Kedves türelmes Olvasók, köszönjük, hogy a hosszabb szünet ellenére sem hagytatok el minket, sőt, gyarapodott a létszám is. (Néhányan a befejezetlen cikket már megnéztétek, mert figyelmetlenségből többször is élesítettük.) Időközben a nyár derekából ősz is lett, mire a régóta ígérgetett részletes beszámolóm elkészül a suli végéről és a vizsgafeladatról. Ugyanis június végén befejeződött az 2 éves lakberendező iskola.
Azóta újra munkába álltunk, ezzel együtt a nyár is jócskán elsodort minket.
Suli ügyben is nyugodtan maradhat a többes szám, ugyanis a férjem nélkül mindez nem ment volna. Főleg a legvége, ahol sokszor igazán nagy szükség volt a lelki taszigálásra. De sikerült, megvagyunk, túl vagyunk rajta. 

Néhány cikk erejéig bemutatom azokat a munkákat, amelyek számotokra is érdekes lehetnek. Kezdem a vizsgamunkámmal, egy házátalakítással. Alább a kész 3D terveket láthatjátok. Emlékeztek az első gép tervekre? Elég büszke vagyok rá, hogy néhány hónap alatt onnan idáig sikerült eljutni a gépi tervezésben.

A feladat szerint egy üres alaprajzból kellett megtervezni egy ház átalakítását, a sorshúzással megnyert családmodell számára – nekem egy színész házaspár jutott, kamaszlánnyal. Anyagilag szolidabb lehetőségek, sok könyv, 2 próbaszoba, és egy külön birodalom kialakítása volt a feladat a kamasz számára. 
Néhány fal nem bontható, pl. a jelenlegi nappali és háló közötti fal a kéményekkel, vagy a nappaliban levő pillér, ami külön funkciót kapott. 

fszt_szines_alaprajz_felirattal.jpg

A konzultációk során több körben alakult ki a végleges terv: a földszintre került a szülői háló, térbe állított káddal, kényelmes mellékhelyiséggel, a tágas, kertkapcsolatos nappali, az apai dolgozó, azaz próbaszoba (alkalomadtán vendégszoba), mellékhelyiség a vendégek számára, zuhanyzóval, a mosóhelység, a kamra és a konyha. A lépcső alatt a kamra felől megközelíthető a takarító- és tisztító szerek számára kialakított tágas szekrény. 
A nyíl a ház bejáratát jelzi, ami a garázsból is megközelíthető (lásd: lépcső az előszoba felé).

Lássuk a részleteket!

A házba lépve erőteljes antré fogad a borvörös fallal, tükrös szekrénnyel, bárszekrénnyel, art deco konzolasztallal. Szemben a nappali, balra az előszoba található, ahonnan a vendég wc, a mosókonyhán keresztül a kamra és a garázs nyílik. (Utóbbi nem szerencsés adottság, de ezen nem lehetett változtatni.) A nappali fala lágy szürkés kék. Balra a kis fapolcok levelek, kulcsok lerakására szolgálnak. A szűk tér nem enged meg mást.

nappali9_filt.jpg
A nappaliba színei és hangulata visszafogottabb, megnyugtató. Ide ikea fotelek és kanapé került, némelyik kicsit megbolondítva, patchwork kárpittal. A rengeteg könyvet asztalos által készített könyvespolc fogadja be. Egy kis kandalló is része ennek. Ugyan nem igazán hangsúlyosan, de a polcon kapott helyet a TV, amit a család olyan nagyon gyakran nem használ. (A térben álló lámpa miatt padlókonnektort is beépítettem a nappaliba.)

nappali4.jpg

Így fest a tér a konyha felől. A bal oldalon zene-sarok kapott helyet. A jobb oldalon a garázshoz vezető ajtót nehéz, vastag kék virágos függöny takarja.
A konyhapult belső falára csempe helyett üveg került.

nappali7.jpg

Maga a konyha is a nappali terének része. Mivel a szülők  nagy vendégségeket rendeznek, kihasználják a tágas konyhát, és a hozzá tartozó kinyitható étkezőasztalt. A szükséges plusz székek, az alagsori tárolóban vannak. A falra borzasztóan elegáns matt ezüst csempét szántam, ez a 3D terveken kevésbé jön ki, mint szeretném.

Ilyen az eredeti:

konyha_1.jpg 

A gránit hatású pult eleganciát kölcsönöz az egyébként egyszerű ikea szekrényeknek.
A sarokban álló redőnyös szekrény ügyesen elrejti a konyhai gépeket, konnektorokat. A natúr fapolcra, ami picit ellensúlyozza a ridegebb, kimért felületeket, fűszerek, szép eszközök, képek kerülnek majd.

konyha.jpg
A nappali akár össze is nyitható a dolgozóval. Amikor az apa otthon szöveget tanul, szabadon járkálhat a földszinti tágas térben. Ha pedig elvonulna, becsukja a fakazettás harmonika ajtót.

nappali10.jpg

Az eredeti alaprajzot és a falnézeteket is érdemes megnézegetni.
Felhívom a figyelmet a térben álló pillér felhasználására, erre szintén nagyon büszke vagyok. A látszólag mihaszna, ugyanakkor eltávolíthatatlan pillér új funkciót kapott: életterébe, egyszerre pad és hirdetőoszlop, ami igencsak passzol egy előadó művészettel foglalkozó pár életébe. (Ha majd valahol magyar enteriőrben találkoztok vele, akkor lehet tudni, hogy vagy én terveztem, vagy az ötletem alapján készült.) 

Praktikus volt, hogy a földszinten kapjon helyet a szülői háló. Ugyan a fürdőszoba a hálószoba része, de az éjszaka érkező családtag a kis vendégzuhanyzóban is tisztálkodhat, hogy ne zavarja a másikat. A hálószoba képviseli a megengedhető mértékű luxust a házaspár életében.

A hatalmas tároló gardróbok rendjét a finom kis pipereasztal töri meg. A mosdók a napi reggeli, esti rutint, a térbe állított kád a relaxálós kikapcsolódást szolgálja.

halo1_filt_ajto_nincs.jpg

halo_pipere_asztal.jpg

A patchwork bohémsága itt is visszaköszön: az ágyvég és a roló ilyen módon kapott egyedi mintát. 

halo_agy.jpg

Az aránylag kis alapterületű mosdó terét a hatalmas tükör és a vízszintes kék csíkok hivatottak optilailag megnövelni. 

halo_wc.jpg

Az alaprajz és a falnézetek mutatják a további részleteket. A cél az volt, hogy a tágas tér otthonos, pihenésre alkalmas, mégis praktikus intim lakrésszé legyen.

Az emelet a kamaszlány birodalma. A mama próbaszobája és egy nagy gardrób kapott még fönt helyet, a lépcsőtől balra. Az anyai próbaszobát fal helyett üvegajtó és egy ablak választja el a lépcsőháztól.

emelet_alaprjaz_ok.jpg 
A lányszoba egy független kis birodalom, amiben a dolgozó/háló, a fürdőszoba és a wc kapott helyet. Egy kisebb szekrény áll a sarokban, a ruhák nagy része a lépcsőházi gardróbba került.

emelet_persp_7_filter.jpg

A színválasztás és a hangulat az 50-es évek Amerikáját idézi, a berendezés pedig az ifjú tulajdonos érdeklődését mutatja.

emelet_persp_4_filter.jpg

A paravánnak tűnő, régi újságokkal tapétázott fal mögött van a beépített kád, és a mosdópult, balra nyílik a wc. A mosdó franciás stílusban leplezetlenül az enteriőr része.

emelet_persp_2.jpg

Érdemes rápillantani itt is a korábbi alaprajzra, falnézetekre. 
Nagyon élveztem kitalálni ezt a teret, és átgondolni egy kamaszlány igényeit, vágyait, ötleteit. 

A kisegítő helyiségekről sajnos nem készültek képek. Egyrészt nem volt a feladat része, másrészt nem volt rá időm. Tudni kell, hogy az elkészült 3D terek renderelése, azaz kimentése TIF vagy PNG formátumban meglehetősen sok időt vesz igénybe. A fenti feladat esetében több munkanapot is rá kellett hagyni erre a fázisra. Ennek ellenére profin kidolgoztam a vendégfürdőszobát, a kamrát, és az anyai próbaszobát is. 
Az alaprajzon jól látszik a kamra, ami a garázs felől a "mosókonyhán" keresztül közelíthető meg. A rengeteg polc mellett a lépcső alá egy ajtóval zárható takarító helyiség került, ahol kényelmesen elférnek a háztartási eszközök és takarítószerek is.

Ebben a feladatban az volt a legizgalmasabb, hogy megvoltak a konkrét megrendelőim, különböző karakterű, élethelyzetű emberek – őket Mózer Noémi belsőépítész tanárom képviselete –, ez tette lehetővé, hogy a valóságoshoz hasonló keretek között, mégis szabadon elengedhettem a fantáziámat. 

Örülök, hogy sokadik nekifutásra végre  megírtam a beszámolót (immár a kész cikket, nem újabb vázlatot!), hiszen tulajdonképpen borzasztóan kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy milyennek találjátok ezt az otthont. Persze csak elképzelt tér, de ez nem jelenti azt, hogy ne gondoltam volna ugyanúgy végig, mintha valós igényeket kellene kielégíteni.

szöveg és 3D tervek: Babarczy Veronika