Elnézést kérek mindenkitől a hosszú csend miatt. Vagyis... nem is olyan csendes, néha kifejezetten hangos. Főleg eleinte volt az, amikor hajnal 3 helyett már 2.15-kor követelte az ennivalót.
A legutóbbi lakberendezős dolog, amivel foglalkoztam, a babaszoba volt. Azzal indult, hogy csak veszünk egy fehér kiságyat, egy fiókos szekrényt, meg egy pelenkázót, aztán csókolom. Merthogy az újszülött gyermeket ugyebár legkevésbé érdekli a bútorok összeillősége, vagy mondjuk a fal színe.
Sokan mondták már előttem, hogy a legtöbb nő, amikor állapotos lesz, elveszti sokrétű gondolkodási képességét, és minden elé bekapcsolja a ’baba’ szót. Mutatom: babaszoba, babaágy, babakelengye, babaszekrény, babakenőcs, babahordozás, babával történő utazás, baba várás, baba, baba, baba! Én onnantól kezdve, hogy kibiggyesztettem kabátomra a londoni metró ’baby on board’ kitűzőjét, vígan huppantam le az elsőbbségi ülésre és kezdtem meg A Tervezgetést.
Így lett tollazatos lámpaburánk, meg pávás és hibiszkuszos tapétánk. Nincs bolti pelenkázónk, mert nem értem fel őket, így eszkábálni kellett egyet. Fehérben. A kiságy is fehér, az eredeti elképzelés szerint. (A kispárnát az egyik Dédnagymama hímezte!)
Itt jegyzem meg, hogy a briteknél, fogalmam sincs, miért, de nem dívik elölről pelenkázni, hanem oldalról. Még elméletben sem esett kézre a dolog. Sehogy sem találtunk kedvemre valót, végül elegünk lett a küzdelemből, és az Ikeában vettünk egy olcsó komódot, amire a Tapétázós Zoli felszerkesztett mdf lapból egy stabil polcot, rá a peremet és voila! Saját, egyedi tervezésű fehér pelenkázónk van.
Azt azonban töredelmesen bevallom, hogy immáron majd' két éve a lakberendezésnek, és hasonló izgalmas dolgoknak egyszerűen nem jut hely a gondolataimban. Hacsak nem az, hogy hogyan lehet a babakocsit úgy eltenni egy olyan lakásban, ahol nincs hely neki, ahol nincs tároló, és ahol mindenhol útban van. Ti, akik már végigmentetek ezen egyszer, négyszer, pontosan tudjátok, miről beszélek. Amikor az ajtón becsusszant a Style at Home magazine legújabb száma, izgatottan tettem félre, hogy majd elolvasom, amikor alszik a gyermek. De az én gyermekem nem olvasta a kötelező könyveket, ezért fogalma sem volt arról, hogy neki a nap nagy részét átaludva kellene töltenie. A következő példányt már reménykedve, a harmadikat lemondva tettem a kupac tetejére. A többit már csak rutinból.
"Itthon ülni", babára vigyázni valójában 100%-os figyelmet igénylő feladat. Legalábbis az én gyerekem mellett lehetetlen lett volna megtanulni a mandarin nyelvet. Merthogy egyre több angol anyuka dicsekszik azzal, hogy amíg ő egy évet "nem dolgozott", addig világra hozott egy gyermeket, és a szabadidejében megtanult egy nyelvet. A szabadidőmben én levegőt veszek, és ha szerencsém van, akkor Nem Art Decort olvasok! Idő kell, amíg az ember magához tér gyerekvállalás után. Érdeklődnék is, hogy kinek, mikor sikerült ez?
Jelentem, a gyermek májusban lesz 2 éves, és most elkezdődik az életünk egy újabb fejezete. A szülési szabadságom közepén leépítettek a munkahelyemen, így elveszettem az állásom, ami hatalmas csalódás volt, de mára szépen rendeződtek a soraim.
Továbbra is csodálattal tekintek minden olyan nőre, aki megoldja, hogy mindenre legyen megfelelő ideje. Nálam hiába a logikus időbeosztás, a napok, hetek, hónapok mégis elrepültek.
Nagyon jó érzés kisgyerekes anyukának lenni, de ma már mosolyogva nézegetem a lakberendezési magazinokat: „áhh, ezt csak összemaszatolná”, „ezt az életben nem lehet tisztán tartani”, „szép ez az ívelt lépcső, de hogy teszel rá rácsot, hogy ne másszon fel a pici?” és így tovább. Nyilván ez majd megváltozik idővel, addig is mindenhol tartunk játékot, a gyerekszobában, a nappaliban, a konyhában, a fürdőszobában, mindenhol. Az egész lakásunk egy gyerekszoba lett, és ez így van rendjén.
