Erősen gyakorlati szempontokkal folytatom a lakáskeresős sorozatot. (Korábbi részek: itt és itt.)
Azaz mire figyeljünk, amikor lakást nézünk.

Nekünk annyiban könnyű dolgunk van, hogy egy adott városrészben, annak is egy pár utcára leszűkített területén keresgélünk. Ennek az az oka, hogy így sikerült kompromisszumot kötnünk: a férjem nem akar kertes városrészbe (pl. Hűvösvölgy) költözni, én pedig nem akarok divatos (és hangos) pesti utcába (Király u. és környéke). Marad a csendesebb, kertesebb, de a városhoz közeli budai rész.


1. Helyismeret
Megkönnyíti a keresést – pontosan ismerjük a házak állagát, elhelyezkedését, a zajfaktort, stb. Így könnyebb keresni. Másfelől viszont, minél inkább behatároljuk, mi érdekel, annál inkább leszűkítjük saját lehetőségeinket.
A profi ingatlanos a lakáskeresés szempontjait így foglalja össze: Location, location, location! - azaz mindenek előtt az elhelyezkedés a legfontosabb. Nem a méret, nem az állag, hanem az, hogy hol van a lakás. Ha rám hallgatsz, kisebb és rosszabb állapotút választasz, de jó helyen.Egy-egy kerületen belül lehet tudni, melyek a jobb utcái, melyek az elhanyagoltabbak. Alpont ide még a zaj kérdése. Ha nem tudod, melyik utcáról van szó, vedd a fáradtságot, menj oda, és nézd meg magadnak.(Jobb, mint a google, mert valódi benyomásaid lesznek!)


2. Fekvés, tájolás
Nagyon fontos! Első lakáskeresők gyakran megtapasztalják, milyen az, amikor nem veszik figyelembe a fényviszonyokat, és mondjuk éveket lehúznak egy sötét lyukban. Ami ugyan tök jó helyen van, de a fény hiányát semmi nem pótolhatja. A mostani lakásunk napi 7(!) óra direkt napot kap. Nehéz innen indulni, mert városi viszonylatban nem gyakori az ilyen adottság. De kitartóan keresünk!
Az északi fekvés a legrosszabb, napot sosem kap. Ellenben kamrának kiváló. A keleti egy fokkal jobb. érdemes hálószobát fordítani arra. A déli és nyugati a legkedveltebb, de vigyázni kell, a túlzott meleg és a forró nyári nap is okozhat gondot.

tea.jpg
3. Fűtés
A sorban következő szempontként a fűtést adnám meg. A házközponti például részemről kizárva. Vannak gyönyörű, impozáns polgári lakások, ahol a havi fűtésátalány eléri a 40 ezer forintot is. Ezekben a házakban általában elöregedett a lakóközösség és esély sincs, hogy egy takarékosabb rendszerre lehetne cserélni a meglevőt. Így évi 400 ezerre  is kijöhet a fűtés. Megéri? 

A konvektoros fűtés meglehetősen pazarló, de úgy tudom, létezik olyan kazán, ami konvektor helyére beszerelhető, és ellátja a korábbi rendszert. Külön engedély nem szükséges a beszereléséhez. Nyilván cirkóra is lehet váltani, de ez legtöbb esetben nagyon magas költséggel jár. Csak akkor érdemes vele foglalkozni, ha hosszabb távra tervez az ember, hogy megtérüljön.
Gyakori még az öreg lakásokban a héra, ami cserépkályhába vezetett gázfűtést jelent. Sokan szeretik. Én még nem próbáltam. Helyette szívesebben választanám a vaskályhát. Egyrészt nem igényel csontszáraz fát, másrészt pillanatok alatt felfűthető és látszik a tűztere. ami külön érdem.
A korszerű elektromos fűtést is jónak tartom jól szigetelt házak és nyílászárók esetében. Persze ilyennel általában nem találkozik az ember, maximum maga beszereltetheti.

pesti hazak_fortepan.jpg
4. Emelet

Legalább olyan komoly megfontolást igényel, mint az eddigiek. Szívem szerint magas földszinttől, vagy első emelettől keresek, de mivel akadnak néha szuper kertkapcsolatos lakások, nem mindig zárom ki a keresésben a földszintet. A szuterént mindig!
A földszintesnél is érdemes nagyon körültekintetően vásárolni, mert az esetek nagyon nagy részében ezek a lakások nedvesek.
A tetőtér nagy kísértés, művészi manzárdok jutnak eszünkbe, de a globális felmelegedés miatt nem javallott. Eladni sem könnyű.

5. Erkély, kilátás
Ha valamiről le tudok mondani, akkor ez a kettő az, sorrendben. Jó volna, persze, de ahogy fentebb  írtam, inkább az elhelyezkedést részesítem előnyben. Pedig irtó jó kis burjánzó zöld szigetet, fűszerkertet, és pihenősarkot alakítanék ki, ha lenne egy darabka földem... Még ha az erkélyen is.


6. Közös költség
Ehhez a kérdéshez szorosan hozzátartozik a ház állaga témakör is. Meggyőződésem, hogy ha egy társasház 2013-ban ramaty állapotban van, akkor az jelzi, a nem jól (együtt)működő házközösséget, közös képviselőt. Legalább is hosszabb periódusra így lehetett. Ugyanis számos pályázati lehetőség, megtakarítás segíti a lakóközösségeket. Akik nem éltek ezzel, ott esetleg gond lehet a ház működésében. Persze van az a budai villa, ahol az ember nagyvonalúan átlép ezen a kérdésen...
A közös költség alakulásába már maga a lakás is beleszól. Ha például nincs saját vízóra, akkor valamilyen (sokszor bonyolult) elszámolás alapján a vízdíjat a közösből számítják. Egy saját vízóra beszerelése máris csökkenti a költségeket. Egy jól működő házban általában 10 ezer forintos közös költség tartozik 50-60 nm-s lakáshoz.

7. Társasház vagy osztatlan közös tulajdon
Inkább budai házaknál találkozni vele. Azt jelenti, hogy a ház jogilag még nem társasház, az udvar a kert, sőt, maga a lakás is közös tulajdon. Ha bármi gond, anyagi kár van, közösen kell megoldani. Általában az összes tulajdonostársnak elővásárlási joga van, ami az értékesítést is megnehezíti.

Hasonló kérdésekben, vagy ha bármiben elbizonytalanodunk, rendszeresen kérjük dr. Pletenyik Zoltán ügyvéd tanácsait. Nem mellesleg megjegyzem, nagyon sokat érhet egy jó tanács vásárlás előtt, olyannyira, hogy érdemes megfizetni is.

Weiss Manfréd Vállalatok elismert nyugdíjpénztárának bérháza
8. Zárt lépcsőház, körfolyosó, függő folyosó
Sokaknak fontos szempont, hogy a lakásuk előtt nem mászkáljanak a többi lakók. Ezért a zárt lépcsőházat részesítik előnyben, amikor csak a bejárati ajtó nyílik egy közös térből.
A budapesti házak nagy része azonban inkább a másik két kategóriát kínálja. Ízlés kérdése. Ha nem zavar, hogy jó étvágyat kívánnak a nyitott ablakon, akkor hajrá!

9. Nyílászárók
Szintén szempont lehet. Manapság sokan szeretik műanyagra cserélni a gyönyörű patinás ablakokat. Ettől sajátosan eklektikus képet kap egy-egy ház utcafrontja. Hozzáteszem, nem előnyére. A témáról korábban már írtunk, érdemes elolvasni.

Ősz
10. Burkolat
Természetesen maradjon meg az eredeti parketta! És a régit semmiképpen sem kéne kicserélni. Sőt, a háború előtti cementlapot sem. Sokan sajnos azonnal kidobnak mindent, ami elöregedett, mert nálunk (még) nem gyökerezett meg újra a szemléletmódban, miként lehet ezeket igényesen megmenteni. Szakembereket szívesen ajánlunk, keressetek bátran!

burkolat2.jpg                                        Herédi Mónika felvétele budapesti lépcsőházból
11. Kamra, pince
Jó ha vannak! Sosem értettem azokat a felújításokat, amikor a kamrát kikapják. Hisz óriási kincs egy városi lakásban. A pince is az. Magyar Elek, a magyar szakácsművészet máig csúcs figurája hosszasan ír a 30-as években megjelent szakácskönyvében édesanyja pincéjéről, aki minden ősszel elvermelte a télire való zöldséget az V. kerületi Semmelweis utcai pincéjükben.

12. Extrák
A régi budapesti bérházak csodát rejtenek, de így van ez minden meglett korú épülettel, legyen az faluban vagy kisvárosban. Spaletták, egy-egy szép faablak, falmélyedés, különleges térszerkezet, mennyezeti stukkó, lábas kád, míves cserépkályha, eredeti parketta, vagy gerenda, régi cementlapok - mind-mind érték. Ne cseréljétek ki, hanem újítsátok föl! Megéri.
Sokan tanácsolják azt, hogy a lakás megtekintése után érdemes újra elmenni, beszélgetni a  szomszédokkal, az utcabeliekkel. Megnézni a házat több napszakban is, mikor hogy süti nap. (Télen és nyáron más az íve, azt is érdemes figyelembe venni.)

És ha kicsit is komolyan gondolod a vételt, érdemes azzal kezdeni, hogy lekéred a lakás Földhivatalnál nyilvántartott tuladoni lapját. Ezt a helyrajzi szám alapján bárki megteheti, sőt ingyenes betekintésre is lehetőség van. Ha biztosra akarsz menni, bízd ezt is ügyvédre, aki azonnal tájékozódik arról, van-e a lakáson bármilyen teher – például jelzálogbejegyzés, ami azt jelzi, hogy a tulajdonosnak valamilyen hiteltartozása van, amit valamilyen módon rendezni kell ahhoz, hogy az ingatlan eladható legyen.

                                                                                                                                         Babarczy Veronika

Folytatjuk!