Rendben van, hogy kis lépésekben haladunk, de azért haladjunk is! Ezért készült már feladatlista is, ahol rendre pipáljuk az elvégzetteket. Egyben mindenkit biztatunk hasonlóra. Jó érzés látni, hogy fogynak a teendők.

Emlékeztek még a műhelyszekrényünkre? Ott hagytuk abba a történetét, hogy szépen beállítottuk a nappaliba, fogantyúk nélkül.

img_2440.jpg

Nagy nap volt a múlt péntek: végre sikerült eljutni a műhelyig, és első körben leszedni a festéket a fogantyúkról. Ugyanazt csináltam végig, mint a kilincsekkel, csak most fotózás nélkül. Délután 5-kor indult a meló és 11-ig tartott. Ezúttal egyedül dolgoztam, és az ötödik óra tájt már szidtam magam, és utáltam minden fémet, vegyszert és régiséget. Egy nap kellett regenerálódni, mindenem fájt: a nyakam, a hátam és a kezeim, és egész nap marta a torkom a savgőz, holott direkt szabad levegőn dolgoztam...

A fogantyúkat barbár módon egy átfestéskor szintén okkeres barnára mázolták, amilyenre a fiókokat is (alább a fotón). Ez alatt volt egy nagyon masszív fekete réteg, amit csak úgy tudtam eltávolítani, hogy miután minimum 30 percet áztak, minden egyes darabról (!) lekapartam. No, ezért tartott ez ilyen sokáig. (Sajnos a mostani Kromofág sem olyan, mint a régebbi típus, ami mindent kíméletlenül leszedett. Ezzel sajnos sokszor kell hasonló rásegítés. Vagy 1 éjszaka ázás lehet még a megoldás, de azt nem próbáltam. Jelentősen párolog, érdemes munka közben letakarni.)

11139453_10153967188193561_397057664_n.jpg

De az eredményre persze büszke vagyok! Bár a végeredményhez sokat hozzátett, hogy az unokaöcsém bevállalta a polírozást. Tegnap érkezett meg a kész szállítmány.

fb_cover.jpg

Olyan szépek, hogy nem is tudjuk eldönteni, milyen legyen a végeredmény. Mert több lehetőség is van.
A gyönyörű felületen a vakrozsda* hamar felüti a fejét, úh. lesz majd valami bevonat.

img_20151120_091433.jpg
A fa zöldes színe miatt felmerült a rezezés-antikolás lehetősége. A másik változat szerint akár maradhatna is a vas felület így, fényesen, lakkal védve. 

img_20151120_091505.jpg
Ti a fotón láthatóra vagy rezezettre szavaznátok?


Babarczy Veronika

 

* Biztosan láttatok már olyat, amikor a rozsda először kis pöttyökben jelenik meg a felületen, aztán olyan lesz, mintha vöröses homokot szórtak volna el a vason. Ezt vintage tárgyakon direkt állítják elő, hogy régiség hatást keltsen.