A Valentin nappal mindaddig nem foglalkoztam, amíg nem tudtam meg többet Szent Bálintról, és arról, hogy a kora kereszténységtől kezdve a középkoron át mennyire fontos ünnep volt a szerelemé.
Egy kósza fohászt is elrebegtem Szent Bálinthoz, és jó humora lehet, mert a férjemmel egy anti-Valentin buli hozott össze minket úgy igazán. Azóta nagy szeretettel gondolok február 14-re. És csakis ennek a személyes kötődésnek köszönhető, hogy megjelenik ez az egyetlen bejegyzés Valentin tiszteletére.
De vajon mi lehet a témája egy enteriőr blognak a szerelem ünnepével kapcsolatban?
A sok-sok lehetséges mondanivaló közül, ami a kapcsolataink leképezését taglalhatná az élettereinkben, most a nyitottság a választott téma.
Nem is gondolná az ember, hogy a berendezett (vagy éppen szándékosan üres) terek mi mindent elárulnak rólunk. Nem csak az állaguk – rendesek, tiszták, vagy kevésbé – hanem éppen az a nehezen megragadható adottságuk árulkodó, hogy kellően befogadóak-e.
Azt tapasztaltam, vannak ízig-vérig ego terek. Bizonyára, jártatok már olyan lakásban, ahol minden egy valakiről szól, körülötte forog. Sőt, olyan fokozatai bírnak lenni, ami már szinte émelyítő.
Az, hogy ennek az őrületesen egzaltált művészi változatával, az amelie-s, édi-bédi zsúfoltságával, a romantikus csupa-csajos, vagy a sivár legénylakás változatával találkozik-e az ember, már csak vendéglátó kérdése.
A lényeg, hogy ezekben a terekben mások számára nincsen hely. Sőt, egyetlen más számára sincs.
Oda bizony nem könnyű bekerülni párnak, társnak.
És az egészben az a csavar, maga a megalkotója sem veszi észre, hogy maga magát zárta be. Még akkor is lehet így, ha egyébként társra vágyik, és nagyon szomorú, hogy nem találja.
Nem szeretném most visszabontani a XX.század kultúrtörténetét, amely bőséges magyarázattal szolgálna erre a jelenségre, úgyis sokat tudunk és értünk, sőt tapasztalunk az elmagányosodásból.
Hogy ez ellen olyan aprósággal is tenni lehet, mint a lakberendezés? Meggyőződésem, hogy igen. 
Eleve azzal, hogy otthonossá tesszük azt a helyet, ahol éppen élünk. Nem véglegessé, csak személyes térré, legyen akár albérlet, vagy kollégiumi szoba.
Továbbá azzal, hogy elkezdünk helyet teremteni annak a másiknak, akit várunk: kialakítjuk számára a lehetőségét, a fizikai teret, elkezdünk megnyílni és készülni arra, hogy "beférjen" az életünkbe. Így nem sokkoló tragédiának éljük meg, ha megérkezik és felbolygatja a jól beállt rendünket, a kis szokásainkat, hanem izgalmas kihívásnak, kalandnak, amely majd új rendet teremt, de más közöset.
Ne dőljünk be a kereskedelem kínálta egyszemélyes életvitelnek, ego-teáskannával és mini-garzonnal. Menjünk inkább elébe a változásnak azzal, hogy elkezdünk változtatni.
Korábbi bejegyzésekben már foglalkoztunk azzal az izgalmas kölcsönhatással (hálószobákról szóló írásaink itt és itt), amely az intimitás és a lakberendezés között létrejön.
Valentin napon ismét arra irányul a figyelem, hogy lehetővé tesszük-e, beengedjük-e az újat, a mást, a tőlünk különbözőt, és merünk-e erre a lehetőségre nyitottan és izgalommal tekinteni. Merjünk! Átrendezésre fel!
Boldog Valentint, bátor nyitást kívánok mindenkinek!
Babarczy Veronika
