Csendvágy, ünnepi készület, tél közeledte. Rácz Nóra ruha- és kerttervező folytatja a sorozatát.
Levelek Rozinak
Mindig nagyon vonzottak a kerti lakok. Egy ideje befészkelte magát a fejembe, hogy a társasházi kertünkbe milyen fondorlattal tudnám nélkülözhetetlennek bemutatni, azokat a lakótársakat is meggyőzni, akik soha egy percet sem töltenek a kertben - lehet, hogy nem is tudják, hogy van. Főleg azóta motoszkál ez bennem, amióta mind a három gyerek folyamatosan beszél, általában egyszerre, de akkor mindenképpen, amikor mi – Ábel, a férjem, és én – szeretnénk egy mondatot váltani. Úgy képzelem, hogy ez a kis lak a nyugalom szigete lehetne, ajtóval, és kályhával. De nyilván egész évben izgalmas helye lehetne a kertnek, elvonulós vagy bandázós is egyszerre.
Fura módon arról jutott ez most újra az eszembe, hogy az adventi várakozás időszakával együtt eljött a madáretetés ideje is, és idén ismét nekivágunk a gyerekekkel, hogy megalkossuk a kerület legszebb, vagy legviccesebb – ezt még nem döntöttük el – madáretetőjét. Általában addig jutunk vele, hogy már majdnem készen van, csak még nem lógatjuk ki a végleges helyére, de a madarak éhesek, tehát kirakjuk a teraszra, megtöltjük persze, és tavasztól kezdve remekül játszanak vele a gyerekek garázsosat. Ami ettől az új szezonra persze úgy leamortizálódik, hogy abba madár biztosan nem meri betenni a lábacskáját.
Pedig idén találtam egy gyönyörű ötletet a neten, sok kicsi etetővel, most ezt célozzuk meg. Legalább három házikót szeretnénk ácsolni, elhatároztuk, vasfegyelemmel!
Szerintem a legtöbben nem is sejtjük, hogy még itt a belvárosi budai zöldben is milyen sokféle madárfaj él, bár sok közülük csak télire húzódik beljebb, talán az etetők hírére…? Most, hogy már elment a Mikulás neki is látunk a tervezésnek.
Ha nekem nincs is egyelőre kerti lakom, legyen legalább a madaraknak! 
