Legutóbbi lakásfelújítós beszámolónk már a parketta renoválásáról tudósított. Elmeséltük a folyamatot lépésről-lépésre, egészen addig, hogy felcsiszolták a felületet, és kiderült, hogy még szebb, mint gondoltuk. Azt is bemutattuk, melyik három színt választottuk ki, hogy majd azok közül válasszunk.
Végül a fehérített olaj mellett döntöttünk.
Azaz az első csiszolás után felkent minták közül a középsőt választottuk.
A történethez hozzátartozik, hogy mi laikusként azt hittük, amikor megvettük a lakást, hogy tölgyfa parkettánk van. Amikor elmentünk a Loft Interior bemutatótermébe színmintákat nézni, nagy egyetértésben a fehér pácra szavaztunk, ami gyönyörű tölgyfa felületen. Csakhogy a padlónk bükkfa, amely natúr állapotában enyhén rózsaszínes. Az olajos kezelés "feltüzesíti" a színeket, ahogy Kálmán Attila, a Loft parketta ügyekben szakértő mérnöke fogalmazott, ami a mi esetünkben egy erősen vöröses felületet jelent (lásd: bal oldali minta). Ezt nem szerettük volna. Nemcsak a színe, a tónusa miatt sem, mert jóval sötétebb felületet jelentett volna az eddiginél.
Maradt a másik kettő: natúr lakk (jobbra) és a színezett olaj. Előbbi ugyan szép felületet adott, de a férjem szerint kevésbé karakteres. Utóbbi egyrészt hagyja lélegezni a felületet, másrészt szép. Erre esett a választásunk. A próbafestés picit ugyan megtévesztett minket, mert éppen egy világosabb felületdarabon történt. Továbbá optikailag másként mutat a kiválasztott szín kisebb felületen, mint aztán nagyban. Éppen úgy, mint a falfesték. Így az eredmény a mintához képest tónusában valamivel sötétebb árnyalatú felület lett.
Miután a mesterek újra felcsiszolták, majd polírozták a fát (1 napos meló), jöhetett a kenés.
Az anyagot géppel dolgozták bele a felületbe.
Egy teljes napot száradt a parketta, amikor is a kenést megismételték.
Ahova a gép nem fér oda teljesen, ott is 100% az eredmény.
Újabb egy nap száradás után jöhetett a polírozás. Természetesen nem bírtuk kivárni a végét, az első kenés után zokniban belopóztunk megnézni. Amikor beléptünk a ház kapuján(!), már akkor megcsapott a nagyon kellemes narancsos illat. Ha másért nem, már ezért is az olajra szavaznék: nem kell a büdös lakkot szagolni hetekig.
Amikor készen voltak a srácok, másnap ez a látvány fogadott minket.
A fehérített olaj az alábbi fotókon jobban látszik.
De amikor az ember csak úgy sétál szobáról-szobára, kellemes szolidan fényes, jó illatú felületben gyönyörködhet. A szem nem elemzi, hogy lám, vannak fehéres árnyalatok, helyette izgalmas, változatos játékát látja a fának, amely a minták adta tónuskülönbségekből adódik, hisz hol sötétebbek, hol világosabbak, hol erezettebbek, hol egységes felületűek az egyes lécek. Így fest a végeredmény.
A résekbe nem került műgyanta, vagy más kitöltő anyag, mert szerettük volna megőrizni rusztikusnak. Az i-re a pontot a szegélylécekkel tették fel. A hagyományos parkettaszegő helyett a falak mentén egyszerű vonalú szegély fut mindenütt, elegánsan folytatva az ablakok alatti faburkolatok vonalát (a fenti fotón jól látszik a kb. 10 cm magasan képzett vízszintes alsó szegély, alább pedig a fürdőszobába is bekukkanthattok).
A parkettás fázis azzal a jóleső érzéssel zárult le, hogy igazán szépet alkottunk. De éppen csak megpihenhettünk egy kicsikét a műnél, hogy a békességes pillanatokat a költözés megpróbáltatásai váltsák fel. A következő fejezet erről szól majd.
Babarczy Veronika
fotó: Oláh Gergely Máté
Előzmények a csiszolásról: itt.
