Nem emlékszem már, miért, de egyszer csak felbukkant elfelejtett emlékeim közül egy régi mesekönyv, a Világszép Vaszilisza. Orosz tündérmesék gyűjteménye ez, igazi félelmetes-hátborzongatós történetekkel, de máig emlékszem, gyermekként mennyire lenyűgöztek a mesekönyv képei, melyeket Ivan Bilibin orosz illusztrátor készített. 
Ennek kapcsán kezdtem gondolkodni azon, milyen „vizuális ingerekkel” nevelődnek a gyermekek.
Az én gyerekkoromban a legjelentősebb ilyen inger a mesekönyvek képei voltak, és nagyon el voltunk kényeztetve: Reich Károly, Würtz Ádám, Róna Emy a kisgyerekkönyveknél, Kass János, Szecskó Tamás az ifjúsági irodalom illusztrátoraként – csak akik elsőre eszembe jutnak (majd kommentekben kijavítotok, hogy kit nem említettem meg, akikre felszisszenhetek, hogy tényleg, ő hogy nem ugrott be rögtön). E képek fontosságát jelzi, hogy együtt raktározódnak el a történetekkel: számomra az igazi élmény mai napig az, ha ezeket az „eredeti” könyveket vehetem kezembe; nincs Tom Sawyer Würtz Ádám nélkül.
A mai gyerekeknek sokkal szélesebb választék nyílt meg, részint a régiek újra kiadásával, másrészt új művészek feltűnésével. A kínálat bővülésével nem feltétlenül emelkedett a színvonal, de a léc amúgy is magasan volt. Nagyon sok jó kortárs illusztrátor van (én például nagyon szeretem Szegedi Katalin és Agócs Írisz munkáit), így e téren nem kell a gyerekek fejlődéséért aggódnunk.
A másik ingerforrás a televízió, a mozi. Ez az én gyerekkoromban is megvolt, bár akkoriban még hétfőn adásszünet volt, a többi napon meg 7 óra körül volt a 20 perces meseblokk, ennyi jutott a tévéből és mind a 4 filmet fel tudom sorolni, amit moziban láttam (az ötödikről kijöttem még az elején, mert nem bírtam a feszültséget, ez a Fehérlófia volt egyébként). Ma ez valószínűleg nagyobb teret kap a legtöbb kisgyerek életében.
Egy harmadik forrás, amiről igazából írni akarok, a lakásunkban, a gyermekszobában megtalálható képek. Nekem e téren nincsenek jó tapasztalataim. Valószínűleg sokan nem szeretik annyira a képeket a falon, esetleg aggódnak azon, hogyan helyezzék el őket esztétikusan (cikkünk a témában: itt), vagy bármi is az oka, mindenesetre kevés gyerekszobát láttam képekkel díszítve. Én bátorítanék mindenkit, hogy díszítse így is gyermeke szobáját, ez is a (vizuális) nevelés része, másrészt segítünk neki, hogy megszokva a falfelület használatát, később otthonosan mozogjon egy lényeges lakberendezési kérdésben. 
Agócs Írisz grafikája
Szegedi Katalin grafikája
Ha úgy döntünk, élünk a lehetőséggel, s szeretnénk nekilátni, adódik a kérdés: mit szögezzünk a falra? Szerintem már egy csecsemő is örül, ha van mit nézegetni, de ilyen korban még inkább a színek, főként a kontrasztok és a formák nyújtotta élményt élvezik. A legegyszerűbb megoldás megfelelő mintás textilek bekeretezése. Egy kisgyereknek már kicserélhetjük képre, eleinte kevésbé részletes, inkább nagyobb figurát ábrázolóra, később részletgazdagabbra váltva. A fentebb említett mesekönyv-illusztrátorok képei tökéletesen alkalmasak erre a célra. Sok helyen készen kaphatók paszpartuval, ez szépen felöltözteti a képet, és segíthet összhangot teremteni a többi berendezési tárggyal színben, hangulatban. De természetesen bármelyik nekünk tetsző képet kinyomtathatjuk, s magunk is készíthetünk neki szegélyt, vagy akár keretet.
Szeretném megemlíteni a három személyes kedvencemet az illusztrátorok között, hátha jó ötletet ad valakinek.
Az első a svéd Carl Larsson. Feleségével, Karinnal nagyon nagy hatásuk volt a ma tipikus svédnek tekintett lakásstílus kialakításában. Képein többnyire a családi élet eseményei jelennek meg, idilli ábrázolásban..jpg!Blog.jpg)
A másik Norman Rockwell amerikai grafikus, aki 1977-ben elnöki emlékérmet kapott „országunk életszerű és szeretetteljes ábrázolásáért” (mármint természetesen Amerikában). Ő is hétköznapi embereket és szituációkat ábrázolt, finom humorral.
A harmadik kedvencem Adolf Born cseh grafikus. Igen termékeny alkotó, körülbelül 230 könyv illusztrátora. 1976-ban az év karikaturistájává választották Montrealban. Az ő művészetében is a humor dominál, színes, sokszor szürreális képeivel mindig felderít.
A grafikák mellett izgalmas lehetőségek rejlenek a fotókban is. Nagynevű fotográfusok képei közt is bőségesen találni olyat, ami bekerülhet egy nagyobb gyerek szobájába. Nekem a kedvenceim itt is a klasszikusok, Lucien Hervé a maga sajátos látószögű épületfotóival, a fény-árnyék játékokkal, vagy Eisenstaedt életképei (például a balettlányos képek, vagy egyik örök kedvencem, a ’Drum major and children’); ha valaki vonzódást érez ezen fotográfiai korszakhoz, nagyon sok jó képeket talál a Mai Manó Ház blogoldalán. Érdemes még szétnézni a kortárs magyar fotográfusok képei között is. De természetesen mindenki saját gyermeke ízlésvilágának megfelelően válogathat a különböző stílusú és témájú fotókból.
Válasszunk bátran képet, díszítsünk! Szerintem a falon elhelyezett képekre nem igaz „a kevesebb több” mondás; egy kép aránytalanul nagy hangsúlyt kaphat, több (sok) kép jobban segít „háttérben maradni”. Kísérletezzünk, próbálkozzunk, aztán a gyermek növekedve majd úgyis kiveszi a kezünkből a kezdeményezést.
(Nagyon nehéz feladat volt számunkra csak 1-2 képet kiválasztani illusztrációnak, ezért kérjük, nézegessétek meg az említett alkotók képeit a neten. Fantasztikusak!)
