Minden nagyon jól alakult. A december a szokásosnál enyhébbnek ígérkezett munka szempontjából, úgy tűnt, végre lesz időm eltüntetni a még mindig félkész "szigeteket" a lakásunkból. Már a gondolattól is boldog voltam. És természetesen díszítésre is készültem. Mire mindent szépen elterveztem, pár hete lesántultam, és ágyhoz kötve, dühöngve-bosszankodva kellett tudomásul vennem, hogy a projektnek annyi. (Itt állhatna egy hosszabb kitérő az egészségügyi állapotokról, és a reumatológusokról, akik közül egyik sem volt olyan tökös gyerek, hogy kitalált volna valami megoldást nekem Karácsonyra. - Nincs mit tenni - mondták. Majd elmúlik. Stb.)

delacroix.jpg

Volt időm tudomásul venni, hogy az idei Karácsonyunk más lesz, mint az eddigiek. Nagyon más. Nemhogy nagytakarítás (bár egy drága barátnőm erre is bejelentkezett), és lakásdíszítés nem lesz, de az alapvető tevékenységek is kimaradnak, mint vendégjárás, tisztességes vendéglátás. Akkor jött az újabb meglepetés: múlt héten elrúgták a férjem lábát focimeccsen és egy lufi nagyságú bokával tért haza, amit azóta felpolcolva tartunk.

És akkor a barátaink sorra bejelentkeztek nagybevásárlásra, házhoz érkezett a megrendelt élelmiszer szállítmány. Még a bejgli is díszcsomagolásban. Mostanára tudok annyit bicegni, hogy valami ünnepi étek azért készül. Maximum sokat ülök közben.

ormotlan.bmpA rengeteg "szabadidőnkben" olvasunk, filmeket nézünk, és egy ágyra átalakított alkalmi asztalon játszunk - dominót, sakkot, kártyát. Délután még elkészítjük az immár saját hagyományunkká vált házi marcipános bonbonjainkat (ugyanezen az asztalon...), rumos mazsolával és szilvapálinkás aszalt szilvával megtöltve, csokiba mártva, a korábbi cikkünkben leírtakhoz hasonlóan. Az esti díszítés borostyánágakból áll majd, sok-sok mécsessel, és persze a kis ezüstfenyő. A vacsora egyszerű lesz, az ajándékozást pedig Vízkeresztre halasztottuk.

Érdekes karácsonyi ajándék ez. Óhatatlan, hogy az ember ne gondoljon bele, micsoda kincs az épség! Hogy ne értsen meg egy picit többet az öregségből, a kiszolgáltatottságból. És ne legyen még inkább hálás a barátokért, akikre minden körülmények között számíthat.


Babarczy Veronika