Az előző lelkes cikkben már felvezettem a fiókos szekrények iránti elkötelezett vonzalmunkat, és láttatok számos gyönyörű példát is.
Na, a miénk nem olyan. Nem több száz éves, nem barnította meg az idő, helyette lekente valaki okkeres barna festékkel. De karakteres darab, és hazai felhozatalt tekintve jó fogásnak mondható. Úgy 60-70 éves lehet, a belső fiókelválasztókhoz régi budapesti faládák deszkáit is felhasználták, voltak stencilezett orosz és magyar feliratok is.
Sajnos ezeket elvitte a vihar... Úgy döntöttünk ugyanis, hogy nem állunk neki lecsiszolni a festéket, mind a 64(!) fiókról, jöjjön a homokfúvás. A feliratok áldozatul estek, viszont egy kalandos vállalkozásban lehetett részünk.
A meló azzal kezdődött, hogy nekiálltunk leszedni a kartotéktáblákat a fiókokról. Mivel a próbafiókról pillanatok alatt lecsavaroztuk, nem készültük túl a dolgot. Gondoltuk, a műhelyben majd lesz csavarhúzó, megoldjuk. (A költözésünk után, amikor szert tettünk erre a szekrényre, elvittünk egy fiókot homokfújni, megnéztük, hogy a fogantyúnak is jót tesz-e a homokfúvás, azaz alaposan végiggondoltuk a dolgot. Kiderült, hogy a régi, vasból készült kartotéktáblákat teljesen jellegtelenné teszi a homokfújás. Egy szürkés matt színt kap a vas, ami ebben az esetben nem tesz jót neki. Marad a hagyományos eljárás, amit a zárcímkéknél is csináltunk.)
Csakhogy a többi fiókkal már nem ment ilyen jól a dolog. A legtöbb csavar belerozsdásodott a menetbe, meg se moccant. Mivel vacak minőségűek és öregek is, könnyen széttrancsíroztuk a fejüket, és akkor aztán végképp elakadtunk velük. Kétségbeesetten hívtuk föl az egyik jó barátunkat, aki minden (műszaki)bajunkat megoldja, hogy jöjjön a segítségünkre. Órákat tököltünk, mire közös rájöttünk, hogy egy kis rámelegítéssel megindulnak, és, ha nehezen is, de kicsavarhatók. Az előkészítés szinte tovább tartott, mint maga a homokfúvás.
Amikor elkészültünk végre, a munka ebben a konténerben folytatódott.
Először is beöltöztem retró űrhajósnak, hogy ne menjen tele homoszemekkel szemem, szám, ruhám.
A vázzal kezdtünk. A próbafiókról már tudtuk mire számíthatunk, de azért élesben nem volt olyan egyszerű eltalálni ugyanazt a színt, minőséget.
Látjátok? Minden totál matt a folyamatos homokszórástól. Egészen utópisztikus a hely. És itt már látszik is egy kicsit a szekrény új színe... Mögöttem a falon maga a szórófej függ.
Sorban bekészítettük a fiókokat, hogy lehessen gyorsan haladni. Annyira azért nem lehetett, de néhány óra alatt megvoltunk.
Így nézett ki egy adag gondosan megfújt fiók.
Ilyenkor újra és újra szívből meggyőződöm róla, hogy a mesteremberek munkáját mennyire meg kell becsülnünk, mert állati nehéz fizikai melót végeznek. És aki igazán szívből, jól végzi, minden pénzt megér.
Alig vártuk a nap végét, amikor is felpakoltuk a kész szállítmányt. A balra látható Cat nem kellett hozzá, csak a teherautót vártuk, nagyon fáradtan, lírai kék ipari romantikában.
Itthon egy pár napig rá se bírtunk nézni a darabra, de aztán nekiálltunk, hogy gyökér- és körömkefével szárazom megtisztítsuk a homokszemektől, amelyek helyenként fullánkokként fúródnak a fába. Utána nedves ruhával és bútorszappannal (ami táplálja is) megtisztítottuk őket, és jól megszáradtak kint.
Aztán végre behoztuk a helyére a vázat és szépen kitetriszeztük a fiókok helyét.
Emlékeztek mi volt itt korábban? Érdemes rápillantani a költözéskor megénekelt állapotokra, hogy sírjunk és nevessünk. Az alábbi fotó még csak a kezdet... Az elmúlt egy évben gyakorlatilag a lakás teljes bútorállománya megfordult ebben a sarokban - is!
Egy ideig itt most megnyugvás várható. Már csak a kartotéktáblákat kell felfrissítenünk, aztán ezzel a szekrénnyel is megvagyunk. Mit szóltok az új szerzeményhez, és hogy tetszik a színe?
Mi annak is örülünk, ha egy-egy sarok elkészül, meg is ünnepeltük egy jó kis születésnappal.
Babarczy Veronika
fotó: Oláh Gergely Máté
