Éreztetek már olyat, hogy valaminek sose lesz vége?
Ugyan a blog céljául egy felújítási folyamat inspiráló végigkísérését jelöltem meg, de úgy érzem, azt az élményt is meg kell osztanom, amikor elérkezik a pont, hogy kész, nem megy, kifognak rajtam a körülmények, épp minden nagyon balul üt ki, kifekszem magam is, és ilyenkor azt élem meg, hogy föladom, vége, elfogyott az erő, a lelkesedés, ennyi, eddig bírtam.

Persze tudjuk mindnyájan, hogy ez az állapot aztán tovább lendül, kijövünk belőle, újra beindulnak a dolgok és szépen összeáll, amit elterveztünk. Mégis, a legtöbbünknek a legtöbb folyamatban, amin dolgozik, át kell mennie ezen a mélyponton.
„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni” – tartja a mondás, így szól a dalban is. Van benne valami. Ezt leginkább aranyműves koromban tapasztaltam meg, amikor küzdöttem az anyaggal. Majdnem minden folyamatban volt egy olyan gyötrelmes, izzadós szakasz, hogy azt hittem, sose jövök ki belőle, kifog rajtam, legyőz a tárgy.
A lakással is így vagyok. Áll minden. Mégsem vagyunk a saját ritmusunkban, mert még sincs meg a hiányzó ajtó a konyhához – amit az egész világ Ikeái számára Sopronban gyártanak, de sajnos nem bírják a tempót, ezért ajtónként heteket is lehet várogatni és addig tátong a szekrény üresen, használhatatlanul.
Addig másba kéne kezdeni, de minden "más" pénzbe kerülne, arra meg azért kell várni. Vagy, per pill, erővel nem bírom.
Így áll a helyzet.

Mit tesz ilyenkor az ember? Érthetően búslakodik kicsit, de feltöltődés után is néz, ha megvan a magához való esze. Koncentrál arra, ami már szép, ami sikerült. Elültet egy pár virágpalántát, olvas valami jót, találkozik barátokkal, moziba megy. Esetleg lakástémájú oldalakat néz az interneten és álmodozik is, kritizál is, ötleteket merít.
Élményt, amivel tovább megy.

Mivel a konyhánál tartunk – és akadtunk el – hozzám most ez a téma áll közel...
Elsorolom, milyen szempontok alapján választottam őket, mi inspirál ezekben a képekben.



Az egyszerűség mindent visz. Igaz, sokan nehezen hiszik el, de még a mai igényeinket is kielégítheti a basic szint. Olyan gondtalanul kedves ez a konyharészlet. És meglepne, ha egy agyonragozott másik fele volna. Valószínűleg merték vállalni ezt a hippis-falusias megoldást.



Nyilván adott egy gyönyörű tér, de nagyon tetszik, ahogy a rusztikus és a modern, de egyszerű belső együtt van, szép harmóniában. A rusztikusság hangsúlyos maradhat.



A fehér és a natúr színek után a zöld áll még nagyon közel a szívemhez. Ez is az utóbbi évek változása. Megvan ennek a színpszichológiában a magyarázata és mindenki sejti is a saját életélre vonatkozóan az efféle jelentéseket, nem is kell ennél több.
A fenti képek közül a jobbos az igazi kedvenc: a szokatlan türkiz, antikolt hajópadlóval szerintem gyönyörű.

Nagyon szeretem azokat a megoldásokat, amikor egy helyiségben nem dominál a funkciója, konyhánál és fürdőszobánál tud ez nagyon izgalmas lenni. Az alábbiak közül bármelyikben jól érezném magam. Vagy a funkcionális tér rejtése is lehet egy játék. Egy ennyire elegáns térből kikukkantani a konyhára, térbeli gag, a kontraszt kihasználása már-már humoros.



Ilyen ez a satupadból alakított konyhai munkalap is, illetve tálaló, rajta az ezüsttel, fölötte az elegánsan keretezett fotókkal.


 A másik kedvenc, ha már lúd, legyen kövér, a nagy konyha, nagy térben. Itt leginkább a térelválasztást megoldó polcrendszer tetszik. Az asztal helyett biztosan másikat választanék.


Például ezt az öreg faasztalt, a gyönyörű rostossá száradt anyaga, a formája miatt. Azt hiszem, ezen a képen sem a konyhabútor a lényeg, hanem a kép közepén álló kompozíció és a tér, amibe elhelyezték, az ablakok, a fény.

No, és miért volt jó ez a kirándulás, kérdezhetitek?
Egyrészt szépeket néztünk, nem? Másrészt a tervezés, az alkotás, még képzeletben is, sokat ad az embernek. Például folyton két projekten dolgozom: a jelen lakásunkon és a jövendőn, ahol mindazt megvalósíthatjuk, ami itt kimarad.
Jó álmodozást nektek is, kedves kollégák, sorstársak!