nehéz a dolga manapság egy fának. Körbe-betonozás, taposás (a gyökerek talaján, ha nincs mindenhol aszfalt), szennyezések, mechanikai sérülések, szándékos és véletlen pusztítás, vízhiány és gyengeségi kártevők (az egyébként is legyengült egyedek megtámadásával, lásd például a városi vadgesztenyék sorsa!). És nehéz a dolga a faültetőnek. Pedig nekiindulásnak elég egy facsemete (lehetőleg honos, nagylombúvá fejlődő faiskolai egyedet válasszunk (erről részletesebb írásunk a III. részében), egy ásó, esetleg egy gereblye és némi elszántság, no meg sittes, szennyezett területeken talajjavító anyag, esetleg plusz termőtalaj és néhány kanna víz. A fák telepítésekor szükségeltetik még legalább két erős fakaró és kötöző, hogy kidőlés ellen óvják fánkat (amíg a hazai szomorú gyakorlat szerint el nem lopják a fa mellől, bár van amikor “csak” kitörik).
Fát ültetni lehet magányosan, lehet társasággal. Fő, hogy telepítés után ne hagyjuk magára a fákat. A jelenlegi éghajlati viszonyok közepette rendszeres öntözést igényelnek még a következő években is, főleg, ha aszfalt-sivatagban ültettük el őket. Ebben az esetben rendezkedjünk be a folyamatos, minden nyáron szükséges, nagy adagos öntözésre. Kis spriccelés, slagos felületi locsolás mit sem ér. Örökbe is fogadhatunk városban, utcákon sínylődő fákat, öntözhetjük őket. Tehetünk személyesen a körbehántolás ellen is. És természetesen ha van, saját kertünkbe, udvarunkba is ültethetünk fát. Ha valami megéri az erőfeszítéseinket, akkor egy élő fa bizonyosan.
Mindegyik a mi fánk.
