Három nagy élményem az utóbbi hónapokban: az Iparművészeti Múzeum Art deco és modernizmus kiállítása, az új Postamúzeum és a Gödöllői művésztelep újra felfedezése. Kronológiában az utóbbival kéne kezdenem, de az Art deco-t veszem előbbre, mert a kiállítás november 11-ig még megtekinthető, és mindenképpen szeretnék ehhez kedvet csinálni nektek egy kis ajánlóval*.
Egy szombati napon részt vettünk a múzeum által szervezett, szitázást oktató kis kurzuson. Inspiráló volt! Azonnal beindult a fantáziánk, az enyém egészen a textilfestésig szárnyalt, a férjem maradt a vagány pólóinál, amelyekből már eddig is született pár nagyon eredeti darab. A megváltott jegyen aztán megnéztük az Art deco-t.
Óriási élmény! Nagyon szeretem az első világháború utáni korszak sajátos tárgykultúráját, amely a Bauhaustól az art deco-n át az eklektikát és a népies irányzatokat is jelenti. A kiállítás kifejezetten a lakásművészetre összepontosít, és sorban bemutatja a kor neves művészeit. A legnagyobb élmény a máig fiatalos, könnyed és friss, új szemlélet- és gondolkodásmód volt, amit a tárlat bemutat. Az a modernség, újító bátorság, ami a kor művészeit jellemezte. 
A magyar művészet akkorra levetkőzte az akadémikus historizmust, sőt a Kiegyezés után nagy lendülettel kereste saját új irányait. Hatott rá az Arts and Crafts mozgalom, olyannyira, hogy a Gödöllői művésztelep egyenesen ebből a szellemiségből született (cikk hamarosan!). Míg a századelő képzőművészei Párizs, Róma felé vették az útjukat, az építészek, akik a belsőépítészeti és bútortervezési munkákat is a kezükben tartották, inkább német területen tanultak. Így a Bauhaus és Bécs sokkal közvetlenebb hatást gyakorolhatott a hazai irányokra, és válhatott a feltörekvő, jómódú polgárság újszerűen berendezett lakásainak ihletőjévé. 
A tervezőket az az eszme mozgatta, hogy művészet és élet szerves kapcsolatát alakítsák ki és egyre többen fogalmazták meg, hogy a formának a használati funkcióhoz kell alkalmazkodnia, legyen az épület, vagy használati tárgy. Vonatkozott ez a lakótérre is. Talán ijesztő Le Corbusier megfogalmazása: „a lakás lakásgép”, amelynek szellemében elkészül el az első frankfurti konyha, és gyökeresen új szemléletmódot indított el a lakberendezésben is.
A nagyközönség azonban nehezen barátkozott az új stílussal. Ehhez kellettek azok a magyar tervezőművészek, akik az új formákat sikeresen és egyedi módon, elegáns megoldásokkal alkalmazták, olyan enteriőröket teremtve, amelyek modern otthonokká lettek. 
Kiemelkedő művésze volt a korszaknak Kozma Lajos, akinek külön fejezetet szentel a tárlat, hisz több pályatársásra is nagy hatást gyakorolt. Szerepelnek Breier Marcell csőbútorai, amelyek népszerűségüket annak is köszönhették, hogy a nagy hírű Thonet cég forgalmazta őket, világszerte kiterjedt üzlethálózatában.
A kedvenceim egyike P. Szabó Éva volt, a sikeres modern nő, aki szinte monopolhelyzetben volt a korszerű lakástextíliák előállítása terén. A korszak szinte valamennyi modern szellemű enteriőrjéhez ő szállította a lakástextíliát, bútorszövetet. A kiállítás külön kis pavilont szentel a textileknek, ahol fantasztikus élmény látni a magyar "toile de jouille"-t, pesti és budai városi jelenetekkel, vagy vidám balatoni-, tengeri anyagokat!
Még Lukács Kató grafikus munkáit, textilterveit és Pekáry István képszőnyegeit is nagyon szerettem. Két nagyon különböző művész, de majd meglátjátok...
Az alábbi szekrényt is Lukács Kató tervezte:
Az új szemléletmód mellett továbbra is tartotta magát a népies irányzat, amit a kortársak sokszor kritizáltak, mégis megvolt rá az igény a felhasználók részéről. Az említett gödöllői iskola is sok bútort, használati tárgyat tervezett ebben a megközelítésben, hatásuk érezhető még a 40-es években is. A tárlat ennek az irányzatnak is szentel némi figyelmet.
Meg kell említeni a kiváló iparos hátteret, amely képes volt kiszolgálni a művészi szintű tervezést. A magas szintű mesterségbeli tudás tette lehetősé, hogy ezek a bonyolult és igényes tárgyak elkészülhessenek. Ugyanakkor komoly iparágat tartott el a lakástervezés, hisz adott volt az a polgári réteg, aki igényelte az iparművészek által megtervezett enteriőrt és műtárgyakat.
Az igényes szaklapokban a kor neves művészei mind publikáltak - a Magyar Iparművészet, a Tér és Forma, a Bútor, a Lakásberendezési Újság, az Otthon Újság, a társasági lappok rovatai, vagy a Tűzhely, „amely olcsó, szép, tanulságos és szórakoztató folyóirat, mely méltán kér helyet magának az otthon kultúráját ápoló szeretetében” -, a nemzetközi és hazai vásárok, kiállítások pedig állandó vérfrissítést és inspirálódást jelentettek, és nyilván szolgálták az eladást,a reklámot is.
A kiállított kerámiák pedig szellemesek, elbűvölőek. A madaras gyertyatartónak például párja is van: a hasonlóan megmosolyogtató asztali só és borstartó.
A tárlaton látható közel 100 éves tárgyak ma is fiatalok, izgalmasak, és gondos tervezés áll mögöttük. Remélem, sok lakberendező szakember látogatja meg a kiállítást, hogy inspirálódjon az igényességtől, játékosságtól, e mívességtől.
* Horányi Éva, a kiállítás kurátora, Irányzatok és irányadók - modern törekvések a harmincas évek magyar bútorművészetében c. tanulmánya felhasználásával
Fotók: Iparművészeti Múzeum
