2008 nyarán biedermeier bútorokat ábrázoló fekete-fehér fényképfelvételek akadtak a kezembe a Kiscelli Múzeum adattárában. Mivel vadásztam (és vadászom ma is) a hiteles biedermeier bútorokra, kikerestem a telefonkönyvben a kép hátoldalán szereplő, 50 évvel korábban ráírt tulajdonos nevét. A kagylót – legnagyobb megdöbbenésemre – az a férfi vette fel, aki beengedte lakásába 1958-ban is a múzeumi fotóst. Néhány nap múlva már Szemlér Mihály, egy jelentős pesti, 19. századi festő Római parti villájában voltam, és meghatottan nézegettem azokat a bútorokat, képeket, iratokat, amelyeket a művész 88 éves unokája és lánya őriznek. Ebben a házban találtam ezt az ágyat, amely – tudtommal – az egyetlen megmaradt, hiteles magyarországi ágy a 19. század első feléből.
Attól hiteles, hogy megrendelője, Frecskay István, Szemlér Mihály apósa, ráírta az ágy fejvégére és lábvégére is, hogy melyik pesti asztalosnál és mikor csináltatta, és még azt is, hogy mennyiért. Íme a szöveg: „Ezen nyoszolyák készültek Lipót utca 230-dik szám alatt Fremberg Zsiga asztalos mesternél. 1836 Aprilis 5-dikén fizettem 100 váltó forintot. Frecskay István tulajdona”.
A bútort igen rossz állapotban találtam. Nem volt fölállítva már jó ideje, de amikor legutoljára használatban volt, eléggé megcsonkították. Hiányoztak a lábai, így alacsonyabb volt, mint eredetileg, az oldaldeszkák szép ívét lenyesték, és a rátét korong- és oszlopfődíszeknek is csak egy része, vagy csak a lenyomata volt meg. 
A tulajdonosokat rábeszéltem, hogy az egyébként sem használt ágyat adják el a Kiscelli Múzeumnak, mert ott szakszerűen és gondosan restaurálják, és mert különben, bár a családtagok szent kötelességüknek tartják a família emlékeinek őrzését, ez a tárgy az enyészeté lesz.
Állhatatos kérlelésem eredményeként megszereztük az ágyat, és kollégám, Honos Rudolf, az ország egyik legjobb restaurátora, nekikezdett egy bő féléves aprólékos munkának, voltaképpen egy türelemjátéknak, amelynek során föltárult a bútor története és egykori legvalószínűbb kinézete. Elkezdett „beszélni” a tárgy. Kiderült, hogy mi lehetett benne az a szépség, amely miatt annak idején 100 forintot adtak érte.
Ennek a bútornak az igazi arca a lábvégek külső oldala, amelyet napközben a szobában tartózkodók láthattak. Egyetlen nemes dísze, ahogy ezt a biedermeier tökélyre fejlesztette, a csodálatos erezetű diófa furnér, és az elegánsan visszafogott pilaszterek, amelyek fejezetét csak egy-egy koronggal jelezte az asztalos. 
A pesti kismester, a Sziléziából ide vándorolt Fremberg Zsigmond egy évvel halála előtt készítette az ágypárt. Valójában már nem a legfrissebb divat szerint, hiszen ekkor jobb körökben Bécsben is, és Pesten is, már a neorokokó volt divatban. Ez a fajta szűkszavú, nemesen egyszerű stílus, intarziadísz és faragványok nélkül, inkább 1830 körül volt a delelőjén.
Régebben nem értettem, hogy a régi ágyakon miért van vékony léc az ágyvégek párkányzata alatt. Ennél az ágynál is megtalálható ez.
A megfejtést egy arisztokrata hölgy, Festetics Erzsébet által 1847-ben festett enteriőrkép adta. (7. kép) Az akvarellen egy nappali szobát látunk, amelyben a szalongarnitúrán, pohárszéken és a vitrinen kívül látunk még egy női íróasztalt, egy fortepianót, és egy ágyat is, amelyet úgy takartak le egy csíkos vászonnal, hogy az egész egy dobozszerű formát ad ki. (8. kép) A letakart ágynemű intim formátlanságának elszemélytelenítését szolgálta egy fa keret, amelyre ráfeszítették az ágytakaró anyagot, és az egészet ráültették a fej- és lábvég párkányzata alatt kiugró lécre. A szabályos alakzatot nyerő ágy így része lehetett a társasági összejöveteleknek is helyet adó helyiségnek. A vízfestménynek ezt a részletét látjuk megidézve a Frecskay-ággyal és egy, az Apponyiaktól származó támlásszékkel egy rekonstrukciós összeállításon a Budapesti Történeti Múzeum idei biedermeier bútorkiállításán. (9. kép)
A kis, jelentéktelennek tűnő léc, egészen a századfordulóig, nagyon sok ágyon megtalálható, de már egyre szerényebb kvalitású darabokon. A historizmus prűd világában, merev szabályokkal körbebástyázott lakberendezésében a társasági összejövetelek színtere mindinkább a szinte csak vendégfogadásokra és ünnepekkor, vagy vasárnap használt ebédlő lett, a hálóalkalmatosságot a szigorúan elzárt privát szférába száműzték. Csak ahol nem volt külön ebédlőterem, ott maradt divatban az ágyakra helyezett, ágytakaró keret..jpg)
Rostás Péter
