Idén volt az utolsó, azt beszélik.
Nem lesz többé utcára kipakolós nagy felfordulás, amit pestiesen lomtalanításnak hívunk ugyan, de ennél jóval többről van szó. Közösségi és "üzleti" élmény, felfedezés, kaland, zsákbamacska. Mindenképpen kihagyhatatlan, és mindenkinek élmény, aki kicsit hosszabban élt Budapesten, ilyen, vagy olyan...
Ugyan ősz végéig lezajlottak a kerületi kipakolások, de legalább egy kis(sé megkésett) beszámolóval szeretnénk búcsúzni ettől a sajátosan fővárosi jelenségtől.
Pár évtizeddel ezelőttről anekdoták szólnak a gyönyörű kicsapott bútorokról, a burzsoázia maradványairól, amit a modern szocialista realista lakberendezés szó szerint az utcára szorított. A hozzáértők szó szerint kincseket vihettek haza.
Mára ez a dicsfény jócskán megkopott, de még mindig előfordulnak kincsecskék. Olyasféle értékek, amelyek semmiképpen sem szemétbe valók. Mára nem a hozzá nem értés, inkább a pazarlás ítéli utcára a tárgyak nagy részét. Olyasmiket dobunk ki, ami megmenthető volna, ami új éltet kaphatna. Mindig sajnálom, hogy ezeket egy kukásautó szétzúzza, ahelyett, hogy valaki még alkothasson belőlük. Vagy egyszerűen hazavihesse, használja Fájdalmas pazarlás.
Egy éve ősszel, a friss lakásfelújításunk után, lelkesen számoltam be róla, hogy szinte listával mentem lomizni és egészen jól sikerült a beszerzési körút. Számos szép tárgy került a konyhánkba, a hálónkba, a fürdőbe. Idén csak úgy kinéztünk. És talán éppen ezért találtunk számunkra igen értékes dolgokat.
Például azt a bőrből készült hajóbőröndöt, amire mindig is nagyon vágytam. A fonott kerti bútorokat, ami mellett állt, nem hoztuk el. Egy helyes kis brit szövetbőröndre is szert tettünk. A gyönyörű képkeretről és a House and Garden magazin 1941-es számáról nem is beszélve! És az az érdekes, hogy ezek tiszta, megkímélt tárgyak, amelyekre mindeddig vigyázott valaki. Aztán egyszeriben majdnem szemétre kerülnek...
Volt még teniszütő, Madonna szép keretben, tükör, valamint klasszikus és kortárs regények.
Ilyenkor alkalmi barátságok szövődnek, csere-bere a talált tárgyakkal, véletlen jó találkozások. Mert rendkívül érdekes emberekkel lehet találkozni. Például azzal a két sráccal, akik gyerekotthonnak gyűjtöttek játékokat. Vagy a Filosszal, aki az utcai lámpa fényénél tanulmányozta a főorvos úrék hagyatékából talált könyveit. Tőle kaptuk meg az öreg cipész címét, aki régi, megbízható mester a Varsányi Irén utcában.
Egy cigány fiú az orrunk előtt talált vatikáni emlékérmet ezüstből. Milyen boldog volt! Mások fotónegatívot, vagy régi vhs filmeket ajánlottak. A fejlámpákat is megosztottuk, szükség esetén.
Sajnálom, hogy mindennek immár vége. Pedig egyrést fontos gyakorlati funkciója is van. Másrészt jó volna közösségi vásárrá alakítva tovább vinni, megtartani kuriózumként, turistalátványosságként. ...Vagy tényleg annyira zavarta a város életét?
Babarczy Veronika
fotó: OGM
