t_DSC_7635_1.jpgA Kalocsai Érseki Kincstár időszaki kiállítása a 18-19. század fordulójára kalauzolja a látogatót, egy olyan világba, amit ma már nagyon nehéz rekonstruálnunk. No, nem a tárgyak szintjén, hanem az életformát, a mindennapok tempóját illetően. Lakatos Adél, a tárlat kurátora röviden beszámol a kiállításról, amelyet 2012. május 14-október 31. között tekinthetnek meg az érdeklődők.

A kalocsai érseki palotát a helyi köznyelv csak kastélyként emlegeti, s talán nem véletlenül. Ezzel a megjelöléssel fejezik ki azt az átlagembertől mindig is elzárt világot, ahol a város érsekei éltek. Valójában, a palota elnevezés lenne helyes, hiszen nem egy minden lakott településtől távol fekvő rezidenciáról, hanem a város szívében található főpapi lakról van szó, melyet hatalmas park vesz körül, amelyet egyébként már a 19. század végén megnyitották a nagyközönség számára.

A kalocsai érseki palota a korszakban elterjedt divat szerint épült, stílusában a Grassalkovichok gödöllői vagy az Eszterházyak fertődi kastélyához áll közel. Ha valaki járt már Nagyváradon, akkor feltűnhetett neki a nagy hasonlóság a kalocsai rezidencia és a nagyváradi püspöki palota között. Mindkettőt Patachich Ádám építtette, akit nem sokkal a nagyváradi épület elkészülte után neveztek ki kalocsai érsekké. Alig fejezte be tehát az építkezést az egyik helyen, kezdhette az új székhelyén. A kalocsai érseki palota a nagyváradi tervrajzok felhasználásával készült.

A Kalocsai Érseki Kincstárban Otthon a palotában címmel nyílt időszaki kiállítás nem az épületet, hanem annak belső tereit, lakberendezés történetének néhány nevezetesebb pillanatát mutatja be. A főúri életvitelről tanúskodó enteriőrökön szinte minden érsek előd nyomot hagyott. Számos értékes bútor, festmény és szobor halmozódott fel az idők során.

P5090016.JPG
Az palota különleges belső dekorációja Patachich Ádám érsek idejében készült. A finom rajzolatú freskókat Anton Maulbertsch bécsi festő festette. Sajnos az érseki palotának csak a könyvtárterme látogatható, az épület belső terei el vannak zárva a kíváncsi szemek elől. Pedig mennyi érdekes dolog marad így rejtve. Az sem derül ki például, hogy az érsekeknek volt egy téli és egy nyári lakosztálya az épületben, s évszakonként költöztek. A keleti szárnyban lévő téli lakosztály kisebb volt, jobban fűthető. A nyugati szárnyban található nagyobb nyári lakosztály az épület naptól védettebb részében kapott helyet.

t_DSC_5566.jpg
P1010020.JPG
A látogatóktól elzárt részben található a meghitt, otthonos hangulatot árasztó, egykor Patachich Ádám lakosztályhoz tartozó kabinetszoba (fogadószoba), melynek különleges intarziatechnikával készült faburkolata a falakat és a padlót is teljesen beborítja. A kis alapterületű kabinetszobát az egyik sarokban kialakított márványkandallóval fűtötték. A pattogó tűz és a gyertyák fényénél egykor igazán varázslatos látványt nyújthatott a helyiség. Megmaradt eredeti bútorzata látható a kiállításon, és ha nem is a teljes intarziás falfelület, de egy-egy része megjelenik nagy, vászonra nyomtatott képek formájában.

P5130069.JPG
Érdekes az eredete a virágos-leveles-madaras intarziával díszített, Christoph Wolff francia műbútorasztalos által 1770 körül készített komódnak. A kalocsai "történelmi pletykák" szerint a Kalocsára érkező Patachich Ádám kapta ajándékba egyházi ruhákkal együtt Mária Teréziától. A komód valójában díszbútor volt, tehát alapvetően dekorációs célokra tervezték. Természetesen a korszakban elmaradhatatlan titkos fiókok is megtalálhatók benne.

P1010045.jpg
t_DSC_7632.jpg
Kollonitz László
érsek tiszafa borítású íróasztala is tartogat meglepetést a számunkra. Az íróasztal felső fióksora álfiók. A felső, középen található álfiók kulcslyukába egy tekerő kar illeszthető be és a beépített fémszerkezet segítségével az asztallap feltekerhető, alatta titkos fiókok és rekeszek találhatóak.

DSC_7730_a.jpg
DSC_0004.jpg
P1010035.JPG P1010033.JPG P1010038.JPG

A berendezés darabjai közül némelyik több száz éves. Ezeket a bútorokat gondosan válogatott fából, néha hosszú éveken át készítették, talán teljesen tudatosan több száz éves használatra. Értékállóságban mindenesetre nem hagynak kívánnivalót maguk után.

t_DSC_7634.jpgVajon szívesen használnánk őket újra? A mai ízlésnek ezek a bútorok túldíszített, súlyos darabok, amelyek nagy tereket igényelnek, ami manapság is luxus kategória.

Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a kortárs lakberendezés erősen táplálkozik a barokkból is, és ugyan integráltan és módjával, de használja a motívumokat, formai megoldásokat. Ez pedig bizonyára azért van, mert a máig vannak olyanok, akik ezt a fajta eleganciát részesítik előnyben. Sőt reneszánszát éli régi paloták és kastélyok felújítása is. Ehhez persze jó mélyen kell a pénztárcába nyúlni…

Inspirálódni és megcsodálni az egykori mesterek keze munkáját mindenképpen ajánljuk a kalocsai időszaki kiállítást

 


Fotó: Nagy Erik, Érseki Kincstár