A kissé bulvárra sikeredett cím inkább térlélektani elemzés félét takar, a pihenés helyéről. Aki legalább két bejegyzést elolvasott már, tudja, hogy a térélmény és a nyugalom visszatérő és fontos kérdések számomra. Ezúttal a hálószoba kerül terítékre a mondott szempontok szerint. No és a cím sem pusztán szójáték csak...

A képen látható "beépített szekrény" (vagy csak megmentett ajtó) és a hozzá tartozó hangulat igencsak alkalmas volna, hogy valami efféle legyen a nyugalom szigete, ahova minden este boldog-fáradtan térhetünk meg.

A szép régi vaságy még megvolna hozzá (ha nem is ennyire fantasztikus, mint a mellékelt) csak éppen helyünk nem lesz egy kicsit is hasonlóra.
Az átalakításkor ugyanis a régi konyhát szemeltük ki hálónak, ami csendes, zöld udvarra néz, és ideális alvóhelynek ígérkezik, de nagyon kicsinyke. A mérete máris behatárolja a lehetőségeket.

Ám a hangulatával is gond van. Mindeddig valamilyen kolostori egyszerűségben képzeltem meghagyni szegényt, rideg padlóval (a korábbit lefestettük), mindent fehérben.
Egy napon viszont a férjem közölte, hogy nem szívesen költözik majd oda (nyárra vendégünk lakik ott), az ideiglenes hálónkban ugyanis gyönyörű reggelekre ébredünk, a dél-keleti fekvése miatt. A kolostori egyszerűségnek így lőttek, nincs mese, fel kell dobni a szobát, hogy mégis jó legyen oda megtérni, nyugovóra. Némi időt kaptam a kitalálására, vendégünknek hála. Gondolkozhatom tehát, hogyan lehet egy falomboktól sötét, kicsike szobát kellemes hálóvá alakítani. Méghozzá másképpen, mint eddig szerettem volna.

Igen ám, de a dolog ott kezdődik, hogy milyen is az ideális hálószoba?
Többször hangot adtam annak a meggyőződésemnek, hogy nyugalmasnak kell lennie. Éppen ezért szerencsés, ha van egy külön az alvás és pihenés számára kialakított helyünk és még szerencsésebb, ha ez párhuzamosan nem könyv- vagy ruhatároló is egyben. Sok esetben erről szólnak a kortárs minimalista építészet letisztultságra törekvő megoldásai, ha nem is mindig lakályosan.

Próbálom konstruktívan nézni a lehetőségeinket: adott egy zöld árnyas — ennél fogva hűvös —, kis helyiség, ahova éppen a mérete miatt sem túl sok könyv, sem túl sok ruha nem fér be, ellenben helyet kap egy igen kényelmes ágy. Rendelkezik egy (aránytalanul) nagy ablakkal és egy kis kamrával (még konyha korából). Az ablaktól indultam. Régi típusú bérház ablak, szép lesz majd rajta egy nagymamás csipke, de csak vitrázs jelleggel. Viszont kell egy sötétítő, és nekem csíkos vászon anyagom van. Ez máris markánsan eltérő hangulatot eredményez, mint egy kolostoré... Ha csak ez az egy elem változna, már akkor is teljesen más a helyiség hangulata, mint az eredeti ötlet szerint.
Láttam valahol kézzel festett csíkos falakat, szintén kis alapterületű, de nagyon magas szobában, egészen különösen nézett ki, és régóta vissza-visszatérek ehhez a képhez gondolatban. Ez már merészebb változtatás volna.

A festés alternatívájaként ott van még a tapéta, amitől, bevallom, eddig meglehetősen idegenkedtem. Az állandósága miatt. Érdekes, az előző lakásban nem átallottam pompei vörösre festeni falakat és voltak ott más vad színek is, pedig festeni sem áll neki az ember hetente, a tapétát mégis túl nagy döntésnek éreztem. Viszont most a kezembe került egy olyan mintakönyv, amiből aztán tudnék választani... Ha tényleg tudok, itt hamarosan láthatjátok!

Onnantól kezdve, hogy a falra minta kerül nem csak a helyiség hangulata, de az optikai hatás változik meg. Ha ügyesek vagyunk, ezzel kiválóan korrigálhatjuk az esetleges kedvezőtlen arányokat.

Egyébként, meggyőződésem, és ez a legfontosabb információm, hogy a tér tágasságának érzetét nem a négyzetméterek száma adja. Bizonyára mindenki járt már olyan lakásban, ahol a berendezés minősége, az ügyes célszerűség, a jó érzékkel megválasztott belső kialakítás a tágasság érzetét adta.
Ha sikerül összehangolni a helyiség és a bútorok arányát, máris határozottan javítunk a térérzeten.

Egy, a miénkhez hasonló szobának jót tesz, ha a mennyezet sötétebb árnyalatot kap, ez valamelyest lenyomja a magasságot. Ha a felületet 1/3 - 2/3 (vagy bármilyen más illő) arányban megtörjük, pl. egy bordűrrel, egy szegélyléccel, stukkó csíkkal - megint csak változtattunk az optikai hatáson.
A függőleges csíkozás ezzel szemben nyújtja a helyiséget, ahogyan az alakunkat is az ilyen ruha, azaz magasabbnak látszik majd, a vízszintes pedig összébb nyomja és tágítja (az említett példámnál a mennyezet szép királykék, azaz sötétebb, azért működik).
A nagy virágos minták impozáns hangulatot adhatnak, de csak nagy felületen él meg egy ilyen dekor. A kicsi minták épp ellenkezőleg: kis helyiségekben érvényesülnek jobban.
A világos színek növelik a teret, a sötét színek szintén csak nagyobb térben előnyösek, a kicsit összenyomják. A szimmetriák és az asszimetria színekkel is játszható. A nagyon furcsa arányú, erősen téglalap alakú szobákban például szokták a rövidebb falakat sötétebbre festeni ezzel is szelidítve az aránytalanságot. Nyilván mindezek irányadók csak, és sokszor az kánontól eltérő, egyedi ötletek kiválóan működnek.


Belsőépítészek azt tanácsolják, hogy kis tér esetében tartsuk szem előtt annak előnyeit: a meghittséget, az intimitást, azt, hogy minden könnyen elérhetően a kezünk ügyében van, és a berendezéséhez vegyük alapul a már bevált, klasszikus kis tereket, a hajókabint, a lakókocsit.
Itt tévedtem én a kolostori cella ötletemmel!
Az arányosan berendezett kis térnek sokkal inkább lesz sajátos légköre, hangulata, mint a gyéren bútorozott helyiségnek, ahol a tér szűkössége sokkal inkább megjelenik.

Amennyiben sikerült alapos vizsgálat után kitalálni, mi a legszerencsésebb kialakítás a helyiség egészét illetően, térjünk még vissza a hálószoba funkciójához.

Korábbi cikkekben már írtam arról, hogy túl a nyugalomra, pihenésre alkalmas mivoltán a karaktere sem elhanyagolandó. A legtöbb ember azzal érvel, hogy legyen benne egy jó ágy, hisz az ott töltött idő java részét úgyis alvással töltjük. Csakhogy nem elhanyagolható az az esti idő, amikor számba vesszük a napunkat, sem a reggeli ébredésünk, amelyek igencsak meghatározóak az ébren eltöltött időnket illetően.

A háló kialakítását esetleg azért is elhanyagolják, mert magánszféra, úgysem látja senki. Sokan a lakásukat "másoknak" rendezik be, státuszszimbólumnak, vagy magazinokból vett másolatként, nem pedig a személyiségükből fakadó alkotásként. Így előfordulhat, hogy a háló már csak afféle kötelező, nem fordítanak rá különösebb figyelmet.

Ha pedig nincs külön háló, még érdekesebb a helyzet. Terrence Conran belsőépítész így ír erről: „Még jó barátaink házában is a magánszféra megsértésének bizonyul, ha hívatlanul belépünk a hálószobába, pedig a XVII. században (...) még fogadószobaként használták. Mintha bizony az ágyunk szégyellnivaló hely volna, nem csupán azért, mert általában szeretkezéseink helye, hanem legintimebb gondolataink, álmodozásaink színtere. Ezért van az, hogy amikor a hálószoba a nappali szerepét is betölti, tulajdonosa mindent elkövet, hogy elterelje róla a figyelmet, s az ágyat kanapénak álcázza.”


Miután Conran kifejti, hogy a hálószoba a modern kor hajnalán az „intenzív por és bacilusellenes hadjárat” célpontjába került, és ennek kis híján a romantika is áldozatul esett, így folytatja:

„Alapjában véve az alvást a tisztasággal társítjuk gondolatban (...), ugyanakkor a hálószobának tagadhatatlanul van érzéki oldala is, amit egyesek igencsak hangsúlyozni igyekeznek, és ami ellentmondásba kerülhet a tisztaság, szűziesség légkörével. A fehér levegős hálóban a szex lehet egészséges és igen hatékony (...) ugyanakkor a sötét, lefüggönyözött ággyal, sokkal szenvedélyesebb, ritkább élmény ígéretével kecsegtet. Talán többnyire ezért nem dicsekednek az emberek a hálószobájukkal — túl sokat elárul. Nem meglepő, hogy olyan sokan inkább az illedelmes hálószoba mellett voksolnak, ami nem sokat árul el — virágos, fidres-fodros, „nőies”, ugyanakkor érdekes módon valahogy mégis szexmentes.” (Conran: Belsőépítészet)
A hitvesi ágy szimbolikus jelentőségével folytatja, amelynek manapság már nem vagyunk tudatában és innen folytatom majd én is.

Valahol muszáj lezárnom ezt az amúgy is elég hosszúra sikerült fejezetet, remélem, betölti inspiráló, gondolatindító szerepét. És még a cím sem lett teljesen megtévesztő...
 
Babarczy Veronika