Eléggé vártuk, hogy eddig a bejegyzésig eljussunk... már mesélem is, mivel teltek az elmúlt munkás hónapok.
A korábbi beszámolónkban még csak a legelső sokkoló fordulatról tájékoztattunk. Jó, ez így hatásvadász mondat, mintha további rémtörténetek következnének a felújítás pokoli bugyraiból. A mai magyar építőipar inkább a lassú kivéreztetésre állt rá a türelem rendkívüli erényére tanítja az arra nyitott és bátor vállalkozó szelleműeket.
Az első kudarc után mi például az egész nyarat végigdekkoltuk, sóhajtozva a 40 fokos melegben, hogy milyen jó volna ez nekünk a vakolat száradásához. Szeptember végére találtunk olyan csapatot, akik végre belekezdtek a munkálatokba. A többi megkérdezettnek csak 2018 elejétől lett volna hely a naptárjában. Ismétlem, májusban volt ez a válasz a megkereséseinkre. No, de az a nap is eljött, hogy végre elindult a projekt, eleinte elég jó tempóval. Aztán kezdett szakadozni a ritmus, de erről később mesélek.
Az első fázis valójában a kipakolás volt, ami tavasz végén lezajlott – abban a hiszemben, hogy ugye, mindjárt jön a kőműves, az a jó ember, az ég áldja…. Még az a szerencse, hogy ismertem a helyiséget, így nem szállt inamba a bátorság attól, amit ott találtunk, sőt, egyenesen még izgalmasabb kihívásnak ígérkezett ez a vállalkozás. (És akkor még nem is tudtuk, mennyire...). A felújítás egy olyan műfaj, ahol a pusztulásból születnek a leglátványosabb megújulások. Mutatom, honnan indultunk:
Csak ekkor tárult fel igazán a falak szomorú állapota, miután kipakoltunk. Mondom, már-már inamba szállt volna a bátorság...
A hosszabb nyári várakozás arra is alkalmat adott, hogy alaposan átrágjuk az alaprajzi variációkat, amit „modelleztünk” is magunknak a helyszínen (lásd: alább a fotókon, épp a fürdőszobát találjuk ki). Mutatok pár alaprajzi változatot, hogy belelássatok a tervezés munkafázisába, ami az egyik legjobb rész. Rögtön az első maga Az elfogadott alaprajz. Ez olyan megfogalmazás, mintha egy megrendelő fogadta volna el. Tulajdonképpen így is volt, hiszen magunkkal ugyanúgy bántunk, mint a megrendelővel, azaz, addig nyüstöltük a dolgot, amíg a nekünk legjobban tetszőt hoztuk ki belőle.
A korábbi 2 helyiséges beosztást előttünk már átalakították 3-as osztásúra, de nekünk sehogy sem tetszett a befejezetlen fürdőszoba elhelyezése, és addig-addig pakolgattunk, amíg a korábbi bejárati ajtó helyére nem komponáltuk. Ugyanis eredetileg két bejárat volt, és a vastag falak így lehetővé tették, hogy az egyik korábbi ajtónyílásban egy kis zuhanyfülke kapjon helyet.
A kisebbik boltíves helyiségbe került a konyha, tiszta és koszos mosogatóval, és a műhely rész. Tehát ezután nem kell az otthoni konyhámban betonoznom, textilt festenem, papírmaséznom! Itt mindent lehet.
A belső, utcafronti helyiség pedig szakmai, baráti alkalmak, work-shop és más közösségi események befogadására alkalmas.
A bejáratunknál levő zárt folyosórész szintén kap majd funkciót, részben tároló lesz (korábban is az volt, lásd: a barna faajtó a fotón), részben kiülő, dohányzó.
Visszatérve a falak feltáruló tragikus állapotára, mivel egykor a helyiség napi használatban volt és rendszeresen fűtötték, szellőztették, ven volt gond a helyiséggel. Már csak azt kellett kitalálni, hogyan hozzuk helyre az elhanyagolt évek okozta károkat. Az egyik, Hülber Attilával közös korábbi munkánk hasonló feladat volt: ott egy közel 300 éves épületnek kellett új életet adni. Mivel Attila szigetelőanyagok szakértőjeként dolgozott néhány évet, biztos kézzel nyúlt a legjobb anyagokhoz.
Tudtuk, hogy a 150 éves épület szerkezeti elemeit, a boltíveket, a vegyes falazatot, a rusztikus falfelületeket, a meszelt falakat, és természetesen a régi nyílászárókat is szeretnénk úgy megmutatni, mint eredeti, szép részleteket, amelyek sajátos karaktert adnak a helyiségnek.
A java még csak ezután következett!
