Az építészeti szépséget kutató, a megismerését segítő sorozatunk egy kicsit elakadt, de alapos okkal. De hagyom a magyarázkodást a szerzőre, Kara László építészre.

Hosszú szünet után jelentkezem az előző építészeti szépséget kutató cikk óta. Most tudtam újra egeret ragadni, ennek több oka is van: megszületett Dóri lányunk a két nagyobb fiút követve, ezzel együtt nyilvánvalóvá vált, hogy eddigi lakásunk szűkös öt embernek. Így vettünk egy igazi lehasznált, de jó adottságú lakást, aminek felújítása folyamatban van, a tanulságokat nem fogom elhallgatni. És legnagyobb fiúnk iskolás lesz szeptembertől, a többlépcsős sportfelvételire való készülés szintén az okok között szerepel.

02_A Csobánc legszebb kétszintes pincéi egymás testvérei_1.jpgA Csobánc legszebb kétszintes pincéi egymás testvérei

Ott hagytuk abba legutóbbi fejezetünkben, hogy kimondtuk az első állításunkat az építészeti szépségről. Nevezetesen, hogy a szépség őszinte.
Ezekre az állításokra azért lesz szükségünk, hogy egyrészt ne gondoljuk, a szépség szubjektív, másrészt, hogy meg tudjunk vizsgálni egy házat ezek alapján a pontok alapján, és megkönnyebbítsék az értékítéletünket.

A második állításunk: a szép a helyén van.

Egy ház sosem áll önmagában, ha más házak nem is veszik körül, a természeti táj, szűkebb és tágabb környezete építészeti kontextusba helyezik.   

A szép ház tehát megérti a hely szellemét (genius loci), és igazodik hozzá, válaszol rá.

Ezért a legjobb tanács, ami adható egy építtetőnek, de építésznek is, mielőtt egy ház tervezésébe fognak, hogy minél több időt töltsenek a helyszín alapos bejárásával. Ilyenkor van arra lehetőség, hogy a helyszín jellegzetes karakterét megismerjük, a követendő példákat összegyűjtsük, vagy a hely műemlék épületeit meglátogassuk.

Nagyon sokszor találunk szép követendő példákat ilyenkor, amelyek megoldásaikkal, viselkedésükkel nagyban segítik a tervezés folyamatát.

 

01_A hely szellemének ismerője a Csobáncon.jpgA hely szellemének ismerője a Csobáncon

Nagyon fontos ez az állítás, jelenlegi egyedieskedést, másságot bálványozó világunkban. Egy kórus akkor szól szépen, ha egyik énekes hangját sem lehet kihallani, hanem együtt zeng a hangjuk. Így van ez a házakkal is.

04 A hely és a népi építészet ismeretének hiánya, és ügyetlen mímelése.jpgA hely és a népi építészet ismeretének hiánya, és ügyetlen mímelése

06_Alkalmazkodni nem is akarás.jpgAlkalmazkodni nem is akarás

07_Teljes félreértés.jpgTeljes félreértés

Nyilván kellenek szólisták is, de szólista csak nagy tehetséggel lehet valaki, és nem kell belőlük sok. A Csobáncon például a kápolna ilyen szólista, de ennek megfelelően igényes épület és természetesen funkciója is alátámasztja különbözőségét.

03_Szólista a Csobáncon.jpgSzólista a Csobáncon

Borzasztó ronda és faragatlan tud lenni, ha egymást túlharsogó, csicsás házak sokasága kerül össze.
Az egyszerű, de azonos tömegű házak ugyanakkor gyönyörű összképet, faluképet alkotnak.  

A szépet tehát csak összefüggéseiben és saját környezetében lehet megítélni.

08_Fertőszéplak egységben az erő.jpgFertőszéplak: egységben az erő

Fotó: a Szerző