A megújulás utáni vágyat mindig valaminek a hiánya váltja ki. Volt idő, amikor féltem és kerültem minden olyan helyzetet, ami változást hozhat. Ma keresem ezeket a szituációkat. Saját magammal szemben természetesen nagyobbak az elvárások, magasabbak a lécek, amiket meg szeretnék ugrani: legyen szó emberi kapcsolataimról, munkáról, vagy az önértékelésemről. A változás mindig hosszú folyamat, vagy legalábbis annak tűnik. Útközben elveszhet a lelkesedés, ezért mindig csomagolok sikerélményt a tarisznyámba.

A közvetlen környezetem átrendezése a legkézenfekvőbb mód arra, hogy elégedetten mosolyogjak. Nem kell nagy dolgokra gondolni: néhány bútor átcibálása a szoba másik felébe, muskátlik az ablakpárkányokon, új kép felszögelése a falra.

Breki_blog.jpg

Még nem tisztáztam magamban, hogy a lakásfestéshez mi adott inspirációt: Veronikáék lakásvásárlása (lásd végtelen történet itt a blogon (a Szerk.) és – felújítása, vagy „csupán” az adott élethelyzetem.

Történt egy szombaton, hogy a lakótársam kiköltözött, s ugyanezen a napon utazott ki a párom Franciaországba, dolgozni.

Egyedül maradtam? Igen. A lakás és én. A lakás, ahol ötödik éve lakom, ismerem minden zegzugát, tisztában vagyok a hiányosságaival és mégis szeretem. És most kiáltott, hogy változzunk együtt: csoportosítsam át a könyvespolcomat, a virágoknak keressek új fényt, de hagyjam meg a szemtelenül belógó diszkógömbömet a plafon azon pontján, ahol most, hogy minden bútor új helyen van, tán nincs is létjogosultsága.

Szeretek festeni. Sajnos ez csak a falfestésre igaz, illetve ebben van csak némi tehetségem, mert aprólékos, precíz, kiszámítható. Mint a süteményeim. Nem! Egyik folyamatot sem degradálom, csak keresem a párhuzamot. Ahogy lépésről-lépésre haladok az előszobában a festőhengerrel, ugyanúgy veszem sorjára az alapanyagokat a kiválasztott sütőformán elmélázva. Sokszor megkapom azt, hogy a cukrászat kötött, nem kreatív móka. A főzésben sokkal több a lehetőség a „kiugrásra”, az adhoc megvalósításokra. Abból a szempontból egyetértek, hogy a sütésben nem elhanyagolhatóak a pontos mennyiségek, viszont ha már van egy alaptudásod: mi mivel hogyan reagál, a többi jön magától, szárnyra kaphat a képzeleted. Matematika, kémia és fizika, semmi több! Mint ahogy egy médium steak sütése is egyféleképpen történhet, viszont a köret a fantáziádra van bízva.

napsarga.jpg

A falfestés is pont ezt az élményt adja, mert odafigyelést igényel, alapokat kell teremteni, és lássuk be, játék az egész. 
És most elsüppedek a babzsákfotelemben, és figyelem a fény játékát a napsárga falakon.

Bódis Orsi