A város szomorú eseményei közé tartozik, amikor a lomtalanítás után hajnalban a köztisztaságiak összezúzzák a sokszor 100 éves tárgyakat, bútorokat.

Ha tehetem, mindig teszek egy kört, megnézegetem a kidobott kincseket, ezt-azt hazaviszek közülük. Sok-sok tárgy került így hozzám – erről a rajongásomról írtam már – és sok-sok barátom is így van ezzel, összeszednek mindenfélét lomtalanításkor. 
Fantasztikus dolgokat lehet találni, nem túlzás a kincs a szó.



Idén ráakadtunk egy magyar bőr és táskás cég több éves és több nyelvű levelezésére. Gyönyörűen fűzött mappákban ott voltak a cég számlái és levelei 1940-43-ig az utca kövén.
Afféle Amelie-érzés volt, amikor rátaláltunk egy kisfiú összegyűjtött kincseire, ólomkatonákra, lemezautóra, mindenféle apró és számára nagyon értékes dolgok gyűjteményére, amelyek sok éven át vártak jobb sorsukra, hogy majd emlékeket ébresztenek. Ehelyett a flaszterre szórva végezték.
Egy hagyatékot dobott ki valaki az édesanyja után. Egy élet összegyűjtött tárgyai, edényektől a zongora tartozékokig – sajnos utóbbiból csak egy-két darab – minden ott hevert az utcán, térdig gázoltunk a ruhákban. Méltatlan és szomorú volt, hogy az idős néni féltett dolgai mindenki prédájává lettek...



No, és ott voltak a bútorok, amit a "lomizók" szisztematikusan összegyűjtöttek és árultak. Lehetett art deco fotelt venni, régi tükröket, nyugágyat, és kredencet. Igazán értékes darabok találtak új gazdára. Egy lány úgy megpakolta a kis kacsát, azaz a Citroën-t, hogy maga az autó alig látszott. Vicces látvány volt a konyhabútorral megrakott kicsi kocsi.
Nagy bánatomra nem vásároltam meg egy egész bőrönd csipkét, mert nem tudtunk megalkudni. Nagyon nehezen bocsátom meg magamnak.
Viszont találtunk kicsi szekrényt, nagyobb szekrényt, almás ládát, rolót, gránit "márkájú" tálat, Zsolnay bögrét, filmeket (vhs kazettán!), zongora kottatartót, vízmérőt, amit folyóknál használnak, és azért csipkét is, ha nem is egy bőrönddel – azaz mindazokat a dolgokat, amiket még be akartunk szerezni. Vízmérő talán nem volt a listánkon... Ez egy picit azért hihetetlen, hogy kvázi listával indultunk el, és sorra minden meglett, a zongorát kivéve. Be kellett érni a kottatartóval... (Később még látni fogjátok azokat, amelyek most kimaradtak a fotózásból, mert már felújítás alatt állnak!)

A hajnalok nagyon gonoszak lomtalanításkor. Összeroppantják a szép és néhol teljesen ép bútorokat. De jó volna az a garázsvásár! Vagy valamilyen más fórum, hogy ne kerüljenek a szemétre ezek a sokszor értékes, kézműves, csak esetleg pont nem divatos tárgyak. Nem tudom, mi volna a megoldás. Találkoztunk olyan cigányokkal is, akik az árvíz sújtotta Felsőzsolcáról jöttek, és táboroztak az utcánkban egy teljes hetet, hogy összeszedjék, amit lehet és rögtön el is adják. Valami ilyesmi irányba kellene gondolkodni... Közösen.