Legutóbb ott tartottunk a történetben, hogy Misi eltűnt.
Napokig azt sem tudtuk, hol van, sem telefonra, sem üzenetre, sem emailre nem válaszolt. Tisztaság helyett koszra érkeztünk haza, az otthonunk lakhatatlanná vált. A padlóra leterítettek ugyan egy lepedőt, de a többi (tévé, kanapé, szobaajtók) továbbra is fedetlenül álltak. Én naiv eleinte azt hittem, hogy reggel letakarnak mindent, este pedig leszedik! A munkások nem beszéltek angolul, ha hagytam üzenetet papíron, a cetli estére a kukában volt – de a bútorok továbbra sem voltak letakarva. Egyre nagyobb por ült le mindenen. Hiába csuktuk az ajtókat, ha valahova bementek (pl. a fűtés kiépítésénél ellenőrizni kellett a radiátorokat), maguk után már nem csukták vissza. Amikor hétvégén elcsíptem őket, számon kértem, hogy miért nem takarítanak. Miért nem fedik le a tévét, ha már a nappaliban is dolgoznak (befalaztattunk egy használaton kívüli ajtót), de erre magabiztosan jött a válasz tört angolsággal: Hétfő? Nincs por több hétfő!
Természetesen hétfő este is ugyanolyan kosz volt, mint előtte, egyre több koszos lábnyom a világos szőnyegen. Amikor Misi is visszatért, naponta kaptam az ígéretet, hogy másnap mindent letakarnak, de esténként csak az újabb lerakódott porréteget találtam mindenütt.
Még a munkálatok megkezdése előtt két dolgot tisztáztunk: bármilyen fontosabb döntés az én kezemben van, a munkások nem dönthetnek semmiről anélkül, hogy én rá ne bólintottam volna. Naná, hogy a vécét arrébb rakták és feljebb! A zuhanyfej tartót hiába jelöltem be a csempére egyértelműen, estére az írást a jelekkel együtt letörölték, és az akasztó legalább 25 centivel magasabbra került.
Hamarosan előkerült Misi. Fogadkozott, hogy minden rendben lesz, váratlan vészhelyzet adódott a családjánál és haza kellett utaznia. Értsem meg, hogy nem állt szándékában eltűnni, neki sem érdeke az ügyfeleit palira venni, és ez az egész mennyire kellemetlen neki. Misinek a jelek szerint nagyon hányatott sorsa van, hiszen amióta a mi fürdőnkön dolgoznia kellett, többször nem indult a furgonja, egyszer elromlott a telefonja, egyszer pedig a sim kártya, kétszer a gyerekét kellett orvoshoz vinnie, műtéte volt, abból lábadozott, majd beteg lett (elmondása szerint nagyon beteg), és amikor haza kellett utaznia akkor azt olyan gyorsan tette, hogy egy sms-re nem volt ideje (öt napon át). 
A fürdőszobán másfél hónapig dolgoztak, és a mai napig nincsenek kijavítva az apróbb hibák. Amikor a zuhanycsőre rámutattam, sőt, még fotót is küldtem neki róla aznap, hogy értesse meg az embereivel, elkezdett győzködni, hogy én akartam rossz helyre rakatni. A végén még nekem kellett volna rosszul éreznem magam, hogy 150 cm magas lévén nem akartam a zuhanyrózsát majd 180 cm magasra tetetni. A díszcsempéket a munkások addig rakták szépen amíg Misi a közelben volt, utána már nem volt fontos, hogy törött-e a mozaik vagy éppen ferde. A járólaphoz hiába használtak kérésünknek megfelelően sötétbarna fugát, mert a falak fugázásakor keletkezett fehér por szépen beleragadt. A mai napig nem tudtam kitisztítani, úgy néz ki mintha koszos világosbarnával lett volna kitöltve a lapok közötti hézag.
Jelenleg sakk-matt helyzetben vagyunk: Misi a pénzét akarja, mi a befejezett munkát.
Sokat gondolkoztam, hol rontottuk el, de kezdőként nagyon egyszerű hibázni! A következő felújításnál már tudni fogom hogy:
• Nem számít hogy az ismerős mit mond a szakember más munkáiról. Lényegtelen hogy milyen jól tud meszelni valaki, ha nekünk éppen egy jó burkolóra van szükségünk.
• A megbízott cég, vagy munkások lehetőleg környékbeliek legyenek, így kisebb az esély, hogy hatalmas, soha nem látott dugókba keverednek. Előfordulhat, hogy egy-egy brigád távolabbról érkezik, és önként intézik a saját szállásukat, de ekkor számolnunk kell azzal, hogy annak költsége a munkadíjba fog beépülni valahogy. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy az ajánlat még így is kedvezőbb néhány helyinél!
• A szakember referenciáit ellenőrizzük le személyesen, ne fotók alapján vagy telefonon! Ha a szakember referenciamunkái számunkra túl messze vannak, válasszunk másik szakembert.
• A saját tulajdonunkért mi vagyunk a felelősek. Ne bízzunk a szakemberben amikor azt mondja hogy majd ő letakar mindent (adott esetünkben a négy hónappal előtte lerakott parketta, a három hónapos hűtőszekrény ajtó és az egy hónapja festett ajtó bánta).
• A munkálatok előtt egyezzünk meg, hogy mi a miénk, és mit használhatnak a munkások. Nálunk létra, seprű, felmosó és műanyag dobozok a szekrényből estek a munkásaink áldozatául. Nem nagy összeg, de hatalmas bosszúság.
• Az angolt nem igen beszélő munkások kiszűrése szinte lehetetlen, még az angol brigádok is alkalmaznak kelet európai kezeket. Nem is fontos hogy beszéljen angolul egy vízvezeték szerelő – addig amíg telefonon elérhető egy megfelelő tolmács. Ezt a jövőben munkadíj megvonással tervezem szabályozni.
• Nem kell minden bútort, berendezést előre beszerezni, hogy legyen B opció, ha megváltozik a véleményünk. Kérjünk pontos munkamenetet, hogy tudjuk, mit hagyhatunk későbbre. Az én példám a radiátor: mivel nem tudtuk, hogy mekkora hely lesz, nem akartunk nagyot választani, viszont amit elhoztunk az keskenynek bizonyult. Ha tudtam volna, hogy ráérek később is megvenni – ellentétben Misi javaslatával –, akkor vásárolhattam volna szélesebbet.
Hallottam már magyartól és angoltól is: az első lakásodat az ellenségednek, a másodikat a barátodnak, a harmadikat magadnak rendezed be/építed. A férjemmel mi ezt az elsőt is saját magunknak rendeznénk be, ezért még mindig bosszankodom, amikor ezek az alig észrevehető problémák eszembe jutnak.
Azért kicsit enyhíti a fájdalmamat, amikor fürdés után leveszek egy felmelegített törölközőt a szárítóról, és a kádból a padlófűtés által felmelegített kilépőre lépek. Az ablakon ugyan még nincs függöny, de már nem rohanunk, egyelőre ismerkedünk a lakásunk legmodernebb helyiségével, és biztos vagyok benne, hogy pontosan tudni fogjuk, amikor a leginkább odaillő darabot megtaláltuk.
Fotó: Knáb András László
