Még nem akartunk belevágni a konyhafelújításba. A tavalyi fürdőszobás élményünk (cikk itt és itt) után inkább összeszorított foggal, de még egy évet ki kell bírni – mondogattuk. Aztán, ahogy egyre többet tájékozódtunk az árakról és lehetséges megoldásokról, mégis belevágtunk. Tanulva a korábbi rossz tapasztalatainkból, nagy igyekezettel próbáltuk elkerülni ugyanazokat a hibákat. Jobban odafigyeltünk az akciókra. Nem hagytuk magunkat rádumálni semmiféle szuper ajánlatra, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett. És jobban ráhagyatkoztunk a megérzéseinkre. Munkást is körültekintőbben választottunk. Csak olyanokkal álltunk szóba, aki magyarul vagy angolul folyékonyan kommunikál. Végül egy magyar srác, Laci kapta meg a lakásunk kulcsát.
Három kikötésem volt: a konyhaszekrények legyenek a megszokottnál alacsonyabban, gáztűzhely legyen, és a tűzhely-mosogató-mozgótér háromszög legyen kisebb. Férjem javasolta a fa hatású laminált pultot, így a sötét dió színt ellensúlyozva fényes fehér szekrényekben állapodtunk meg. Alaposan utánajártunk az áraknak, végül az Ikeától rendeltünk bútort. A konyhagépeket magunk választottuk, amit nagyon élveztem. Kifejezetten érdekes volt összevetni a pénztárcánknak megfelelő darabokat energiafelhasználás és zajszint alapján. Az egyetlen probléma a tűzhellyel volt: a beépített gáztűzhelyek többsége úgy 5 cm-re kiemelkedik a pultból, úgyhogy inkább szabadon álló, kétajtóst választottam.
Büszkén újságoltam a férjemnek, hogy ez így mennyivel olcsóbb, mintha külön vennénk beépíthető sütőt és tűzhelyet. Ráadásul türkiz, magenta, padlizsán és rubinvörös színekben is kapható! Már éppen le akartam adni a rendelést a kiválasztott darabra a boltban, amikor rájöttem, hogy a mi életstílusunkhoz a két ajtós tűzhely nem működik, mert a felső ajtó csak a grill, az alsó a sütő. Ez azt jelenti, hogy a forró tepsit szinte boka magasságtól kell felemelni, egy piskóta vizuális ellenőrzéséhez pedig majdhogynem le kell térdelni. Felvillant előttem a sütőtisztítás művelete, és láttam magamat bal környéken a földön támaszkodva, egy kézzel suvickolni a belső részeket. Kíváncsi lennék, más hogyan oldja meg a két ajtós sütővel! A boltban határozottan lemaradizott az eladó, csak akkor kezdett kapisgálni valamit, amikor javasoltam neki, hogy szedjen ki két csomag lisztet alulról úgy, hogy nem ér hozzá egyik rácshoz sem. Mivel a konyhapult méreteit már leadtuk, nem tudtunk visszatáncolni és beépített tűzhelyre váltani. A keresés újra indult. Legnagyobb döbbenetünkre csupán két szabadon álló gép közül tudtunk választani. A nagyon olcsó keskeny volt, és a sütő része csupán két funkciós, ami aligha felel meg a modern elvárásoknak. A másik azonban – hét funkciós – a költségvetésünkhöz képest drága. Ráadásul öntisztító is, tehát képes olyannyira felfűteni magát, hogy a belső falakra rakódott zsiradékot hamuvá égeti, amit elég egy nedves ruhával kitörölni (tisztítószerek használata nélkül!). Hosszas tépelődés után ezt választottuk.
A padlóburkolatról dönteni még nehezebb volt. Nem akartuk, hogy túl sötét legyen a konyhánk, és azt sem, hogy nagyon steril. A színekkel Angliában óvatosan kell bánni, a mediterrán árnyalatok itt mindig szomorúbbnak hatnak, mert nem éri őket annyi napfény. A voksunkat végül barnás-szürkés laminált burkolat mellett tettük le, és az ajánlott egy réteg szigetelés helyett duplát tetettünk le. Egyrészt az alsó szomszéd kevésbé hall bennünket, másrészt melegebb így.
Tartottunk az összhatástól: fehér szekrény, fehér falak, diószínű munkalap és még barnás a padló is – hiába az üzletek végtelen kínálata, csak nem tudtunk csempét választani. Legyen tavaszias zöld? Esetleg élénkpiros? Tengerpartot idéző azúr, vagy csak simán natúr hatású? Leginkább a magyar Pataki csempék tetszenek, talán még a merész fémhatású kerámia. Olyan nagy és széleskörű a választék, képtelenek voltunk nekiugrani ennek anélkül, hogy egyben láttuk volna a konyhát. Eldöntöttük, hogy a csempézéssel várunk addig, amíg alaposan megismerjük otthonunk legújabb szegletét. Sokáig persze nem szabad halogatni – a szakik figyelmeztettek, hogy a főzés során keletkezett pára a falra tapadva jelentősen csökkenti a csemperagasztó hatékonyságát.
Felmerült még a cseppfogó üveglap lehetősége. Ilyenkor a vastag, sima vagy dombornyomott üveg egyik oldalát tetszőleges színűre festik, és a méretre szabott darabot felragasztják. Többe kerül, mint a csempe, de nincs fuga, ami bekoszolódhatna, és a konyhának igazán drámai külsőt kölcsönöz. Az egyetlen problémát a tisztíthatóság adja. A tükrökhöz hasonlóan itt is gondot okoz a tisztítás során keletkezett csíkok eltüntetése és arra is ügyelni kell, hogy ne karcoljuk meg.
Már évek óta tetszett a konyhaszekrény lábazatába építhető világítás. Szerintem kilenc darab LED lámpa még nem tett senkit ennyire boldoggá, mint engem. Nagyon hasznosnak bizonyul, például gyertyafényes vacsoránál nem nyomja el a gyertyák fényét, de jól jön akkor is, ha csak egy pohár vízért megyek ki a konyhába és nem akarom, hogy a mennyezeti lámpa elvakítson az éjszaka közepén.
A munkálatok megkezdése után pár nappal nyaralni indultunk és ígéretet kaptunk, hogy bármilyen probléma esetén a munkás azonnal hív minket, illetve minden nap végén kapunk majd fotót az adott állapotokról. A tervek alapján három héten belül elkészült volna a konyha, de rengeteg előre nem látott probléma jött közbe. Hiába az alapos terveztetés az Ikeával, senki sem tudhatta, hogy a falak és a padló ennyire nem egyenes. Több szekrényt is át kellett alakítani, az aljzatot ki kellett egyenlíteni. A konnektorokat nem lehetett rendesen a falba vésni. Az új mennyezeti elektromos pontot is csak kemény munkával lehetett kialakítani. Az Ikea kiszállította a konyhapult egyik elemét sérülten, a többit hiányosan. A mosógépről kiderült, hogy nem olyat vettem, amit az Ikea betervezett a bútorba. A munkásunk felfogadott egy kisegítőt, aki véletlenül letakarás nélkül festette ki a konyhát, így nemcsak az új padlót pettyezte meg fehérrel, de a szekrényekre is jutott belőle. Eközben a szomszédok egyre hangosabban és türelmetlenebbül panaszkodtak a zaj miatt.
Szabadságunk ideje alatt nem ment úgy a kommunikáció, ahogy elképzeltük. Laci meg akart kímélni minket a felesleges stressztől, ezért sokszor inkább nem konzultált velünk. Kész konyha helyett festékes dobozok, kartonlapok, por fogadott minket.
Esténként pedig építkezési koszra és látszólag minimális változásra hazatérni nagyon fárasztó. A konyhával párhuzamosan beépített szekrény is készült a lakásba, tehát az összes holmink két szobába volt bezsúfolva, és kupacokat pakolgattunk ide-oda. Közben folyton fogadkoztunk, hogy ilyesfajta átépítésbe soha, de soha többet nem kezdünk bele. A stressz mindenkire kihatott, én lelkileg ismét összeomlottam, mert felkészületlenül ért a csúszás, Lacira pedig azért, mert őt is várta a következő munka.
Szinte folyamatosan dolgozott, és bár három hetet csúszva, de elkészült a konyha, mi pedig ünnepélyes lecsókészítés keretében között felavattuk az új konyhánkat.
Napközben a szekrények és a padló veri vissza a ritka angol napsugarat, esténként a mennyezeti lámpa ad pompás fényt (nem is beszélve a padlóvilágításról!) A fiókok és az ajtók finoman záródnak, a fali szekrényeket is simán elérem. Nemsokára megérkezik az új pult, mi pedig megpróbáljuk kiválasztani a csempét.
Végre sort keríthettünk az egy éve csúszó lakásavatóra is. Nagyon jó volt vendégül látni a barátainkat, büszkén mutogattuk az eredményt, tálaltuk a paprikás krumplit, kínáltuk a pálinkát és elégedetten zsebeltük be a dicsérő szavakat. Az otthonunk kényelmes és otthonos, és mindezen tapasztalatokkal a hátunk mögött elmondhatom, hogy nem kell megijedni a felújítástól, csak nagyon-nagyon megtervezni.
Kiss-Takács Kati
P.S. A kontraszt kedvéért: innen indultunk:
fotó: a Szerző
