Ezúttal dizájn, de másképpen: a gasztronómia területén teszünk egy kis kitérőt.
Illetve segítségül hívjuk, évzárásnak, vissza és előretekintésnek, kedvcsinálónak... Egyik kedvenc szavam és a hozzá tartozó recept következik hamarosan!

Előtte azonban hadd fejtsem ki, mi köze van a kettőnek – dizájn és gasztronómia – egymáshoz, merthogy nagyon is van, még ha túlságosan okoskodó is így indítani; pedig csak oda akarok kilyukadni, hogy a konyha és otthon reláció mennyire megkerülhetetlenül fontos.

Egész évben sok szempontból igyekeztünk körbejárni a kérdést itt a blogon, mitől lesz otthon az otthon. De most az ünnepek idején, amikor az ízek, illatok, hangulatok, a beszélgetések szépen terített asztal körül olyannyira részei a napjainknak, az otthonról ebből a megközelítésből írnék szívesen.

Sokszor eszembe jut a korábbi bejegyzés, amelyben Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus a következőt mondja: „Attól lesz igazán jó egy lakás, ha meghitt kapcsolat van az oda költözők között. Nem biztos, hogy a lakás esztétikus lesz, de funkcionális. Például egy értelmiségi pár egész falakat megtöltő könyvespolc-rendszere nem mindenkinek szép. Ha harmónia van az emberek között, akkor köztük és a tereik között is az lesz.”
No, ezzel fel is adta a leckét a környezetpszichológus, és majdhogynem bezárhatnánk a dizájnblogokat és lakberendezési lapokat, hisz, úgy tűnik, vissza kell(ene) mennünk a kályhához. Felderíteni, megérteni az alapokat. És csak azután elkezdeni építkezni – esetünkben, akik lakásépítők, felújítók vagyunk, a szó szoros értelmében.

Nem akarnám mélyebben boncolgatni ezt az elindított szálat, végezze el mindenki maga a rövid, személyes analízisét. Viszont óhatatlanul ide kapcsolódik számomra az otthon-asztal téma.
A mélységes, titokzatos, ősidők óta kultikus kapocsra gondolok, amit a közös étkezés rítusa teremteni tud az emberi kapcsolatokban.
A táplálék beszerzése, a közös étkezés, a megosztás, a megvendégelés mind-mind fokozatai ugyanannak az elemi aktusnak, amellyel a legkönnyebben fogadunk el másokat, oldódnak meg régi haragok, ébrednek új érdeklődések, alakulunk bennük mi magunk is. Az otthon élő valósága ez – a konyháé, a tűzhelyé, a melegé, a jóllakásé, a valahova tartozásé.

Otthonteremtés szempontjából ez a fundamentum, a mindennél fontosabb alap: közösség, megosztás, harmónia. Ma sokan élnek egyedül valamilyen oknál fogva, őket talán bánthatja ez a kategorikus kijelentés. Nem is akarnék a kinyilatkoztató hangján szólni. De ha bármelyőnket megkérdeznének az otthonról és jól belegondolunk, nem olyan hely jut eszünkbe, ahova magányosan megtérünk esténként, és senki nem vár, hanem gyerekkor, család, szerelem, szeretet, biztonság, de legalább is ennek a vágya.

Az asztal márpedig nem magányos műfaj.
Minden kultúrában, vallásban nagy jelentőséggel bír. A magyar parasztháznál, vagy a zsidó családoknál egyfajta családi szentély szerepét is betöltötte.


No, mármost hogyan fordítsuk le mindezt a dizájn nyelvére?
Leginkább úgy, hogy az építkezés irányát és a szemléletmódot itt-ott módosítjuk, ha szükséges.
Induljunk ki az asztaltól!
Ha új helyre költözünk, természetesen gondoljunk át mindent nagyon racionálisan, lépésről-lépésre (lásd a fent említett bejegyzést), vessük be minden kreativitásunkat az új otthon megteremtéséhez, ki-ki ízlése, alkata, lehetősége szerint, hogy a lehető legszemélyesebbet alkossuk, éééés fektessünk nagy-nagy hangsúlyt a konyha, a közös terek megalkotására, hogy azok alkalmasak, sőt hívogatók legyenek az együttlétekre, barátok fogadására, játékra, arra, hogy körülülhessük az asztalt.
Minden más szépen épülhet e köré. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Ha megteremtjük és éljük a harmóniát, organikusan épül körénk az élettér. Nem biztos, hogy minden tökéletesen esztétikus lesz benne, de nagyon szerethető otthont hozunk így létre, amely a feltöltődésünk, a belső fejlődésünk helye.

Kívánok ilyen otthonokat mindnyájunknak! Legyen erőnk kialakítani és ha kis korrekció szükséges menet közben, tudjuk újra és újra megalkotni. Sikeres építkezést, otthonalkotást mindenkinek!

Aki eddig eljutott, jutalmul elolvashatja nagy kedvencem Magyar Elek, az Ínyesmester, egyik remek recipéjét, amelyet éppen az előttünk álló napokra ajánl.
Első otthonteremtő lépésnek is felfoghatjuk...


A krampampuli

...kékes lángjába tekinteni Szilveszter éjszakáján a kellemes és érdekes dolgok közé tartozik. Az égő rum, az olvadó cukor, a sokféle fűszer illata betölti a szobát, a forduló év amúgy is felfokozott hangulatában az asztal körül ülő társaság a jövő képét keresi az asztal közepén imbolygó lángban.

Talán vannak, akik azt mondják, hogy a modern amerikai italok divatjának idején a puncsfélék elvesztették jelentőségüket szilveszter éjjelén. De bármennyire kedveljük is a koktélok és társaik változatosságot nyújtó rendjét, Szilveszterkor mégis illő helyet adhatunk a puncsnak éspedig elsősorban az égetettnek, azaz a krampampulinak.

Midőn közeledik az éjfél, hatalmas, öblös, tűzálló tálat állítunk az asztal közepére s vagdalt fügét, magjától megfosztott datolyát, mazsolát, malagaszőlőt, cukrozott narancshéjat, dióval bélelt aszalt szilvát, darabokra tördelt szentjánoskenyeret rakunk bele. A tál tetejére vasrostélyt helyezünk, erre pedig egy kiló, nagyobb darabokra tört és narancsháton kissé ledörzsölt süvegcukrot. A cukrot megöntözzük fél liter finom cukornádrummal (ennek egy része kisüstön főtt szilvórium vagy seprőpálinka is lehet). Fidibusszal meggyújtjuk (ilyenkor a lámpát eloltjuk), s türelemmel figyeljük, amíg a lángoló szesz kiég s a felolvadt cukor a tálba csepeg. Mikor ez a processzus befejeződött, utána öntünk két liter jó, forralt, fűszeres (fahéj, citromhéj, szegfűszeg) fehérbort, 1 liter forró teát, 2 citrom és narancs levét. Pár percig állatjuk, de vigyázunk, hogy ki ne hűljön. Jól megkeverjük, s megkóstoljuk, nincs-e híjja valamilyen irányban. Elég erős-e, elég édes-e vagy ellenkezőleg, túl erős, édes-e? Ha kell, segítünk a bajon, s azután puncspoharakba szűrjük a párolgó italt. A kívánatos gyümölcsökből mindenkinek adunk egy-két darabkát.
(Magyar Elek: Az Ínyesmester szakácskönyve, 1932.)