Amikor megnéztünk egy lakás és megtetszett, azonnal megterveztem a berendezést. Már ott helyben, azután pedig 3D-ben dolgozom ki az átalakítást, a berendezést és a variációkat. Ez felesleges munkának tűnhet, ha például elviszik a lakást az orrunk elől. Ugyanakkor remek ujjgyakorlat. Hozzáteszem, a pár megnézett lakásból csak háromról készült terv, annyira azért nem vittem túlzásba.

nappali.jpg
Az új lakásunk tervei természetesen elkészültek, rögvest a szerződéskötés után. De mindeddig érlelgettük, variáltuk. Persze még közel sem véglegesek, főleg a berendezést illetően, de a felújítás ezzel már elindulhat. Hogy izgalmasabb legyen, legtöbbször a már ismert fotókkal együtt láthatjátok a változásokat.

Alaprajz az eligazodáshoz:

alaprajz_.JPG

alaprajz_udvari front_nagy.JPG


Előszoba
Belépéskor ezt látjuk. Az új előszoba is egyszerű lesz. A férjem szerint maradjon szellős.

IMG_7515_.jpg
Balra gáz-, és villanyórás szekrény, jobbra nagy régi falifogas kerül (a tükör jelzi). Valószínűleg 2 keskenyebb komód is lesz balra, tükörrel. Szép lesz. (Reméljük, nem kerül oda a cirkókazán...).

eloszoba2_.JPG



Étkező
Ékessége a képen látható térelválasztó, amivel terveink vannak.

IMG_0758.JPG
Annyit elárulunk, hogy a bal oldali falat a tervek szerint bontjuk, a térelválasztó pedig új funkciót kap. Erről majd később, ahogy a teljes konyhatervről is! A látványterv egyelőre az étkezőt mutatja helyesen. A háttérben a konyha még elnagyolt, de arról külön beszámoló lesz hamarosan.

etkezo.JPG


Hálószoba
Logikátlannak tűnhet, hogy a hálószoba nem a fürdőszobához került. Ennek két oka van 1. az udvari front csendes, 2. különböző időpontban fekszünk le, így az éjszakai fürdéssel nem zavarjuk egymást, 3. ha igazán nagy vendégség van akkor pedig összenyitható a két nagy szoba. Ha szállóvendégünk lesz, ő a nappaliban alszik majd. No, őt zavarjuk... 

halo1.JPG
A berendezében van egy olyan változat is, amikor az ágy a szekrények helyére kerül, a falhoz tolva, mellé a két éjjeliszekrény. Mindkettőnek van előnye, hátránya, még hezitálunk. A szekrényekbe szeretnénk helyi világítást, hogy könnyű legyen megtalálni a ruhákat. 
(Gondolkoztunk gardróbon, lecsípve a szobából egy darabot, de így olyan jó tágas, hogy marad az eredeti tér.) 

halo2.JPG

Kamra, WC
Nagy átalakítás nem lesz. A WC-be kis kézmosó kerül, no meg valamilyen kreatív újság- és könyvtartó. A kamrába pedig sok-sok polc okosan, hogy minden elférjen, befőttektől a porszívóig, partvisig, vasalódeszkáig.

kamra WC.JPG
Hamarosan folytatjuk a virtuális túrát, bekukkantunk a konyhába, majd bejárjuk a két nagy szobát, és a fürdőszobát is.

                                                                                                                                         Babarczy Veronika