Emlékeimben kutatva hasadások tűnnek elő, amelyeket felnőttkori élményeimmel szövögettem be. Kisgyermek voltam, amikor elveszítettem az édesanyámat. Szinte alig maradtak emlékeim azokról a karácsonyokról. De mégis… valami távoli foszlány, a mézeskalács illatáról.
Ez az egyszerű sütemény a legtöbb családnál elkészül advent idején. Tradicionális, mint a bejgli. Nem tudom már, milyen volt, írókás, vagy csak olyan puszedliszerű, de az illata megidézi a gyerekkort, a konyha melegét, anyám hangját, ahogy dúdolgatott, miközben készültek az ünnepi sütemények. Később sokat voltam a nagyszüleimnél. Tanyán laktak, ami mesevilág volt egy kisgyerek számára. Nagy hóban, lovasszánnal mentünk a rokonokhoz, báránybőr volt a bakon, azt terítették rám, hogy meg ne fázzak. A nagymamám kemencében sütötte a kenyeret, fateknőben dagasztott – nagyapám meg kerített egy babaméretűt, és én is kaptam egy maroknyi tésztát, hogy gyömöszöljem. Emlékszem a kemencében pattogó szikraesőre, ahogy a kukoricaszárat igazgatta a hozzá értő kéz. S ha már felfűtötték a kemencét, a kenyér mellett télen mindig sütöttek linkát – ahogy arra felé a sütőtököt hívják. Aki egyszer annak az illatát megérezte, az biztos nem felejti el soha!
Felnőttként legszebb élményeimmé váltak azok az évek, amikor már volt gyerekünk, és kislányommal együtt készülődtünk a karácsonyra. Egy-egy erdei séta alkalmával begyűjtöttük az adventi koszorúhoz a borostyánindákat, a bogyós ágakat, terméseket. Nem a piacon vettük a fagyöngyöt, mert a kert végében is volt épp elég, és ha potyogni kezdett, csak hoztuk a frisset.
Nálunk egész biztos, hogy a mézes lett a legmeghatározóbb karácsonyi sütemény. Írókázni szoktuk, és már a pöttöm gyereknek is a kézébe adtuk a tojáshabbal töltött zacskót, hogy maszatoljon vele, de szép lett mindig. Ha elrontottunk, a teljes felületét bevontuk a fehér mázzal, és szórtunk rá színes dekorcukrot. Melyik gyerek ne élvezné az effélét!
Egyszer azt a megállapítást tette serdülő gyermekem, hogy az egész ünnepkörben a készülődés a legszebb. És valóban. Remélem, lesz mit továbbadnia, ha majd egy karácsonyon már ő lesz a ceremóniamester.
A mézes receptje:
80 dkg liszt, 30 dkg porcukor, fahéj, szegfűszeg, szódabikarbóna, 1-1 teáskanállal, ezeket szárazon összekeverjük egy nagyobb tálban, majd adjunk hozzá 10 dkg vajat, 4 egész tojást, 20 dkg mézet, amit kissé meglangyosítunk, így könnyebb a tésztát meggyúrni. Alaposan dolgozzuk ki a tésztát, pihentessük fél órát, majd 3-4 mm vastagságúra nyújtva szaggassuk ki a karácsonyi formákkal.
A sütőt melegítsük 180 fokra, és 5-8 percig süssük a tésztát, amíg aranybarnára pirul. Ha kihűlt, díszíthetjük a cukormázzal. Én így készítem: 1 tojásfehérjét elkezdek felverni, és attól függően, hogy mekkora volt a tojás, kb. 15-25 dkg porcukrot adok hozzá. Apránként adagolom, és amikor már sűrű, nehéz a massza, ujjheggyel belenyúlok, és ha a cukorcsúcs kicsit meghajlik, akkor a legjobb. Tudom, ez nem elég egzakt megfogalmazás, de visszautalok rá, hogy mindig szép lesz! Még egy fontos praktika: hamarabb megszárad a máz, ha a porcukorral együtt egy teáskanál keményítőt is adunk hozzá. Tehetünk a mázba különböző színű ételfestéket, de a legünnepibb a fehér.
Szép ajándék, ha fehér tüllbe, vagy celofánba csomagoljuk.
Fotó és szöveg: Oláh Kati
