A képek ideje akkor jön el, amikor összeállt a lakás elrendezése, belakunk egy otthont. Amikor már nem kell nagyobb változtatásra számítani. Jó egy év után lassan mi is elérkezünk ehhez a fázishoz...
Elkezdtem összeszedegetni kereteket, fotókat, amelyeket szívesen nézegetnénk nap, mint nap. És jó ideje figyelem, miként tesznek képeket a falra különböző terekben, lakásokban, kávézókban. Kiderült, a mai lakótérben cseppet sem evidens, hogy kép kerüljön a falra.
Nagyon érdekes, hogy a régi házakban mindenütt aggattak. Az ágy fölött vagy a ház kiemelt helyén kisebb fajta szentély kerül a falra felekezettől függően: kereszt, szentek képei, jámbor jelenetek, ikonok, stb. (Korábbi cikkünkben részletesen írtunk a családi szentély egykori hagyományáról, fontosságáról.)
A módosabb házaknál gazdagon függtek festmények, gyönyörű keretekben, bohém lakásokban színes összevisszaságban. Később ezeket családi fotók váltották fel, kész arzenál felmenőkről, utódokról - a szocializmusban rátettek egy lapáttal, az igénytelen keretekben rondán retusált műszínű fényképekkel.
Ma óvatosak vagyunk a képekkel. Ennek egyik oka az lehet, hogy nincsenek tradíciók, hogyan használjuk őket, hogyan éljünk együtt velük. A másik, hogy kisebbek a lakóterek, és a falra akasztott képek optikailag szűkebbé teszik a teret. Talán ezért ódzkodunk tőlük.
Való igaz, hogy a tiszta felületek egy-egy képet jobban hagynak érvényesülni.
De az igényesen és ötletesen komponált rendszerben nem pusztán az egyes képek, hanem az egész képcsoport térelemmé válik, önmagában is látványos, mutatós dekorációvá.
Évek óta vágyom sűrű képerdőre, olyanra, ami az egész falat betakarja, kicsik, nagyok, hogy végre kikerülhessen az összes képem, amelyeket régóta gyűjtögetek. 
Valami ilyesmire gondolok, de nem a hálószobába. És sokkal színesebb kavalkádra, rakoncátlanabb, bohémebb módon elhelyezve. Talán az alábbi kép kicsit közelebb áll az elképzeléshez, bár szintén eléggé visszafogott.
Amit viszont sosem kedveltem: az üres kereteket a falon. Nem tudom, ki hogy van vele, legyen bármilyen dekoratív, mégis az üresség érzetét kelti, hogy nincs mit mutatni, nincs mondanivaló, nincs ötlet.
Ha egy-egy különleges üres keret szerepel a képek között, az sokszor tetszik, de így... Lehet, hogy baromi konzervatív vagyok.
A személyes kedvencem egy eléggé elszállt ötlet, a virágfal, ami megér egy külön cikket!
És ahol mi most tartunk:
komoly (és igencsak lassú) gyűjtői munkám eredménye képen összegyűltek a keretek, amelyek részben alkalmasak, részben átalakítandók a nagy feladatra. Van köztük régi, van új, szépen megöregedett és ízléstelen. Ezekből kell majd kihozni valamit. Nem csak magukat a kereteket alakítani, ha megtalálni hozzájuk a megfelelő képet, és végül jól elrendezni őket.
Abban sem vagyok biztos, hogy végül mindegyiket tudom majd használni, mert némelyik azért elég fura.
Egyelőre nézegetem őket, próbálgatom hozzájuk a képeket. Igazi türelemjáték. Ezért olyan ritkák mostanában a cikkek, mert ilyesmikkel szórakozunk...
Viszont azzal tudlak biztatni titeket, hogy lassan véget ér a nyár és mi visszatérünk, több cikkel, és egyéb dolgokkal is, amelyek egyelőre maradjanak titokban.
