Már az általános iskolás ünnepségek során is kihívást jelentett kiállni az emberek elé. Emlékszem, egy anyák napi műsorra készültünk. A tanító néni egy csodálatos verset szánt nekem, amit a próbák során egyszer sem tudtam hibátlanul elszavalni, de amikor élesben kellett szerepelni, minden rendben ment. A jutalmam pedig édesanyám potyogó örömkönnyei voltak.
Ma már nem mondok verset, de keresem a helyzeteket a szereplésre. Versenyek ezek, de itt tényleg a részvétel motivál.
Decemberben hirdetették meg az Európai Karácsony - Adventi Csokoládéfesztivál keretében az első süteményversenyt, ahol a legcsokisabb édességet keresték. Az olajbogyós-diós brownie-mmal korábban már elismertek, így adott volt, hogy ezzel nevezek. A harmadik helyezéssel egy zseniális Szamos ajándékcsomaggal tértem haza. Az oklevél pedig a szobám büszkeségfalán díszeleg.
Ugyanúgy, mint az, amit a Trafó Kortárs Tortaversenyén kaptam. Oda egy barna sörös piskótát sütöttem, amit kávés-fehér csokoládés krémmel „koronáztam” meg. Nekem ízvilágában, formájában és díszítésében is ez fedte le a kortárs fogalmát.
A pír és a gyomorgörcs nem múlt el az iskolai szereplések óta, de ezek a lehetőségek mindig kimozdítanak a komfortzónámból. És rám halmozottan igaz, hogy a változások visznek előre.
Ha a receptek felkeltették az érdeklődésedet, kérdezz, írj nekünk bátran!
