Örömmel adhatok hírt arról, hogy végre felkerültek képek a szobafalunkra. Jogosan kérdezhetnétek, mitől olyan nagy dolog ez.
Néhányan biztosan észrevettétek, hogy áruljuk a lakásunkat (ugye, el tudjátok képzelni, micsoda lehetőség egy újabb felújítás!), a Facebook oldalra is feltettem. Gondolom, nem kell nagyon magyaráznom, hogy ha kifelé áll az ember szekere rúdja, akkor már inkább előre tekinget, mint visszafelé. A tervezett képfal viszont annál sokkal jobban izgatta a fantáziámat, hogy a fentiek miatt letennék róla.
Gyerekkorom óta gyűjtök képeket - eleinte fotókat vágtam ki a Fotóművészet c. lapból, régi National Geografic-ból, később képeslapokkal bővült a gyűjtemény, aztán jöttek a saját fotók. Begyűjtöttem fotós-, grafikus barátok munkáit, végül jöttek a férjem zseniális képei.
Volt honnan válogatni tehát. Éppen ettől volt olyan nehéz és hosszadalmas kitalálni, mi is kerüljön a falra.
Beszereztem padlásról és a Vateráról régi képkereteket az újak mellé – cikk is készült a készülődésről –, és megkezdődött az a lassú folyamat, amikor a képek megtalálják a keretüket, majd egymás társaságát. Eleinte úgy terveztem, hogy a régi kereteket átfestem, de most első körben azokat használtam, amelyek épp a patinájuk miatt érdekesek. Némelyik szabálytalan, sérült, kopott, és épp ezért szép.
Régóta terveztük, hogy nekiállunk a dolognak, voltak is közös képválogatások, de csak nem sikerült a végére jutni. Kellett egy nap, amikor egyedül voltam otthon. Nekiláttam. Először a padlóra rakosgattam a lehetséges darabokat, aztán élesben, szemmértékre kezdtem a falra szögelni őket. Sajnos sokan kiestek az első forduló után, mégsem illettek bele az összképbe. Sebaj, majd egy nagyobb lakásban...!
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem határozottan nehéz szöget verni a falba. Rossz érzés. Mintha tönkretenném a szép tiszta felületet. Eleinte nem is ment lazán a dolog, de aztán ráéreztem, és a végére egészen közel kerültem ahhoz a keresetlen kavalkád hangulathoz, amit eleinte elképzeltem. (Picit azért szögletes maradt a szerkesztés, de elsőre akkor is elégedett vagyok! Nem beszélve arról, hogy főpróbának is kiváló egy ilyen kísérlet, legközelebb már sokkal lazábban állok hozzá.)
Nem csak keretes megoldást alkalmaztam, bizonyos képeket iratcsipesszel szögeltem fel. Lehet, hogy túl puritán megoldás, de egyes képeknek jót tesz.
Azt viszont nem gondoltam, hogy ennyire nagyon megváltozik a lakás hangulata a képektől. Persze elméletben tudtam, de érdekes volt gyakorlatban megtapasztalni. Picit összehúzta a teret az új fal, alacsonyabb is így a szoba. Ellenben mindent megér, hogy nagyon jó nézegetni a képkavalkádot, és végre nem dobozban pihennek a kincsek.
Babarczy Veronika
* Ami erősen befékezte ezt a projektet is, és tulajdonképpen minden mást, egyrészt a férjemmel közös lesérülésünk volt, amiről írtam karácsonykor. Szerencsére már jobban vagyunk, de igen lassú a regenerálódás. A másik ok, hogy tényleg a költözésen jár az eszünk. És további változás az is, hogy pár remek írótársunk, akik eddig aránylag rendszeresen hoztak cikkeket, most szabira megy - ki baba miatt, ki fáradtság okán, stb. Szóval kevesebben is vagyunk.
De azért lelkesen folytatjuk, tartsatok (ki) velünk ti is!
