A Tavasz bezúdult az ablakomon, felkapta a hajam, virágillatú táncot lejtettünk a szoba közepén, minden porcikám bizsergett, bódultan dőltem a karjaiba…
Mikor is volt ez? Nem az idén, az biztos.
Ma csak a szürke égre kancsalítok fel, oda képzelek mindenféle vidám bárányfelhőket. Virágillatot meg akkor érzek, ha a kisfiam a húsvéti sikeren felbuzdulva megint előkapja a parfümöt, és „megönt”, ahogy errefelé mondják (Nógrádban). A madarak és a kibúvó levélkék ígérgetnek ugyan valamit…
Igen ám, de a függönyök! A virágmintás függönyeink – amolyan gyógynövény-termesztőnek valók: mezei és erdei virágok sorjáznak az egyszerű nyers szín pamutvásznon, ráérősen hosszú szárukkal – különleges aktualitással vidítgatják a szíveket. Már ha a szívek fogékonyak az ilyesféle vidításra. Az enyém igen, ha jól odafigyelek. Jól odafigyelek a zuhanyfüggönyre is, az egészen új darab, és a mintájában több rétegben sorakoznak megnyugtató, fürdőszobába való színű, szintén hosszú szárakon illegő virágok.
Vágyom egy Tavasz után.
A minap egy rádióműsorban azt hallottam, hogy lovas nemzet ide vagy oda, a honfoglaló magyarság ábrázolásaiban igen ritka a ló. Mindenféle állat egyébként. Sokkal gyakoribb motívum – ezek szerint ama nép művészete is elsősorban díszítőművészet – a virágoké. A fülem hegyeződött, ki tudja, miért. És tűnődni kezdtem: miért éppen a virágok ihlették meg a bizánci, az iszlám, a japán és kínai, az indiai; majd ezekből következően az ősmagyar, a romantikus angol, a szecessziós művészetet – és minden mást?
A tűnődésből rövid kutakodás kerekedett. Mondom, igazán nem az érdekelt, hogy mióta és hogyan díszítettek kelméket nyomott virágmintákkal, bár azért szívesen elmennék a textilmúzeumba is, Budapesten, ahol többek között kékfestő nyomólapokat is tanulmányozhatnék „élőben”. Akárhány tanulmányt elolvasnék William Morris (az angliai Arts and Crafts hihetetlenül kreatív elindítója) kalandos életéről és a pre-raffaelitákról. Vagy arról, amikor Angliában 1700 körül betiltották az indiai nyomott pamutszöveteket, amíg csak, az ipari forradalomnak hála, rá nem jöttek eme kellemes minták előállításának titkára, és el nem tudták lehetetleníteni az indiai textilipart. 
Olvasnék a festékek alapanyagairól, meg a rögzítő-anyagokról. Megpróbálnám felgöngyölíteni az apró és a nagy virágmintás kelmék eredetét, használatát, motívumforrásait. Keresnék, kutakodnék azután a japán virágábrázolások világában, és izgatottan figyelném, ahogyan mindez bekacskaringózik Európába, hogy megtermékenyítsen egy egész korszakot, a szecessziót, fenekestül megújítva mindent, ami textil és mindent, ami díszítés. (Igen hamar rájöttem, hogy a téma annyira szerteágazó, amennyire izgalmas. Nem is tudom felgombolyítani.)
Ám engem elsősorban az foglalkoztatott, hogy miért. Mi az oka annak, hogy korszakokon át és világszerte éppen a virággal gyönyörködtetünk szemet és szívet, télen-nyáron-tavasszal, csempéken és bútorhuzatokon, női ruhákon és egyéb kedves darabokon. A tulipános ládákról meg egyéb pingált bútorokról már nem is beszélve.
Akkor „szembejött” egy kedves textiltervező cikke, amelyben néhány mondatos összefoglalást kaptam éppen arról, ami a kérdésem volt. Ha már magamtól nem jöttem rá:
Az Éden óta valamiféle nosztalgia van az emberben a kert iránt (és a virágmotívumoknak pl. az iszlám művészetben csak abban az esetben van szimbolikus értelmük, ha kert is van a képben). A mi kedves mai Édenünk csak nyomokban az, ami akkor lehetett; ám a természethez, gyakorlatilag a világhoz való otthonos viszonyt ma a virágokhoz való „jóemberi” viszonyulásunk tudja kifejezni. Kertészkedésben; városban élve virágminták élvezetében. Otthonos, vigasztaló érzés nekünk a virágok közelsége. Talán már rég nem is lesznek virágok, legalábbis a szemünk előtt, de ez a nosztalgia még mindig táplálja majd a textil- és egyéb neműk felvirágozását… (Amíg csak helyre nem áll az Éden.)
Az az érzésem egyébként, hogy az otthonosságnak egy bizonyos fajtája ez: a fényűző, a kényeztető, a palotabéli otthonosságé. A virág maga a pompa, gondoljunk csak a liliom és Salamon király esetére. Végső soron az Éden ilyesmit is kell, hogy jelentsen az embernek…
Ugyanakkor a virágok végtelenül sokfélék önmagukban is; színeik és formáik mesés változatosságot mutatnak. Lehetséges kombinációik száma végtelen az n-ediken, emberi fantáziával megtoldva még annál is több. Tervezők kimeríthetetlen forrása!
Ha hozzáadom, hogy textiltervezéskor a geometriai és az absztrakt minták a másik két fő forrás, megmondhatója vagyok: az utóbbiak világában én sem nosztalgiával, sem a nélkül otthonosan nem mozgok. (A csíkos és a kockás még emészthető a számomra – de még inkább azzá válik, amikor virágmintással kombinálják!)
Nem tudom, ki hogy van ezzel. Én órákon át tudok gyönyörködni az ilyesmiben.
Szinte érzem az illatát, és bódultan dőlök a karjaiba, mint annak idején a Tavaszéba.
Barsi Boglárka
