A gödöllői művésztelep története mindig nagy hatással van rám. Afféle katarzis, ismeritek, amikor az ember olyasmivel találkozik, ami szívéből szól, és nagyon mélyen mozdít meg valamit odabent. Azt hiszem, röviden nem lehet írni erről a témáról, de megkísérlem legalább olvasmányosan összefoglalni a történetet.
Még tv-s koromban forgattunk Nagy Sándor festőművész házában. Azóta sok év telt el, és és most új szemmel csodálkozhattam rá erre a különös magyar művésztelepre (ezúttal egy magazinos cikkírás volt az apropó). Például arra, hogy ők is rajongtak az Arts and Crafts mozgalomért.
Írtam már William Morrisról és köréről, ha emlékeztek, ők a tömegtermelés ellenében a középkori kézműves hagyományok felé fordultak, és céljuknak tekintették egyszerre szép és funkcionális tárgyak létrehozását. A mozgalom Európa szerte széles körben talált követőkre.
Például nálunk. A szecesszió történetében ugyan majd minden országban jellemzőek a művésztelepek, az iparosodó városokat hátrahagyó különös lakóikra pedig a családi és a vallásos élet tisztelete, a szociális érzékenység és a misztikus tendenciák iránti fogékonyság. Magyarországon azonban még egy fontos tartalom kapcsolódik mindehhez: a művészet a nemzeti szembenállás kifejezője is lett.
Az 1867-es kiegyezés nyomán elkezdődött a magyar művészet megújulása, és az önálló, nemzeti művészet megteremtése kifejezett célja volt a kor művésztársadalmának. Sokan közülük több európai országot megjártak, például Kriesch Aladár is.
Mesterei itthon Székely Bertalan és Lotz Károly voltak. Majd München és Velence után Rómába utazott, ahol életre szóló barátságot kötött Nagy Sándorral, későbbi sógorával, alkotótársával. Mindketten megjárták még Párizst is, ahol a majdani művésztelep szempontjából fontos barátokra tettek szert. A francia Leo Belonte-nak és a neves angol iparművész Parcifal Tudor Hart-nak fontos szerepe volt a későbbi gödöllői művésztelep létrejöttében. Utóbbi irányította rá Krischék figyelmét a Magyarországon még élő, organikus népi kultúrára, amely művészetük forrása lehet. Egyfajta ébredés kora volt ez, éppen csak tudatosítani kellett az összefüggéseket és a szikra máris egy egész mozgalmat indított el… Talán sorsszerűen Kriesch Aladár ekkoriban kapcsolódott be a Malonyai Dezső-féle néprajzi gyűjtésbe, hogy munkájuk nyomán megszülessen öt vaskos kötetben a Magyar nép művészete összefoglaló sorozat. Amit Morrisék a középkor művészetében véltek felfedezni, Krischéknek az Kalotaszeg, későbbi munkáik ihlető forrása. Innentől fogva használta a festő a Körösfői művészi előnevet.
1901-ben, 38 évesen Gödöllőre költözött. Házát saját tervezésű tapétával, bútorokkal és erdélyi gyűjtőutakon szerezett tárgyakkal rendezte be. Mindjárt bérelt egy másik épületet is a szövőszékek számára.
A munka, az élet, és a művészet egységének megteremtése Európában mindenütt foglalkoztatta a művészeket. A leghitelesebb természetes forrásnak a népművészetet, a népi kultúrát találták, ahol még érintetlen ez az egység. Körösfői Kriesch és a később körülötte kialakuló közösség nagy elköteleződése az volt, hogy művészként a mindennapi életet szolgálják, olyan természetes módon, ahogyan az a népi kultúrában fellelhető.
Még egy fontos társadalmi jelenség is hozzájárult a gödöllői induláshoz, mégpedig a tömeges elvándorlás – Magyarországról akkoriban (is) több százezer ember kelt útnak, hogy elhagyja az országot megélhetési gondok miatt. Körösfői elképzelései, aki korábban szőnyegtervezőként is tevékenykedett, egyszerre szolgálták saját művészi kiteljesedését, valamint szociális küldtéséét: munkát akart adni a környékbelieknek egy jól prosperáló, háziiparra épülő alkotóműhellyel. Nagy Sándor, és a festőből lett építész, Toroczkai Wigand Ede is támogatták a terveiben. Valamint francia barátjuk, Belmonte, aki kérésükre Párizsba utazott, hogy elsajátítsa a gobelinszövést, és visszatérve meghonosítsa azt, a hagyományos szövési technikák mellett. Vezetésével parasztlányokból toborzott szövőnők tanulták meg a növényi fonalfestést és a gobelinszövés ősi technikáját.
Az induláskor komoly állami támogatást is kaptak, olyannyira, hogy 1904-ben megnyithatták a több embernek munkát adó szőnyegmanufaktúrájukat.
A gödöllői művészek tudatosan szervezett életet éltek, törekedtek az egyszerűségre, a természetesre. A férfiak hosszú hajat hordtak, és családjukkal együtt gyakran paraszti ruhákban jártak. Olyanok voltak, mint egy nagy család, egy régi faluközösség. „Senkinek sem voltak előjogai … nemcsak a társadalmi korlátok vesztették el erejüket, de még a munkakörök hierarchiája is megszűnt” – fogalmaz egy visszaemlékezés. Ugyanakkor igényes életet éltek, rendszeres volt a házi muzsikálás, a felolvasások, a gyerekek kedvéért bábosokat hívtak. Reforméletmódjuktól társadalmi változást is vártak, elképzelésük szerint az emberi minőség javítása a teljes társadalom megújításához vezethet.
Amellett, hogy egyre több művész csatlakozott a művésztelephez, számos díjat kaptak – az 1900-as párizsi, a torinói, a St. Louis-i világkiállításon, majd az 1905-ös velencei, az egy évvel később milánói nemzetközi kiállításon –, a gödöllőiek ismertséget és elismerést szereztek a magyar iparművészetnek. Erről tanúskodtak a növekvő számú állami és egyházi megrendelések is. Nagyszabású megbízás volt Körösfői Kriesch számára az Országház egyes falképeinek és a Zeneakadémia freskóinak elkészítése.
A művésztelep elsősorban szövőműhelyként volt ismert, de foglalkoztak itt bútortervezéssel, bőrművességgel, festéssel, könyv- és meseillusztrációval, működött szobrász és kerámiaműhely, és üvegablakok tervezése is folyt. Utóbbi munkáikat Róth Miksa kivitelezte.
A kortársak közül ugyan sokan didaktikussággal illették a gödöllőieket, és a szimbolizmus, valamint a vallásos miszticizmus indíttatására született alkotásaikat, holott rendkívül meghatározó a magyar művészet történetében betöltött szerepük. A gödöllői mozgalom összművészeti küldetése mellett vallásos és szociális kérdések megválaszolására is törekedett, és feladatának érezte a hagyományőrzést. Művészei teljes életformájukban felvállalták hivatásukat.
Az utolsó, megkésett romantikusok voltak.
Nagy Sándor: Szent várakozás, 1904.
Nagy Sándor gödöllői háza
Ajánlott olvasmány:
Gellér Katalin- Keserű Katalin: A gödöllői művésztelep
Gellér Katalin: Nőkérdés a művészetben. Festőnők a gödöllői művésztelepen.
Körösfői-Kriesch Aladár: Naplók
Keserű Katalin: Körösfői-Kriesch Aladár
Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral
Fotó: Oláh Gergely Máté
