Első alkalommal ír vendégszerző a Nem Art Decor blogra. Kara László  építész tervezőt arra kértem, hogy időnként kapcsolódó szakmai cikkekkel egészítse ki az eddigieket. Elsőre az ablakokat választotta témául, és rögtön gyakorlati tanácsokkal is ellátja a bátor érdeklődőket.

Ha szeretnénk jövőre kisebb fűtésszámlát, érdemes még most végiggondolni, hogyan lehet a lakásunk hőszigetelésén javítani. Ha társasházban élünk a külső falak hőszigetelése csak az egész ház összefogásával történhet, marad tehát a nyílászárók U értékének feljavítása (az U érték az ablak hőátbocsátási tényezője, minél kisebb a szám annál kevesebb hő szökik ki az ablakon). Mivel a régi ablakok hőtechnikailag sokkal gyengébbek a falazatnál, ezzel komoly energia megtakarítás érhető el. A hagyományos, jó minőségű fából, kiforrott technológiával készült fa ablakok ilyenkor rendszerint áldozatul esnek az agyon reklámozott, műanyag nyílászáróknak.
Valójában, ahogy lenni szokott, létezik sokkal jobb megoldás is, mint amivel az agyunkat bombázzák. 

Nézzük előbb a műanyag ablakok hibáit, amiről nagyon kevés szó esik. Először is jóval drágább az ablakot kicserélni. A csere következménye rendszerint a homlokzati vakolat roncsolása, amit ha ki is javítanak, messziről mindig látható marad a vakolatjavítás. A műanyag ablakok profilja vastagabb, így nem illeszkedik a ház többi ablakához, a régi míves profilozású ablakok helyett a legolcsóbb, kommersz megoldást kapjuk.

A profilok vastagságának következménye továbbá, hogy kevesebb fényt enged be a szobába, sötétebb lesz. A műanyag ablakok élettartama hatoda a hagyományos, karbantartott fa ablakokénak, javításuk pedig nem lehetséges. A hangszigetelés szempontjából is gyengébb egy műanyag ablak a felújított két rétegű fa ablakoknál, mivel a testhang (magyarázat?) csökkentésének mértéke a két üvegréteg egymástól való távolságától függ. Minél nagyobb ez a távolság, annál jobb a hangszigetelés. És végül nem fogjuk tudni a csizmánkat az ablaktáblák közé rakni a Mikulásnak.
Nem érdemes tehát bedőlnünk a gyártóknak és a kivitelezőknek, akik mind az ablak cserében érdekeltek. A legtöbb felújított fa ablak összes paramétere jobb a műanyag ablakokénál.


 A felújítást akár házilag is elvégezhetjük. Hogy megakadályozzuk a meleg kiszökését az ablak résein, az ablakok belső szárnyainak ütközőit kell tömíteni. Ha a külső szárnyakat tömítjük, télen lecsapódik a pára a külső üvegen. A tömítést elvégezhetjük rugalmas és festhető réskitöltő akrillal (festék?), öntapadó tömítő csíkkal, vagy a tartósabb bevésett gumitömítővel. További lehetőség a belső ablaktábla kétrétegű, hőszigetelt üvegre való cseréje, amiből kapható 12 mm vastagságú, két 3 mm-es üvegből összeállított szerkezet, amit a legtöbb hagyományos profil fogadni tud.

Érdemes tehát ablakcsere előtt kipróbálni az egyszerűbb felújítási lehetőségeket, mert jelentős anyagi megtakarítással járhat, és a környezetünket is kíméli, ha nem kell kidobni a régit, és helyette újat, nem lebomlót, és silányabbat legyártatni.
Ha a szigeteléssel magunk nem tudunk, vagy nem akarunk megpróbálkozni házilag, jó mesterember segítéségével is megoldható. Szívesen segítünk ajánlással.
 
Kara László

Fotó: Kara László, Mauricio Hellerdani